A hét kreatívja: László Loren

Avatar photo
2013.06.2., 18:50

Loren és a Phenom’enon kapcsolata szinte a „kezdetek kezdetére” nyúlik vissza, egyenesen az Anker klub virágzásához. A hétvégi tivornyák után, vasárnaponként a Tumblr dash-folyamát pásztázva lettünk figyelmesek a fotóslány előző éjszakai észrevétlen munkájára, amiken a belvárosi éjszaka szereplőinek legfontosabb és legszórakoztatóbb pillanatait örökítette meg.


Később személyesen is megismerve őt, nem volt kérdés, hogy teret adunk izgalmas, művészien szórakoztató, és olykor sokkoló fotóinak, így első sorozatai itt, a Phenom’enon magazinon kaptak publicitási platformot. Az azóta eltelt több, mint egy év alatt Lorent szinte az egész ország megismerte a hazai sajtótól is hangos fotóblogja, és a Bermuda zenekarnak készített klipje jóvoltából, így bevalljuk, kicsit haragszunk is magunkra, amiért csak most hívtuk el „kreatív” rovatunk alanyaként is bemutatkozni. Azonban az elkészült interjú után kijelenthetjük, hogy az eltelt másfél év felgyorsult történései még izgalmasabb gondolatokat hoztak a gimnazista fotóslány fejébe…

Fotózás

„Sosem döntöttem a fotózás mellett. Hobbiként tekintek erre a dologra és semmiképp se szeretném beleélni magam ebbe a szerepkörbe. Szeretem, hogy váratlan. Sose tudhatom mi fog történni egy este. Bármelyik este megcsinálhatom „életem képét”, mivel semmi sincs megtervezve. A képekkel megpróbálom visszahozni az adott hangulatot. Hiszem, hogy amit csinálok nem csak buli fotózás, egyszer akár dokumentációs értéke is lehet és a mai szereplők nem csak a tetoválásaikból fognak emlékezni a fiatalságukra, hanem akár ezekből a képekből is”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Alkotás

„Leginkább az unalom motivál. Az ember, ahogy „öregszik” egyre több elvárással kell szembesülnie és amellett, hogy egyre kevesebb ideje van, mégis elfogja az unalom. Engem személy szerint ezek az egymás után következő monoton napok eléggé motiválnak, hogy kitörjek belőlük a szabadidőmben”.

Kollaboráció és barátok

„Milo Gáborral dolgoztam eddig a legtöbbet együtt, rengeteg mindenben segített kezdetekben. Az egyik legjobb barátomnak és egyben egy hihetetlenül kreatív valakinek tartom”.

Eszközök, technikák

„Videózáshoz Canon EOS 5D Mark II-t, de ezt ritkán szoktam használni, mert nem az enyém és még eléggé féltem a budapesti éjszakától. Alapjáraton pedig egy Canon EOS 30D-t használok”.

Inspiráció

„A barátaim. A legzseniálisabb emberek a világon, és néha úgy érzem ők maguk nem is tudják mennyire fantasztikusak. Miattuk kezdtem el csinálni a Mais Monsieurt, persze azóta sokat változott a tematikája a dolognak, de ha tehetném továbbra is csak őket fotóznám”.

Siker, népszerűség

„Igazán nagy sikernek nem tartok egyelőre semmit, de a stop motion videóimat nagyon szeretem. Úgy érzem azokon keresztül igazán átjön az a hangulat, amit közvetíteni akarok. Amikor a csöcsös-videó paródiáját forgattuk a Juhásszal, az mondjuk elég nagy kihívás volt. Nehéz röhögő görccsel egyenesen tartani a kamerát…”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Zene, divat és fotóművészet

Nyilván fontos az aktuális trendnek megfelelni, vagy képviselni valamifajta irányzatot, amit úgy érzem a Mais Monsieur-n nehéz érzékeltetnem, mivel a képeken szereplő emberek határozzák meg azt az irányt, amit én képviselnék. Nehéz embereken keresztül érvényesülni úgy, hogy közbe ne vesszen el az önálló stílusom.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Célok és álmok

„Úgy érzem, elég meghatározó lesz a jövőm szempontjából az elkövetkezendő pár év. Mivel én még csak gimnazista vagyok, van időm még hezitálni különböző hivatások között. Egyrészről el tudom képzelni, hogy folytatom apukám restaurateur pályáját, másrészről pedig szívesen mennék a UCLA-re továbbtanulni”.

Kedvenc mondás

„Sírni akarok/ Meg akarok halni.”

Heti kérdések

Boldog vagy?
Igen.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?
A Mais Monsieur profilját szeretném bővíteni néhány új dologgal. Több analóg, több stop motion és belekezdenék a videózásba is. Közeljövőben lesz egy New York-os projekt és több különböző tematikájú videó is.

Ha nem fotográfia, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?
Fotózással csak hobbiból foglalkozom, ha ilyesmi pályán maradnék, akkor inkább a filmezést vagy a videózást választanám.

Mester akire felnézel:
David Lynch

Kedvenc hely ahol lazíthatsz:
Az ágyam.

Dolgok (lemez, könyv, film), amiket kifejezetten ajánlasz…:
John Cassavetes filmek, Tajtékos napok (mármint a könyv, nem a bűn rossz film). A My Bloody Valentine-tól a Loveless eléggé aktuális pár nappal a koncert előtt.

Loren és a Mais Monsieur: http://maismonsieur.com/
Interjú: Hering Andris

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás