Tíz éve indult az Y-generáció legfontosabb sorozata, a Skins
Az év 2007, épp befejezted a matekházit, és bár holnap suli van és hivatalosan már egy órája ágyban kéne lenned, te még felváltva csekkolod az aktuális szívszerelmed iWiW– és MyVip-profilját, és tárgyalod a barátokkal a hétvégi terveket MSN-en. Ekkor az egyikük felhívja a figyelmed egy új tévé-jelenségre, amiért állítólag az összes brit tizenéves megőrül, és még a zenéje is isteni: innen már csak idő kérdése volt, hogy te is végérvényesen beleszeress az Y-generáció tinédzseréveinek legfontosabb műremekébe, a Skins nevű sorozatba.
Tinisorozatok persze ezelőtt is léteztek, a Narancsvidék és a Szívek Szállodája szintén a tizenéves korosztályt igyekezett megszólítani, csak hát nehéz olyan karakterekkel azonosulni, akik valójában mind huszonéves színészek, és mind tökéletes sminkben ébrednek reggel és/vagy óriási autókat vezetnek és fő feszültségforrásuk az, ha a szüleik nem engedik el őket egy hetes mexikói kiruccanásra, csak egy hétvégére.
A Skins azonban valami egészen új színt hozott a műfajba
A szereplők valódi tinik voltak, pattanásokkal, béna hajjal és szedett-vedett ruhákkal, és ha bár a sorozat által ábrázolt mértéktelen hedonizmus és illegalitás kissé sarkított képet mutatott a generációnkról, az angol tinédzserek, de még mi is sokkal jobban tudtunk azonosulni a karakterek valós és kreált problémáival. Legfőbb jellemzője, hogy közvetlenül tárgyalt és mutatott be olyan kényesebb témákat, mint például a kábítószer-fogyasztás vagy a homoszexualitás. Persze amilyen nagyot robbant az első és második évad, olyan hamar hanyatlásnak is indult a sorozat, és bár lelkiismeretesen megnéztük a második és harmadik generáció kalandjait is (sőt még a végtelenül depresszív hetedik vadot is) , a szívünk mégis csak az első szériáé, aminek minden epizódját a mai napig szívesen újranézzük, akár huszonötödjére is.
Amellett, hogy igazi drámákat és igazi embereket mutatott be, a Skins másik erőssége a zene volt
A régi klasszikusok mellett végtelen feltörekvő indie zenét is felvonultatott, és a Skins-hatásként is emlegetett jelenségnek köszönhetően számos bandát segített hozzá a mainstream ismertséghez és népszerűséghez. A Gossip nagy slágere, a Standing in the Way of Control például ennek a sorozatnak köszönhetően lett egy egész generáció dühös himnusza, vagy például a Foals és a Crystal Castles is nagy részben a Skins révén futott be, de használtak The Dandy Warhols-tól kezdve Vampire Weekenden keresztül Beach House dalokig mindent. A megcélzott néző-korosztály pedig fogékony volt az újra és tagadhatatlan, hogy sokak zenei ízlését nagyban formálták az epizódok zenéi, arról nem is beszélve, hogy a készítők feladták a leckét a későbbi tinisorozatok számára is, és mindörökre kőbe vésték azt az alaptételt, hogy a zene egy sorozat esetében is elengedhetetlenül fontos.
https://www.youtube.com/watch?v=9fLkML4J81U
A kétszeres BAFTA-nyertes brit televíziós sorozat másik legjobb hozadéka pedig a Skins-partik koncepciója volt, amik ha nem is teljes mértékben reprodukálták a sorozatban látható buliák anarchiáját, imádnivaló alternatívát jelentettek a legjobban ugrálható és üvöltve énekelhető elektronikus és gitárzenékkel, amikre most, tíz évvel később is szívesen ugrálunk és üvöltve énekelünk.
Ejtsünk tehát egy nosztalgikus könnycseppet a Skinsért és pörgessük végig a gondtalan tinédzserévek legemlékezetesebb betétdalait!
