Charlie Brown karácsonya: örök klasszikus
A karácsonyi készülődéshez mindig kell egy olyan zene, amely igazán meghozza az ünnepi hangulatot, és ha a sok agyonjátszott giccses dal helyett csak egyetlen albumot kellene ajánlanunk, az biztosan Vince Guaraldi A Charlie Brown Christmas Soundtrack című jazzlemeze lenne.
Először is, nem sok karácsonyi album mondhatja el magáról, hogy egy képregényhez kötődik. Charles M. Schulz Peanuts-univerzuma mára az amerikai kultúra megkerülhetetlen része lett, és Guaraldi zenéje éppúgy hozzátartozik ehhez, mint Charlie Brown sárgás-fekete csíkos pólója. Ez a zene nem csak kísérőszólam, hanem teljes értékű darab, mélyebb dimenziót adva a rajzfilmnek és a benne szereplő történeteknek.
A sztori valahogy így szól: 1963-ban Lee Mendelson producer elhatározta, hogy dokumentumfilmet készít Charles M. Schulzról, a Peanuts képregény alkotójáról. Az elkészült anyaghoz zenére lett volna szüksége. Egy este, amikor a Golden Gate hídon át autózott, a san franciscói jazzrádióban megszólalt Vince Guaraldi 1963-as kis slágere, a Cast Your Fate to the Wind , amelynek lebegő, melankolikus dallamai egyszerre idézett fel benne gyermeki és felnőtt érzéseket. Mendelson másnap felhívta a San Francisco Chronicle jazzkritikusát, hogy segítsen kapcsolatba lépni Guaraldival.
A dokumentumfilm végül nem valósult meg, de két évvel később a Coca-Cola felkereste Mendelsont, és javasolták, hogy készítsenek egy karácsonyi különkiadást. Mendelson azonnal felhívta Schulzt, aki rögtön rábólintott az ötletre. Schulz, Mendelson, Bill Melendez animátor és Vince Guaraldi közös erővel, mindössze fél év alatt készítették el A Charlie Brown karácsonya című különkiadást.
A zene jelentős részét Guaraldi korábbi munkáiból és improvizációiból állították össze. Granelli, a Guaraldi Trió dobosa elmondása szerint a stúdióban mindössze három óra alatt felvették az anyagot:
„Ez egyszerűen így ment akkoriban a jazzlemezekkel.”
Az olyan klasszikusok, mint a Linus and Lucy, már korábban is szerepeltek a zenekar repertoárjában, míg a Christmas Time Is Here a projekt során született.
Amikor a CBS csatorna vezetői először látták az anyagot, nem voltak meggyőződve arról, hogy Guaraldi dzsessztriós kísérete megfelelő lesz egy gyerekeknek szánt műsorhoz. Szerintük nem illett a 25 perces történethez a melankolikus hangvétel, amelyben Charlie Brown a karácsony igazi értelmét keresi a fogyasztási őrület közepette – de végeredményben pont ezek a tónusok adják a film aktualitását már 60 éve. A zsenialitása abban rejlik, hogy Charles M. Schulz képes volt az anti-kommercializmus üzenetét egy gyerekeknek szóló filmbe sűríteni, miközben a történetet a Coca-Cola rendelte meg, és a CBS forgalmazta.
Valószínűleg senki sem számított arra, hogy egy olyan forgatókönyv lesz, amely a karácsony pénzéhes kommercializálásáról és az ünnepek alatti depresszióról szól. Schulz nemcsak a fogyasztói kultúra kritikáját fogalmazza meg, hanem azt is, hogy milyen mély és sötét tud lenni az elvárások és a valóság közötti szakadék. A film megmutatta, hogy a karácsony igazi üzenete nem a tömegtermékek, hanem az emberi kapcsolatok körül keresendő. Ez azóta is megmaradt igazságnak, de 1965-ben valóban radikális döntésnek számított. Ami igazán különlegessé teszi ezt az albumot, az az, hogy pontosan tükrözi a karácsony körüli tág és vegyes érzelmi spektrumot. Ez a fajta kontraszt adja a mű erejét: Charlie Brown végig küzd azért, hogy megtalálja az „igazi karácsonyi hangulatot”, de az nem jön olyan egyszerűen. Minden dal hordozza magában ezt az édes-bánatot: egyszerre idézik fel a gyermekkor ünnepi emlékek örömét és a felnőttkor melankóliáját is. Az O Tannenbaum vagy az effektíve főcímdallá vált Christmas Time Is Here sötét moll akkordokra épül, aláássa a gyermekek kissé hamis kórusától elhangzó reményteli üzeneteket és mélyebb érzelmi távlatokat nyitnak meg, de az album nem csak nosztalgia és vágyakozás. Az olyan darabok, mint a Christmas Is Coming vagy a Skating, a felfokozott várakozást és a téli szezon örömeiről szólnak.
A kultúripar a Wham! Last Christmas-át és Mariah Carey All I Want for Christmas Is You-ját túlhasználja. Ezek a dalok a karácsonyi fogyasztás ciklikus rítusait erősítik, miközben állandó ismétlésük homogenizálja a zenei élményt. Ez nemcsak kiüresíti az ünnepi esztétikumot, hanem az egyéni reflexió lehetőségét is egy előregyártott érzelmi sablonra cseréli. Mivel a legtöbb Guaraldi szám nem tartalmaz szöveget, elkerüli ezt a fajta idegesítő ismétlődést és sosem érinti a karácsonyi zenék közhelyeit, egyetlen száncsengőt sem hallunk a lemezen. Gyerekkorunk és felnőttkorunk édes-bánatát hordozza, és ez az érzelmi mélység átlépi a generációs határokat. Az a fajta album, amelytől azt érzed, hogy karácsony van, még akkor is, ha különben ez csak egy decemberi szürke esős keddi délután.
Az album eredetileg egy gyerekeknek szánt mese aláfestésének indult, aztán valahogy úgy alakult, hogy jóval túlnőtt az eredeti kontextusán: minden idők második legjobban fogyó jazzlemezévé vált, Miles Davis Kind of Blue-ját követve. Guaraldi 1976-ban, egy fellépés közben szerzett szívroham következtében hunyt el, így már nem élhette meg, hogy zenéje milyen mély hatást gyakorolt a popkultúrára.
