„Mutasd meg a fesztiválod, megmondom, hogy ki a párod” – akár ez is lehetne a Tinder legújabb kampányának reklámszövege, ugyanis az ismerkedős app egy új adalékkal segíti azokat, akik fesztiválon terveznek szerelembe esni.
A közös zenei preferenciák már önmagukban elég okot adnak akár házasságra is, így nem csoda, hogy emberek ezrei találják meg a nagy Őt koncerteken és fesztiválokon. A Tinder nyilván erre a fennkölt gondolatra (és nem arra, hogy a fesztiválok sokszor a teljes anarchia és hedonizmus jegyében zajlanak) építve bemutatta az új, „Festival Mode” (azaz „Fesztiválmód„) funkcióját, melynek lényege, hogy a profilunkhoz adhatjuk, hogy milyen fesztiválokon veszünk részt a nyáron.
Ez három héttel az adott esemény előtt egy kitűző formájában meg is jelenik a mások számára is látható infók között, és az applikáció elsősorban olyan potenciális jelölteket dob majd fel, akik ugyanarra a fesztiválra készülnek – függetlenül attól, hogy az adott pillanatban a beállított távolságon belül tartózkodnak-e.
A Tinder ezzel arra az egyáltalán nem meglepő tényre reflektál, hogy a fesztiválok ideje alatt jelentősen megnövekedik az app letöltéseinek száma. A Tinder-aktivitás például 300-szorosára nőtt a tavalyi Bonnaroo ideje alatt, és ezzel az új funkcióval rengeteg időt és internetet spórolhatnak meg a szerelemre éhes fesztiválozók.
A „Festival Mode” tragikus módon egyelőre csak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában érhető el, és csak 12 fesztiválra korlátozódik, de a Szigetig még bőven elég az idő ahhoz, hogy a cég felismerje a legfrissebb újításában rejlő globális potenciált.
Köszönjük, The Verge!
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.