A (majdnem) tökéletes pizza
Tegnap arra jutottam, hogy a pizzát minden ember szereti – vagy ha nem, akkor az illető nem ember. Ha választanom kellene a csoki és a pizza között, egyértelműen az utóbbit választanám, ám egy közepes méretű négysajtosban akár egy egész, sőt, másfélnapi kalóriaszükségleted is megbújhat. Nehéz szívvel, de nemrég elkezdtem magam készíteni a pizzát, meglepően jó eredményekkel.
Tökéletes pizzát persze nem lehet otthon sütni, mivel ahhoz, hogy a tészta könnyű és roppanós maradjon, a sajt fortyogjon, de ne égjen el, minimum 300-350 fokos hőmérséklet szükséges, amivel a jó öreg Karancs gázsütőnk nem tud megbirkózni. A legjobb az lenne, ha mindenkinek alanyi jogon járna a kertbe egy kemence, amiben egy perc alatt megsül a pizzánk, de sajnos ez nem így működik, abból kell kihoznunk a maximumot, amink van. Ha jó alapanyagokból készítünk pizzát, az már fél siker: így tudjuk, hogy mi kerül az asztalunkra, tudjuk, mikor készült a tészta, és pontosan annyit készíthetünk, amennyire szükségünk van. Régebben sokféle receptet próbáltam, de mindegyik a kukában landolt, Jamie Oliver tésztája viszont már közelít a vékony, ropogós olasz pizzatésztához, amit annyira szeretek.
Ehhez a tésztához először langyosíts meg 3,25 dl vizet, szórj bele fél evőkanál barnacukrot, kevergesd addig, amíg a cukor felolvad, ekkor szórj bele egy zacskó, azaz 7 gramm szárított élesztőt – jó illatokra ilyenkor még ne számíts, sőt… A víz legyen sima, ne maradjanak benne szemcsék. Amíg az élesztős keverék pihen, mérj ki fél kiló lisztet (ebből 10 dkg lehet búzadara), keverd össze fél evőkanál sóval, és készíts belőle krátert a konyhapultra, vagy a munkafelületre, ahol a tésztát gyúrni fogod. Ha ez kész, öntsd a vizet a kráter közepére, és egy villa segítségével kezdd el eldolgozni a két összetevőt. Ez sokáig egy ragadós, folyékony „valami” lesz, de ahogy felveszi az összes lisztet, egyre ruganyosabb lesz, ekkor elkezdheted gyúrni a tésztát. Lehetséges, hogy szükséged lesz még lisztre, hogy ne ragadjon oda a tészta, de ha jól dolgozol, egy idő után szépen elválik a pulttól. Nagyjából 15 percig kell gyúrnod a tésztát, ami nem kis karmunka, de amikor kíváncsian belecsípsz a nyers tésztába, és megkóstolod, megérted, hogy miért kellett ennyit dolgoznod vele. Amíg elkészíted a szószt, tedd félre a tésztát egy mélyebb tálba pihenni. A szósz fontos része a pizzának, eszedbe se jusson pizzakrémet, vagy netán ketchupot használni, a saját szósz sokkal finomabb, és sokkal olcsóbb.
Az alap legyen passzírozott, cukrozatlan paradicsom, vagy darabolt paradicsomkonzerv, amiben csak paradicsom és só van, semmi más. Ezt borítsd egy lábosba (kb. 2-3 dl-nyi mennyiséget), nyomj hozzá 2-3 gerezd fokhagymát, egy nagy csipet sót, jó sok őrölt borsot, egy pici olívaolajat, majd gyújtsd meg alatta a gázt, és kezdd el melegíteni. A szósz gyorsan felforr, észre fogod venni, mert ha csak két másodpercig nem kevergeted, az egész konyhát beteríti majd a piros massza. Forrás után még kb. 5 percig főzd a szószt alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett. Ekkor mehet bele egy kis szárított oregano és bazsalikom (lehet friss is, de mindenképp a végén add hozzá), majd rögtön zárd el a gázt, és kóstold meg – ugye, hogy ez az igazi?
Innen már egyszerű a dolgod: kiolajozott tepsibe nyújtsd ki a tésztát olyan vastagra, ahogy te szereted (a tésztamennyiség két kicsi, vagy egy nagy pizzára elég), kend rá a szószt, majd tetszőlegesen dobáld rá a választott feltéteket (az én kedvencem: mozzarella – a „száraz” verzió, gázsütőben a sima elázik -, juhtúró, majd a végén egy kis friss rukkola), és előmelegített sütőben 15-20 perc alatt süsd meg. Vastagabb tésztának alacsonyabb hőmérséklet kell (kb. 200 fok), a vékony tészta mehet maxon. Időnként nézz rá, nehogy elégjen, vagy épp nyers maradjon a közepe, majd szeleteld fel, és legyél büszke arra, hogy konyhatündér vagy a pizzafutár telefonszáma nélkül is.
