A várakozásoknak megfelelően Jorgosz Lanthimosz A kedvenc című kosztümös filmje kapta a díjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján, a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó két fő elismerést azonban a nagy vetélytárs, az Alfonso Cuarón rendezte Roma vitte el.
A kedvenc (The Favourite) tizenkét díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott az Oscar-díjas győzelmek viszonylag megbízható előrejelzőjének tekintett BAFTA-n. Ez az alkotás nyerte a Kiemelkedő brit film, a Legjobb produkciós tervezés, a Legjobb smink, a Legjobb eredeti forgatókönyv és a Legjobb jelmeztervezés díját. Emellett a filmben nyújtott teljesítményéért a XVIII. századi brit uralkodó, Anna királynő alakítója, Olivia Colman vehette át a Legjobb női főszereplőnek, Rachel Weisz pedig a Legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést.
A kedvenc a Legjobb film és a Legjobb rendező díjáért is versenyben volt, e két fődíjat azonban a Roma című mexikói alkotás és rendezője, Alfonso Cuarón gyűjtötte be a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpontban tartott, éjszakába nyúló, fényes vasárnapi gálán. A hét díjra jelölt Roma kapta a Legjobb nem angol nyelvű filmnek, illetve a Legjobb fényképezésnek ítélt elismerést is.
A Legjobb férfi főszereplő díját Rami Malek vehette át. Malek alakítja a Queen néhai frontemberét, Freddie Mercuryt a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című, szintén hét díjra jelölt filmben. Ennek az alkotásnak ítélték a Legjobb hanghatásért járó elismerést is.
A Legjobb film díjáért A kedvenc és a Roma mellett a Zöld könyv, a Csillag születik és a Csuklyások: BlacKkKlansman is versengett. A rendezők mezőnyében Alfonso Cuarónnak A kedvencet készítő Jorgosz Lanthimosz, valamint Bradley Cooper (Csillag születik), Pawel Pawlikowski (Hidegháború) és Spike Lee (Csuklyások: BlacKkKlansman) volt a vetélytársa.
A Bohém rapszódia rendezője, Bryan Singer jelölését ugyanakkor a brit filmakadémia a múlt héten „felfüggesztette”, miután négy férfi nemrégiben azzal a váddal állt elő, hogy gyermekkorukban Singer szexuális támadást követett el ellenük. Az 53 éves Singer tagadja a vádat, a BAFTA állásfoglalása szerint azonban a terhére rótt szexuális visszaélések teljességgel elfogadhatatlanok, és összeegyeztethetetlenek az akadémia alapértékeivel. Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették a Bohém rapszódia stábjából, mert a gyártó szerint „megbízhatatlan magatartást” tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.
Olivia Colman versenytársa a legjobb színésznők mezőnyében Lady Gaga (Csillag születik), Viola Davis (Nyughatatlan özvegyek), Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?) és Glenn Close volt. Utóbbi színésznő a The Wife című filmben mutatott alakításért már elnyerte a legjobb drámai színésznőnek járó Golden Globe-ot. A Freddy Mercuryt alakító Rami Malek a legjobb férfi főszereplő BAFTA-díját Christian Bale (Alelnök), Viggo Mortensen (Zöld könyv), Bradley Cooper (Csillag születik) és Steve Coogan (Stan & Ollie) elől vitte el.
A BAFTA-n a jövő tehetségei is reflektorfénybe kerültek, közülük öten voltak esélyesek a Feltörekvő Csillag Díjára. Jessie Buckley, Cynthia Erivo, Barry Keoghan és Lakeith Stanfield is jelölve volt, de végül az első képregényfilmként Oscar-díjra jelölt Fekete Párduccal berobbant Letitia Wright kapta az elismerést.
https://www.instagram.com/p/Btt-j7Wi4Ez/
A főbb díjazottak listája:
Legjobb film
Roma
Csuklyások: BlacKkKlansman
A kedvenc
Zöld könyv
Csillag születik
Kiemelkedő brit film
A kedvenc
Beast
Bohém rapszódia
McQueen
Stan & Ollie
Sosem voltál itt
Legjobb nem angol nyelvű film
Roma
Kafarnaum – A remény útja
Hidegháború
Dogman – Kutyák királya
Bolti tolvajok
Legjobb rendező
Roma – Alfonso Cuarón
Hidegháború – Paweł Pawlikowski
Csuklyások: BlacKkKlansman – Spike Lee
A kedvenc – Yorgos Lanthimos
Csillag születik – Bradley Cooper
Legjobb eredeti forgatókönyv
A kedvenc
Hidegháború
Zöld könyv
Roma
Alelnök
Legjobb adaptált forgatókönyv
Csuklyások: BlacKkKlansman
Megbocsátasz valaha?
Az első ember
If Beale Street Could Talk
Csillag születik
Legjobb női főszereplő
Olivia Colman – A kedvenc
Glenn Close – A férfi mögött
Melissa McCarthy – Megbocsátasz valaha?
Viola Davis – Nyughatatlan özvegyek
Lady Gaga – Csillag születik
Legjobb férfi főszereplő
Rami Malek – Bohém rapszódia
Bradley Cooper – Csillag születik
Steve Coogan – Stan & Ollie
Christian Bale – Alelnök
Viggo Mortensen – Zöld könyv
Legjobb női mellékszereplő
Rachel Weisz – A kedvenc
Emma Stone – A kedvenc
Claire Foy – Az első ember
Amy Adams – Alelnök
Margot Robbie – Két királynő
Legjobb férfi mellékszereplő
Mahershala Ali – Zöld könyv
Adam Driver – Csuklyások: BlacKkKlansman
Richard E. Grant – Megbocsátasz valaha?
Sam Rockwell – Alelnök
Timothée Chalamet – Csodálatos fiú
Legjobb filmzene
Csillag születik
Csuklyások: BlacKkKlansman
If Beale Street Could Talk
Mary Poppins visszatér
Kutyák szigete
Legjobb animációs film
Pókember: Irány a Pókverzum!
A hihetetlen család 2
Kutyák szigete
További részletek a BAFTA hivatalos honlapján.
(phenom’/MTI)
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.