A hét műtárgya: 333 portré

Avatar photo
2016.01.2., 13:33

Az ArtHungry 53. hét műtárgya címét – amely egyben az óév utolsó és az újév első kiemelt alkotása – Erdélyi Gábor fotósorozata kapta. A jelenleg Barcelonában élő alkotóval beszélgettünk.

eg1

Mesélnél egy kicsit magadról? Mióta foglalkozol fotózással?

10 éve vettem az első fényképezőgépemet. Akkor még az államigazgatásban dolgoztam, de szabadidőmben folyamatosan fotózással foglalkoztam. Autodidakta módon kezdtem el a fényképezéssel foglalkozni, majd egy ösztöndíj segítségével Dániában továbbképeztem magam. 5-6 éve dolgozom hivatásos fotósként. Éveken át voltam a Gentleman Magazin vezető fotósa és képszerkesztője. Két éve Barcelonában élek, de rendszeresen dolgozom itthon. Jelenleg a Hamu és Gyémánt, a Playboy, a Premier és a Presztízs Sport magazinokba is készítek portrékat. Rendszeresen dolgozom együtt zenészekkel, zenekarokkal, színészekkel. 2015-ben második, 2014-ben első díjat nyertem Magyar Sajtófotó Pályázaton portré kategóriában. Idén két fotóm is bekerült a Hungariconok kortárs képzőművészeti magángyűjteménybe, valamint Luciano Benetton Imago Mundi kollekciójába.

eg2

Hogyan készült (kinek a részére, milyen megbízásra) a sorozat és mi vo,lt a koncepció?

A 333 portré saját koncepció, nem megrendelésre készül. Először egy izgalmas kihívásnak indult, de most már úgy látom, egy érdekes sorozat lesz belőle. A cél egy portrésorozat 333 fotóval. 333 portré utcán leszólított idegenekkel. Nincsen előzetes egyeztetés, nincs smink, fodrász, stylist és stáb. Nincsenek stúdiólámpák, csak az éppen adott természetes fény. A képek nagy része spontán találkozások eredménye. Az utcán sétálva kérek meg számomra különleges arcokat, hogy ajándékozzák nekem egy pillanatukat. Leginkább a pillanat spontaneitása és az alanyok tekintete, ami megfog ebben a projektben. Az a nyitottság, ahogy egy idegen fotósnak megnyílnak ezek a tekintetek egy percre, aztán mennek is tovább a dolgukra. Sokan már talán el is felejtették, hogy találkoztunk valahol a világban. Nem kérem el a telefonszámukat, elérhetőségeiket, csak egy keresztnevet és egy országot, ahol születtek. Így lett a képek címe pl. „Johanna Németországból”, „Renche a Fülöp-szigetekről”, vagy „Anastacia Görögországból”. Jelenleg úgy 100 portrénál tartok körülbelül 40 országból. A sorozat pár képe itt látható.

eg3

Milyen munkán dolgozol jelenleg, és mik a jövőbeni terveid?

Folyamatosan dolgozom magazinmegrendeléseken. Sokat fotózunk együtt a Quimby-vel és más zenekarokkal is. Egyik hosszú távú célom egy nagy kortárs portréarcképcsarnok elkészítése. Magyarország kiemelkedő művészeit, alkotó személyiségeit szeretném megörökíteni.

eg4

Végül mit szólsz az ArtHungry-hoz, és van-e kedvenc alkotód, akit ezen a felületen ismertél meg?

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Örülök, hogy itthon is kialakul egy hasonló, egymást ismerő művészközösség. Sok szimpatikus alkotót találtam. Pár emberrel idén fel is szeretném venni a kapcsolatot, hátha tudunk együtt dolgozni közös projekteken.

Erdélyi Gábor Arthungry oldala

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás