Igen, akarom! – De érdemes akarnunk?

Avatar photo
2010.07.13., 13:19
Mostanában döbbenten kapkodom a fejem, amikor felnézek egy-egy közösségi oldalra: volt osztálytársaim, ismerőseim ugyanis egyre többen jegyzik el egymást. Jogosan vetődik fel tehát a kérdés, hogy az eljegyzés lesz-e az új mánia?
Anyáink idejében teljesen megszokott volt, hogy mind a fiúk, mind a lányok 18-19 évesen már házasodásra adták a fejüket. 1990 felé az átlagéletkor 21 év lett, majd öt év elteltével 26-ra változott ez a szám. Köztudott, hogy a nők fiatalabbak, amikor először házasodnak, tudósok pedig már az ideális házassági időpont képletét is megalkották. Mindezek ellenére úgy tűnt, a házasság már inkább unalmas tradíció, mint nélkülözhetetlen esemény: Európa fejlettebb részein a gyerekek 40%-a házasságon kívül születik, és ez az arány évről évre egyre csak nő.

Állítólag a nők egy párkapcsolatban nagyjából két és fél év elteltével várják a lánykérést

– valljuk be, a fiatalabb korosztályban ritkán fordulnak elő ilyen tartós kapcsolatok, talán ezért is gondolják úgy, hogy egy ilyen értékes, különleges szerelmet „kötelező” megpecsételniük egy eljegyzéssel, netán házassággal. Persze mondhatnánk, hogy az eljegyzés csupán üres beszéd, de bőven akadnak az ismerőseim közt olyanok is, akiknél már bizony megvolt a lagzi. Nem árt tisztáznunk, hogy 19-20 éves ismerősökről van szó, így talán megérhetjük a reakciót, amit a hír kiváltott a barátokból/szülőkből: „Biztos jön a baba!”. Egyébként tévedtek, nem jött, viszont egy tervezett, vagy épp nem kívánt terhesség miatt nagy felelőtlenség beleerőltetni a fiatalokat egy házasságba. A leányanyaság már korántsem olyan kínos, szégyellni való dolog, mint az régebben volt, a világ azóta modernebb és toleránsabb.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bár a magam 19 évével nincs sok élettapasztalatom, de azt észrevettem, hogy a legnagyobb hőfokon égő, féktelen szerelmeknek sosincs jó vége. Rossz hír, hogy sajnos pont ők azok, akik meggondolatlanul vetik bele magukat egy eljegyzésbe, majd később erősítik a válási statisztikát. A szomorú tény, miszerint a házasságok fele válással végződik, lebegjen intő példaként mindenki előtt: nem egyszerűbb kilépni egy élettársi viszonyból, mint egy fájdalmas válási procedúra? Nyilván egyik sem jó dolog, de egy mezei szakításból sokkal könnyebben talpra lehet állni, és így még az „elvált” címkét sem bélyegzik rád. Egy eljegyzés szép dolog, de gondoljatok bele, hogy szüleink, nagyszüleink szemszögéből ez az esemény egy sokkal nagyobb horderejű változás, mint ahogy esetleg ti gondoljátok, ne okozzatok nekik csalódást egy meggondolatlan döntéssel. Ezt halkan mondom, mert még a végén csúnyán néznek rám: egy 18 éves jegyespár az esetek 90 százalékában komolytalannak hat. Ahelyett, hogy dacosan megmutatjátok, hogy ti csakazértis egymásnak lettetek teremtve, gondolkodjatok el azon, hogy miért kapjátok sorra a „majd meglátjátok…” kezdetű mondatokat. Lányok! Nem lehet elégszer elmondani, hogy ezerszer is gondoljátok meg, hogy kinek szültök gyereket. A férjedet, az apósodat és anyósodat mondhatjuk, hogy te választod – ha nem működik, továbbléphetsz -, de a gyerekedről nem mondhatsz le. Egy hatalmas szerelem se legyen elég érv ahhoz, hogy gyereket vállaljatok. Hallgassátok meg a szüleitek, barátaitok tanácsát, mert egy szerelmes nő rózsaszín szemüvege sok-sok hibát nem lát.

Persze ha a szíved és az eszed is azt súgja, hogy érdemes belevágni az eljegyzés-házasság-család háromszögbe, akkor hajrá, de ha te is csak most léptél be a felnőttkorba, várj még néhány évet.

Külföldön régóta hódít az úgynevezett „promise ring”, mely magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „ígéretgyűrű”. Ezt a gyűrűt akkor adják egy lánynak/nőnek, ha a kapcsolat már kellően tartós, viszont a felek még messze nem gondolnak eljegyzésre: a kis ékszer egyfajta bizonyítékként szolgál arra, hogy a fiú megtalálta a lelki társát, és ehhez nincs szükség papírra. Fiúk, jó tanács: ha a barátnőtök évek óta a „Drágám, merre tart a kapcsolatunk?” kérdéssel nyaggat titeket, lepjétek meg őket egy promise ring-gel: higgyétek el, értékelni fogják.

Fotó – BMW Archívum

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás