A hét kreatívja: Laki Eszter

Avatar photo
2015.10.22., 11:44

Eszter munkái szinte megkerülhetetlenek, lépten-nyomon találkozhatunk velük Budapest belvárosában. Több közkedvelt szórakozóhely és étterem arculatát tervezte, nevéhez fűződnek a Zador szappanok csomagolásának tervei, de készített már karakteres címkéket borokhoz, lekvárcímkét saját készítésű lekvárhoz. Neve mégis a Budapest-centrikus szereplők recept- és történetgyűjteményével, a Menü könyv idei megjelenésével vált ismértté a magyar fővároson kívül is: a Glódi Balázzsal és Mihályi Kamillával közösen készített receptkönyv decemberben vidéki és külföldi kitekintéssel folytatja az ételekkel való kapcsolódás lehetőségét.

laki_glodi

Kezdetek

„A Képzőművészeti Egyetemen képgrafika szakra jártam. Ez tradícionális technikákat jelent, mint például litográfia vagy rézkarc, de az első évtől kezdve áthallgattam a tervezőgrafikusokhoz is. Éreztem, hogy az alkalmazottabb műfaj jobban izgat, mint a ködszurkáló teljes szabadság. A Képző, majd a MOME tipó szak után néhány évet reklámügynökségeknél töltöttem. Ez az időszak jó volt arra, hogy megtanuljam a gyakorlati hátteret, és arra is, hogy utána jobban értékeljem a szabadúszó életmódot. Jelenleg elsősorban brandinggel és vendéglátóhelyek arculattervezésével foglalkozom, ami néhány éve kezdődött. 2011-ben megismertem Szendrő Petit és csapatát, és elkezdtünk együtt dolgozni a Doboz nevű, szép reményű romkocsmán. Itt derült ki az, hogy a grafika és a belsőépítészet kéz a kézben jár, és egy azóta is tartó inspiratív alkotói együttműködés vette kezdetét. A sikerhez a szintén a csapatban dolgozó Vida Vera progresszív ötletei is hozzájárultak, vele később a Kolorban és a Toldiban gyümölcsöztettük tovább munkaszerelmünket. A Dobozt követte a Platz, a Kispiac és utána sorban a többi vendéglátóhely. Az egyik munka hozta a másikat.”

C2

Hivatás

„Azért szeretem ezeket a megrendeléseket, mert lehetőségem nyílik a grafikai arculatot különböző felületeken végigvezetni, anélkül, hogy az unalmas lenne. Izgalmas, ahogy a funkcionalitás és a tervezői önkifejezés folyamatos cicaharcot folytat. A vendéglátós szereti a nagy betűkkel szedett étlapot, a grafikus pedig szereti a papírfehéret.”

C3

Motiváció

„Szeretem, ha egy olyan dologba foghatok, amit még nem csináltam. Nem tudnék futószalagon tervezni cukiskodó pékségeket, ‘laza’ kis gasztrobisztrókat. Szeretem, ha újra meg újra hozzányúlhatok a városomhoz, aminek pozitív irányban való fejlődésében az ország sok egyéb aggasztó folyamatainak dacára továbbra is hiszek. Megtisztelő az is, ha külföldi fórumokon előbukkannak a munkáim, és ha nemzetközi megkereséseket kapok.”

C1

Kollaboráció

„Több építészcsoporttal dolgozom együtt, akikkel kés a vajban a munka. Szendrőékkel, Dobos Zsófival vagy Csap Viktorral bármikor szívesen vágok bele egy új projektbe. Emellett állandó alkotótársammá vált Glódi Balázs fotós, akivel sok éves közös munkát és több ázsiai utazást követően tavaly belevágtunk a Menü című szakácskönyv kiadásába. A család ekkor bővült Mihály Kamillával, aki a racionális szerkesztéstől a líraibb impressziókig minden szövegért felel.”

M2

Technikák, eszközök

„Egyre többet nyúlok vissza a manuális technikákhoz, például a szabadkézi rajzhoz vagy az akvarellhez. Ez azért is van, mert olyan kihívások elé állíthatom magam, amelyekkel az egyetem óta nem találkoztam.”

S4

Inspiráció

„Mindenkire felnézek, aki nálam – vélten – jobban osztja be az idejét. Ezt találom a szabadúszó életmód legnagyobb kihívásának.”

S5

Siker

„Gondolkodás nélkül a Menü könyv megvalósítását és fogadtatását mondanám. Fantasztikusnak tartom azt, hogy Glódival kitaláltuk, és önerőből meg mertük valósítani ezt a projektet. A könyvet 1000 darab limitált, sorszámozott példányban adtuk ki, és közel egy hónap alatt eladtuk az összeset. Nemcsak a saját kis belpesti közegünkben vált ismertté, hanem vidékre és külföldre is szép számban küldtünk. Olyan mértékű volt az érdeklődés, hogy borítékolva volt a folytatás: jelenleg is a Menü2-n dolgozunk, amely a korábbi könyv analógiáját követve ezúttal főleg vidéki és külföldön élő ismerőseink gasztrokultúráját térképezi fel.”

M3

Zene és rajz

„A zene az életem különböző helyszínein mást jelent. Meló közben elvonulást, a Toldiban vagy a Trafóban szellemi táplálékot, a biciklin sebességet, reggel pedig kávét. A rajz egy olyan eszközt jelent, amit nem lehet elkamuzni.”

S6

A szakma

„Az elmúlt években kezd hangjára találni egy friss, fiatal, motivált alkotói réteg. Lassan több a jó grafikus, mint a BKV-ellenőr, és ez meg is látszik a városon. Megrendelői oldalról is látok pozitív fejlődést, egyre több befektetőnek presztízskérdés a minőségi arculat, amelyre áldozni is hajlandó. Emellett néha még egy állami pályázatba is bele lehet szaladni. Egy ilyennek az eredménye, hogy az ifjú Hidden Characters megtervezte az új Metro-logót.

Az oktatásban azonban gyakorlati témákat is pedzegetnék, mint például szerzői jog, ügyfélkezelés, adózás, árképzés, önmenedzsment. Ezek hiányában a fiatal pályakezdők folyamatosan hagyják magukat kizsákmányolni, lehúzni. Csak hosszú évek negatív tapasztalatai után alakul ki az önérzet és a nemet mondás tudománya.”

tokio6

Célok és álmok

„Azt hiszem, hogy a saját kiadású Menüvel már elkezdtük az álmainkat valóra váltani. Glódival már 3-4 éve arról beszélgettünk, hogy kell egy közös könyv. Ekkor még nem láttuk pontosan, hogy ez milyen legyen. Elég hosszú utat tettünk meg, mire kialakult a jelenlegi koncepció, és Kamilla segítségével valóság lett az álmodozásból. A jelenlegi célom az, hogy az előző könyv kiadása alatt megismert alkotási folyamaton keresztül egy újabb gyereknek adjunk életet december elején.”

M1

Kedvenc mondás

“Aki felkötötte a kolompot, az csörgesse.” (dédnagyanyám)

Nagyjából úgy értelmezem, hogy szépen bele kell állni a dolgokba.

0147016_GL39665_F

Heti kérdések

Boldog vagy?

Nagyon.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

A már említett Menü2 könyvön és egy csomó más arculati munkán (például Hotel Rum, olívaolajok, újhullámos kávézó).

Ha nem rajz és grafika, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Ha ez így megy tovább, lassan nyitok egy saját helyet.

Mester, akire felnézel?

Apám, aki 87 évesen még mindig penge statikus, és többet túrázik, mint én.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Toldi, Lärm, Kisüzem, Lumen.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Friss élményeket mondanék a közelmúltból, ilyen Connan Mockasins Forever Dolphin Love felvétele és az ahhoz tartozó videó, Szabó Magda Az őz című könyve, filmek közül pedig a B-Movie (Lust & Sound in West Berlin) 1979-1989 című zenés dokumentumfilm.

0140530_GL39554_F

CV

Laki Eszter a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán diplomázott, ezután a MOME tipográfia képzésén vett részt. Elsősorban arculat- és csomagolástervezéssel foglalkozik. Munkáiban fontos szerepet kap a manuális technikák alkalmazása (bélyegző, kézi rajz, szita), az esetlegességekben rejlő szépségek és a tipográfiai játékok érdeklik. Számos vendéglátóhely, többek között a Tokio, a Terminál ÉtteremSáo 哨 vagy a Kolor bár arculattervezőjeként dolgozott, emellett szívesen készít saját, kis szériás delikát termékeknek megjelenést és csomagolást.

0140207_GLB9242

Laki Eszter a világhálón: Behance, Menü

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás