A Pókember-filmek után a középiskolás lét sötét bugyraiban találja magát Zendaya az Eufóriában

Avatar photo
2019.06.16., 11:18

Néhány nap múlva, június 17-én mutatja be az HBO az első saját gyártású ifjúsági sorozatát, az Eufória főszerepét pedig az aktuális Pókember-filmekből ismert Zendaya alakítja. A széria egyik executive producere Drake, alkotója és írója Sam Levinson, mindemellett pedig magyar vonatkozása is van az operatőr, Rév Marcell (Paterno, Gyilkos nemzedék, Jupiter holdja) személyében.

 
 

Az Eufória (angolul Euphoria) című drámasorozat nyolcrészes, első évada június 17-én indul az HBO-n. A több kreatív területen is aktív szupersztár, Zendaya (akit nemcsak a Pókember: Hazatérés, illetve annak hamarosan mozikba kerülő, Idegenben alcímű folytatása, valamint A legnagyobb showman egyik főszereplőjeként, hanem énekesnőként is ismerhetünk) áll a sorozat szereplőgárdája élén.

A széria középiskolás diákokról szól, akik a drogok, a szex, az identitáskérdések, traumák, a közösségi média, a szerelem és a barátság aknamezején próbálnak átevickélni.

A sorozat alkotója és írója Sam Levinson (Hazugságok mágusa, Gyilkos nemzedék), aki öt epizódot saját maga rendezett.

 
 

Az Eufória friss színként jelenik meg a kamaszsorozatok palettáján azzal, hogy empatikusan és őszintén ábrázolja a tinédzserek világát, melyben drogokkal felpörgetett bulik és szorongásokkal teli hétköznapok váltogatják egymást.

A sorozat főhőse a tizenhét éves Rue Bennett (Zendaya), egy elvonóról éppen kikerült, drogfüggő lány, akinek fogalma sincs, mit tartogat számára a jövő. Rue életében hatalmas változás áll be, amikor megismerkedik egy Jules Vaughn (Hunter Shafer) nevű transzszexuális lánnyal, aki a szülei válását követően nemrég költözött a városba, és Rue-hoz hasonlóan az útját keresi.

 
 

Rue köréhez tartoznak iskolatársai, Nate Jacobs (Jacob Elordi), egy menő atléta, aki dührohamokkal küzd, melyek mögött szexuális jellegű bizonytalanságok húzódnak meg; Maddy Perez (Alexa Demie), Nate barátnője, akivel folyton szakítanak; Chris McKay (Algee Smith), egy futballsztár, akinek nehezebben megy a váltás a gimi és az egyetem közt, mint amire számított; Cassie Howard (Sydney Sweeney), akit szexuális előélete kísért; Lexi Howard (Maude Apatow), Cassie húga és egyben Rue megfontolt gyerekkori barátnője; valamint Kat Hernandez (Barbie Ferreira), egy testtudatos tini, aki a szexualitását próbálgatja.

 
 

Az Eufória szereplőgárdájában az említett Zendaya, a modell-aktivista Hunter Schafer, Jacob Elordi (The Kissing Booth), Algee Smith (A gyűlölet, amit adtál), Alexa Demie (Mid90s), Maude Apatow (Csajok), Sydney Sweeney (Éles tárgyak) és Barbie Ferreira (a Webby-díjas How to Behave című videósorozat alkotója) mellett felbukkan Angus Cloud, mint Fezco, Rue drogdíler barátja, Storm Reid (Időcsavar), mint Gia, Rue húga, Nika King (Greenleaf), mint Leslie, Rue édesanyja, valamint Eric Dane (A Grace klinika), mint Cal, Nate apja, akinek szintén megvannak a maga titkai.

A sorozat magyar feliratos előzetese itt látható:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: HBO

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás