Új sorozatunk első részében egy olyan filmről olvashattatok, mely szinte egyetlen helyszínen játszódik – a Tizenkét dühös ember is ilyen, és legalább annyira lebilincselő, mint a Kötél. Sidney Lumet 1957-es klasszikusa még a mai hipermodern technikával rendelkező filmek közt is megállja a helyét.

Ahogyan azt már írtam, az alkotás a nyitó-, illetve zárójelenetet leszámítva teljes egészében egy helyszínen, az esküdtek számára fenntartott szobában játszódik. A monoton helyszín azonban semmit nem jelent, az izgalmas cselekmény gondoskodik arról, hogy ne hiányoljuk a változatos díszleteket. A történet alapja egy bűntény, mégpedig egy gyilkosság – a filmet indító tárgyalásból kiderül, hogy egy kiskorú fiút vádolnak apja megölésével. Ahogyan ez lenni szokott, az esküdtszék feladata az, hogy eldöntsék a fiú sorsát, mely ez esetben egyenlő a halálbüntetéssel. A tizenkét esküdt eleinte – legalábbis látszólag – egyetért abban, hogy a fiú bűnös, hiszen minden bizonyíték ezt erősíti meg, és a fiú alibije is igen gyenge. Az egyik férfi (Henry Fonda) azonban felveti, hogy mivel súlyos döntés van a kezükben, annyit megérdemel a vádlott, hogy legalább megvitassák a dolgot. A többi esküdt eleinte időpocsékolásnak gondolja a szálak újbóli felgöngyölítését, ám lépésről lépésre haladva egyre inkább kezd meginogni a gyilkosság estéjének addig teljesen logikusan felépített cselekménye.
A tanúvallomások alapján a fiú aznap heves vitába keveredett az apjával, majd hangosan fenyegette, hogy megöli – aznap este valóban holtan találták az apát, mellkasában egy ugyanolyan késsel, amit a fiú pár nappal ezelőtt vásárolt. A fiú elmondása szerint a saját kését elhagyta, és a gyilkosság időpontjában moziban volt. Ez persze nem túl szilárd, és nem is túl hihető alibi, így az esküdtek vitája hosszan elhúzódik. A nyolcas számú esküdt, azaz Fonda (egészen a film végéig senkinek nem tudjuk a nevét, akkor is csak két szereplő mutatkozik be egymásnak) azonban kitart, és követeli, hogy minden apró részletet beszéljenek át újra. Mivel a törvények szerint csak tizenkét egyhangú véleménnyel születhet ítélet, megállapodnak, hogy pár órán át maradnak, és ha addig sem jutnak dűlőre, döntésképtelenségre hivatkozva új esküdtszéknek adják a döntés jogát, ami azonban szinte egyet jelent azzal, hogy a fiú villamosszékbe kerül. Ez a rendkívül izgalmas cselekmény teszi ki a film nagy részét, és különösen jó benne az, hogy mindig tartogat egy újabb meglepetést – bár valamilyen szinten kiszámítható a történet, egészen a végéig fogalmunk sincs, hogy mi fog kisülni belőle.
http://www.youtube.com/watch?v=s0NlNOI5LG0&feature=related
A tavaly elhunyt Sidney Lumet első, és egyben legsikeresebb nagyjátékfilmje volt a Tizenkét dühös ember, mely Reginald Rose megegyező című tévéjátékának adaptációja. A film, melynek a főszereplő Henry Fonda producere is volt egyben, nagyjából három hét alatt készült el, és mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott. Azóta is klasszikusnak számít, az IMDb toplistáján az előkelő hatodik helyet foglalja el, olyan filmsikereket megelőzve, mint a Forrest Gump, vagy a Csillagok háborúja. A filmet három Oscar-díjra jelölték, azonban az 1957-es év nagy sikere, a Híd a Kwai folyón nyerte el a díjakat – plusz még négy másik kategóriáét is.
Bár a filmből 1997-ben Jack Lemmon főszereplésével remake is készült, azt tanácsolom nektek, nyomjatok a play gombra, és izguljátok ti is végig ezt a másfél órát az eredeti verzióban, angolul – bár készült a filmhez szinkron, szerintem sokat elvesz az indulatokból és az érzelmekből. Ha tetszett nektek az előző részben bemutatott Kötél, ezt is imádni fogjátok.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.