A hét műtárgya: Station

Avatar photo
2015.11.11., 6:03

Hlinka Zsolt Station című fotósorozata nyerte el a 46. hét műtárgya címet. Az ArtHungry e heti elismerését kiérdemlő fotóssal készítettünk villáminterjút.

s1

Mesélj egy kicsit magadról. Mióta foglalkozol fotózással?

Hlinka Zsolt vagyok, 1978-ban születtem Budapesten. Tanulmányaim után nyomdában helyezkedtem el. Majd lehetőséget kaptam, hogy betársuljak mint tulajdonos egy újonnan létesült nyomdába, aminek a nyomdavezetője lettem. Emellett a fotózás mindig ott volt az életemben. A szüleim már korán kezembe adták a lehetőséget, és ezáltal hamar kifejlődött bennem a fotózás iránti szenvedély. Ez az életem útja, ezzel tudom magam kifejezni.

A városi hangulat és az esti fények lenyűgöznek. De a különös hangulatú tájak is megragadják a szemem és a gondolataim. Megszállottan keresem a geometriát és a szimmetriát minden kompozícióban. Amikor fényképezek, kizárok minden más körülményt és csak a készítendő képre fókuszálok. Pillanatokat gyűjtők.

s2

Hogyan készült (kinek a részére, milyen megbízásra) a sorozat és mi volt a koncepció?

Ennek  a sorozatnak az az érdekessége, hogy még nincs kész, és nem is szeretném egyelőre befejezni, mivel annyira szeretem, hogy igazából nem akarom hogy vége legyen. Egyelőre. Az elképzelésem az volt a fotók készítésekor, hogy a mozgást és a statikus épületelemeket egymás mellett, mintegy kiegészítve egymást jelenítsem meg, így létrehozva ezzel egy igazán feszes kompozíciót. A képek szimmetriája is az alapelgondolás fontos része volt. Az állandóság és a pillanat szervesen egymás melletti létezése jelenik meg a képeken.

s3

Milyen munkán dolgozol jelenleg és mik a jövőbeni terveid?

Most egy új sorozatom van épp készülőfélben. Ebben egy tőlem kissé szokatlan módon, fekete-fehérben jelenítem meg Budapest néhány, gyönyörű, századfordulós vagy azelőtti épületét, tökéletes szimmetriában.

Főként az épület- és városfotózás az, ami mozgat, de egyre inkább gondolkodom azon, hogy talán emberek is megjelenhetnek a képeken, ezzel is újabb mozgalmasságot és gondolatokat csempészve a fotókba.

s4

Mit szólsz az ArtHungry-hoz és van-e kedvenc alkotód, akit ezen a felületen ismertél meg?

Jó és egyedi oldal hazánkban, mivel művészettel és egyedi megjelenítési formákkal foglalkozó felületek magyar nyelven alig találhatók. Egyfajta rést tölt be ezen a palettán. Mivel az oldal igen friss, így még a sok nagyszerű alkotó munkáit egyelőre csak rendszeresen, figyelemmel követem.

Hlinka Zsolt közösségi oldalai:
ArtHungry
Facebook

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás