„Ahol az akarat, ott az út…” – THe pUnch-interjú
Írtunk már az együttes első videoklipjéről, de a közelgő első albumukról még nem. Veller László, az együttes gitárosa válaszolt pár kérdésünkre, hogyan látja, merre halad az együttes, és mik a terveik a közeljövőben.
Két EP, egy dupla kislemez és 5 év után hogyan látjátok a zenekart? Sikerült eddig elérni, amit szerettetek volna? Voltak terveitek, hogy hol szeretnétek lenni a hazai/nemzetközi színtéren ezen az idősávon belül? Mi sikerült, mi nem?
Ha igaz, hogy egy zenekarnak 10 év kell a „befutáshoz”, akkor jó 5 évet zártunk. Ha arra gondolok, hogy milyen sok ez az 5 év, akkor sincs bennem nagy hiányérzet, nem mehet mindenkinek egyről a kettőre. Tervei minden zenekarnak vannak, ahogy nálunk is, csak mi kicsit megfontoltabbak vagyunk, és ebből kifolyólag néha megakadnak a dolgaink, mint például most az album, de azon is inkább ülünk, és dolgozunk. Én még egy hete gitárokat játszottam fel, mert nem voltunk elégedettek a régiekkel. Amit talán bánok, hogy későn adtunk ki egy klipet, szerintem jó fogadtatása volt, és több emberhez elért, mintha csak simán a számot osztottuk volna meg.
Nemrég jött ki a Depravity számotokhoz a hivatalos videoklip (amiről írtunk is), de arról nem meséltetek, hogy igazából ez egy régebbi szám, ami már a korábbi kislemezeteken, a Personal Party-n, de az újabb dupla kislemezeteken, a Beside-on is rajta van, illetve a közelgő albumon, a Will Way-en is rajta lesz. Honnan a koncepció, hogy folytonosan viszitek tovább albumról albumra ezt a számot?
Albumon még nem szerepelt, most végre fel kerül rá. Az első megjelenése a Personal Party-n volt, ami egy élőfelvételes EP az A38 hajójáról, azt követte a kislemezes kiadás, ami már rendes stúdiómunka volt. Ezután a számot Gergő a Fractál stúdiónkban újrakeverte és maszterelte egy analóg pult segítségével, ami egy picit feldobta a hangzást, és már sokkal elégedettebbek voltunk vele. Ez nekünk is jó tanulás, gyakorlás, hogy keressük a hangunkat, hogy hogyan szeretnénk, hogy a felvételeink megszólaljanak, és ez a változat fog szerepelni a Will Way nagylemezünkön is.
Azon pedig sokat gondolkodtunk, hogyha lesz klipünk, melyik dalhoz legyen, és végül a Depravity mellett tettük le a voksot, mert azt elég jónak, pörgősnek találjuk, és úgy gondoltuk, első klipnek klassz lesz.
Tavaly volt szerencsétek a Toy előtt fellépni a Dürerben. Van onnan esetleg valami vicces, érdekes történetetek?
Próbáltunk velük beszélgetni, de hamar kitessékeltek minket a backstage-ükből, szóval vicces sztorinak annyi maradt, hogy meghívtak minket egy házibuliba valahová a belvárosba, mi meg lesétáltuk a távot, de mire odaértünk, vége lett a bulinak.
Amikor még csak indulófélben volt a zenekar, mindenki az Arctic Monkeys hangzásvilágához próbált társítani benneteket, ugyanakkor meg a pszichedélia már a kezdetektől fogva érezhető volt. Hogy érzitek, ahogy telt az idő, sikerült levetkőznötök ezt a skatulyát?
A Pretty Darkot még Jim konferálta fel mindig úgy, hogy látens pszichedelikus szám. Ott volt a levegőben már a kezdetekkor, hogy nem csak az Arctic Monkeys az etalon, csak nem azzal a vonallal nyomultunk. Ez leginkább azon látszott, amikor nekiálltunk jammelni, néha eléggé el tudtak és tudnak még a mai napig is szabadulni a dolgok, de akkoriban valami pörgősebbre vágytunk, szerettünk volna táncoltatni,legalábbis én biztosan. Skatulyát levetkőzni meg nem kellett, mert direktben nem ment ennek a dolognak a kommunikációja, hogy akkor Arctic Monkeys van nálunk mindenek felett. Ennek is inkább vegyes volt a felfogása, valakik direkt örültek neki, kritikusi oldalról meg inkább egyfajta lenézés volt, hogy megint egy Arctic Monkeys-utánérzet zenekar. De ez is csak akkor jelent meg, mikor az Arctic Monkeys már túl felkapott lett, és addigra mi már régen „szakítottunk”, csak lassan frissültek a felvett számok.
Hiába játszottunk koncerteken már mást, mikor a neten nem volt rólunk fenn semmi új, csak a régi dalok, így például a Toy előtt is úgy jelentünk meg valamelyik oldalon, hogy a srácok, akik nagyon szeretik az Arctic Monkeyst. Az akkor nem esett kimondottan jól, mert inkább leegyszerűsítésnek hangzott.
Mit kell tudni a készülődő albumotokról? Mitől lesz más, mint a korábbi kiadványaitok? Mik azok vagy voltak azok az inspirációforrások, amik közreműködtek az új anyag létrejövetelében?
Sokban nem fog különbözni, persze vannak dolgok, amik nagyon különlegessé és emlékezetessé fogják tenni az albumot – legalábbis a mi részünkről. A felvételek nagy része az Echo Hangstúdióban zajlott, és Solymáron Beke István közreműködésével. Ellenben, ami számunkra izgalmassá tette a dolgot, az az, hogy a keverés és maszterelés már a mi próbaterem-stúdiónkban dobosunk áldozatos és szinte megszállott (Tényleg az! Napi több órákat tölt el ezzel.) munkájával készül, ő ugyebár hangtechnikus, szóval nem lelkes amatőr. Ezzel az anyaggal kapcsolatosan a fő motiváció már a lezárás érzése, kicsit másfelé nézünk, alakulóban vannak új dalok, és szeretnénk ezt a korszakot magunk mögött hagyni, közben úgy, hogy azért ez az anyag rendkívül fontos, végtére is az első nagylemezünk, ami szerintem minden zenekar életében fontos.
A neve is azért Will Way, mert ahogy az angol mondás tartja, ahol az akarat, ott az út…
Egyéb tervek erre az évre az új album kiadásán kívül?
Egy alkotói elvonulás jólesne, de az is lehet, hogy csak simán elmegyünk kirándulni egyet, már sok dolgunk nincs ebben az évben. Lassan elővesszük az új anyagokat, amiket eddig valamilyen módon rögzítettünk, vagy a fejünkben van, és majd azokat saját tempóban, saját igényeinknek megfelelően rögzítünk. Azzal, hogy saját stúdiója van az embernek, igencsak a maga urává válik.
Mikor lehet benneteket legközelebb hallani?
A lemezbemutatónk a Fészek Klubban lesz november 20-án a Panel Surfers társaságában, utána pedig a zenekar tagjai keverik a psych, poszt-punk és a többi kedvelt zenéket.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1025167980866648/
Próbáltad már az LSD-t?
LSD-tripként szippant magába a THe pUnch víziószerű klipje
