Felejtősök

Avatar photo
2010.08.8., 11:38
Vannak szörnyű emberek, akik nem viszik vissza a könyvet, nem zárják be az ajtót, nem emlékeznek, hogy hívják a húgodat, a kutyádat vagy épp téged. És nem tudnak megjavulni. Most pár trükköt osztunk meg veletek – nem, nem ellenük, hanem a memóriazavarok kiküszöbölésére. Mit tehetünk, ha kiesik az agyunkból az információ?
Az első, amit tehetünk, hogy megpróbálunk rendszerezni: határidőnaplók, naptárak, cetlik a hűtőn – ezek mind egyszerű és hasznos módszerek azoknak, akik nem hagyják el magát a naptárat, a post-it tömböt vagy az összes tollukat kétnapi használat után. Ezeket a dolgokat érdemes mindig szem előtt tartani, azaz olyan helyet keresni nekik, ahol akarva-akaratlanul is rávetül tekintetünk ébredéskor vagy például indulás előtt.

Egy másik módszer, hogy a megjegyzendő dolgokat kapcsoljuk valamihez – egy helyhez, hanghoz, egy illathoz vagy emlékhez. Vegyünk például egy gyakori esetet, a bemutatkozás után rögtön elfelejtett nevet. Egyszerű és hatásos trükk, ha a név elhangzása után azonnal használatba vesszük azt: „Szia Klementina, milyen szép időnk van” és a következő 5 percen belül még vagy kétszer nevén szólítjuk beszélgetőpartnerünket. Ezután később már sokkal könnyebb lesz azt az eszünkbe idézni.

Nincs csodaszer – mindenkinek más fog működni, és olykor bizony időbe telik, míg rátalálunk a helyes módszerre, ami segít kevésbé feledékenynek lennünk.

Emlékhez úgy is kapcsolhatunk információt, ha egy-egy nehezen memorizálható szöveg olvasásakor a kedvenc dalunkat hallgatjuk – ha lesz valami kellemes, amihez kapcsolhatjuk az olvasottakat, máris könnyebb lesz előhívni azokat. Több módszert is érdemes kipróbálni: kinesztetikus típusú emberek esetében például a mozgás az, ami segít – akár a lakásban fel-alá járkálva is könnyebben megjegyezhetőek a dolgok, mivel az információt cselekvéshez, mozgáshoz kötik, és elég lesz újra sétálni kezdeniük, vagy csak arra visszaemlékezniük, hogy előhívják.

Ha valamivel sikert érünk el, tanácsos beépíteni az életünkbe, ugyanis a feledékenység ellenszere nem valami trükk vagy praktika, hanem életmód kérdése: szokásokat kell kialakítani és hektikus életünkbe rendszert vinni. Az alvási szokások és a táplálkozás is összefüggésben állnak agyunk teljesítményével – feledékenyeknek a dióféléket, tengeri halakat, sőt, a csokit és a bort is ajánlják.

Nincs csodaszer – mindenkinek más fog működni, és olykor bizony időbe telik, míg rátalálunk a helyes módszerre, ami segít kevésbé feledékenynek lennünk. Ám odafigyelve a legapróbb sikerélményre is, lassan ráérezhetünk, hogyan tehetjük egyszerűbbé életünket – a kulcs a megszokás.

Szerző: Varró Eszter

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás