Betalált a bátor afgán rapperlány és a kubai transzemberek sorsát bemutató emberi jogi dokumentumfilm

Avatar photo
2016.11.14., 16:45

A Havanna Tranzit című német-holland-kubai koprodukciónak a legjobb emberi jogi dokumentumfilmnek járó elismerést ítélték oda, Aleksandra Rek lengyel rendező A cselló jobb oldalán című filmje kapta a legjobb diákfilm díját, míg közönségdíjjal az iráni Rohszareh Gaem Magami Sonita című alkotását jutalmazták Budapesten a 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál vasárnap esti zárónapján.

image

A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a 200 ezer forintos elismeréssel járó legjobb diákfilm kategóriájában az elsőfilmeseket díjazta. Aleksandra Rek alkotása a minden akadályt legyőző akaraterőről szól. A történet szerint Dominik Polonski csellista a rák leküzdése után részlegesen lebénul és az egyik kezét nem tudja használni. Ez azonban nem tántorítja el: továbbra is gyakorol és koncertezik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legjobb emberi jogi filmnek járó 150 ezer forintos díjat az idén Daniel Abma Havanna Tranzit című filmje nyerte.

Az egyetemi hallgatókból álló zsűri indoklása szerint „A Havanna Transitot kiemeli a többi dokumentumfilm közül a téma figyelemreméltó vizuális reprezentációja. Mivel a transzszexuális emberek problémái nem mindennap szerepelnek a címlapokon, fontosnak tartjuk történeteik megjelenítését. Ezzel a döntéssel szeretnénk megerősíteni, hogy a transzemberek jogai, többek között az egészségügyi ellátás, a gyógyszerek biztosítása, a foglalkoztatás, az oktatás és más szociális támogatások az alapvető emberi jogok közé tartoznak.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 150 ezer forintos közönségdíjat a nézők szavazati alapján az iráni Rohszareh Gaem Magami Sonita című alkotása kapta. A történetben egy bátor afgán lány zenei karrierje és jövője kerül veszélybe, amikor anyja úgy dönt, eladja feleségnek. Néhány drámai fordulat után maga a filmrendező veszi kezébe az ügyet, hogy megmentse a lányt a nem kívánt házasságtól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei programjában szereplő 60 film több mint 30 országból érkezett Budapestre. Az idén először, november 17. és 19. között rendezték meg a Verzió+-t, amelynek keretében Pécsen, Székesfehérváron és Szegeden is tartanak vetítéseket.

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás