Most éppen komolykodik a Kelemen Kabátban, de így is szívdöglesztőek

Avatar photo
2015.11.5., 15:55

Vadonatúj stúdióalbummal jelentkezett a Kelemen Kabátban zenekar. Az új anyag igazából félúton van az EP és a nagylemez között, hiszen 6 dalt tartalmaz, melyből a Legelőt és a Köszönöm szépent már ismerik a zenekar követői. A Szívdöglesztő címmel megjelent lemez dupla lemezbemutató és évzáró koncertjét az Akvárium Klub Kishalljában tartják.

A nyereményjáték lezárult!

KK sajtófotó 1

„Nem az volt a szándékunk, hogy minél több dalt rázsúfoljunk az új anyagra, inkább azokat az ötleteket akartuk kidolgozni, amiket igazán erősnek éreztünk” – mondja Szerecsenkirály a lemezről. – „Manapság amúgy is egyre ritkábban hallgatnak végig az emberek egy teljes albumot, és mi nem akartunk töltelékdalokat.”

A dalok írásánál egy másik elv is vezérelte a csapatot, mégpedig az, hogy megmutassák egy új oldalukat is, ne csak a megszokott vicces-poénos Kelemen Kabátbant kapja vissza a hallgató.

„Egy kicsit most levetkőztük a humoros oldalunkat, komolyodtunk arculatban és szövegekben is. Ezáltal egy igazán érzékeny lemez született, eddigi pályánk során a legőszintébb” – fejti ki a frontember.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Persze, ez az újítás valahol természetes is, hiszen két szembetűnő változás zajlott le Kelemenékkel a megalakulás óta: egyrészt nagyszerű zenészeket maguk köré gyűjtve igazi élő zenekar lettek, másrészt nyilván ők sem tudnak elfutni az idő elől.

„Őszül a halántékunk, ha megnézitek, érettebbek lettünk, most ebbe az irányba megy az életünk is, hogy komolyodunk. Csak ezt a zenében lassabban lehet átvinni. Arra törekszünk, hogy minél jobb dalokat írjunk, nem arra, hogy minél viccesebbek legyünk. És szeretnénk azt is megmutatni, hogy milyen jó zenészek vesznek minket körül, illetve, hogy mennyire odafigyelünk a profi hangzásra is.”

KK sajtofotó 3

A Szívdöglesztő című lemezt egy dupla lemezbemutató koncerten avatja fel élőben a csapat, 2015. december 5-én és 6-án az Akvárium Klubban.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás