Julia Child: hírszerzőből Amerika álom konyhatündére
Julia Child, az első amerikai gasztroceleb, aki nemcsak bemutatta, de meg is honosította a francia konyhát hazájában. Életét megannyi sorozat, film is feldolgozta, de egyikben sem került szóba Párizs előtti élete, pedig az már tényleg csak hab a tortán. A második világháború idején ugyanis a titkosszolgálat frontvonalán szigorúan titkos akták kezelése mellett dolgozott cápaelhárítón, sőt férjét is kiküldetése során ismerte meg. Valójában Child életműve komplex, akárcsak híres boeuf bourguignon receptje.
Julia Carolyn McWilliams 1912. augusztus 15-én látta meg a napvilágot, a kaliforniai Pasadena városában. Kultuszát tekintve gondolhatnánk, fakanállal a kezében került ki az anyaméhből, de első meghatározó kulináris élményét csak a Smith College-ban folytatott tanulmányai során szerezte 1930-ban, mint a végzősök báljának frissítőbizottsági elnöke.
Meglehetősen jómódú családban nőtt fel, olyan háztartásban, ahol szakácsot alkalmaztak.
Ugyanis anyja, Julia Carolyn Weston, egy papírvállalat örökösnője, apja, Byron Curtis Weston, pedig Massachusetts állam alkormányzója volt. Így sokáig nem érdekelte a főzés, nem is nagyon tudott főzni, amíg meg nem ismerte leendő férjét.
Miután 1934-ben történelem szakon diplomát szerzett, reklámszövegíróként dolgozott a New York-i W. & J. Sloane bútorboltnak. Nem sokkal azután, hogy Egyesült Államok belépett a második világháborúba, Julia is a hazáját szerette volna szolgálni. Mivel 188 centiméterével túl magas volt a hadseregbe lépéshez,
1942-ben önként jelentkezett a Stratégiai Szolgálatok Hivatalához (OSS), amely a mai Központi Hírszerző Ügynökség elődje.
Az amerikai hírszerzés, illetve a CIA atyjaként ismert, William J. Donovan tábornok közvetlen beosztottjaként rengeteg nevet és titkosított adatot vezetett nyilvántartásba. Bár kutató asszisztenseként keveset találkozott az OSS alapítójával, de később úgy emlékezett vissza, hogy auráját mindig érezte munkája során. Julia ezután az OSS vészhelyzet elhárító tengeri mentőeszközökkel foglalkozó részlegénél dolgozott a cápaelhárító eszköz kifejlesztésében. A taszítószer különösen fontos szerepet töltött be a világháború alatt, mivel kíváncsi cápák néha túl közel merészkedtek a robbanószerekhez, melyek így nem a német tengeralattjárókat, hanem a cápaállományt tizedelték. A cápaelhárítót – amelyet „Shark Chaser”-nek neveztek el – a haditengerészet egészen az 1970-es évekig az eredeti „recept” alapján forgalmazta. Julia elmondása szerint az óceánba lezuhant űreszközök védelmére is használták, de erről nem maradt fenn dokumentáció.
1944-ben Ceylonra (ma Sri Lanka) és a kínai Kunming területére helyezték ki, mint az OSS Nyilvántartási vezetője. Ázsiában töltött két éve során az összes hírszerzési ágnak Julia vezénylésével vezényelték az összes bejövő és kimenő üzenetet, így a legmagasabb szintű biztonsági engedélyekkel rendelkezett. Ceylonban töltött ideje alatt Julia szigorúan titkos iratokat kezelt, amelyek a Maláj-félsziget megszállásával foglalkoztak. Szolgálati ideje alatt ismerkedett meg a leendő férjével, Paul Child-dal, aki szintén az OSS tisztje volt.
Paul sokat látott, nyitott emberként felnyitotta a szemét a francia konyhával kapcsolatban is, ami megpecsételte Julia karrierjét a jövőre nézve.
1946 szeptemberében házasodtak össze, majd két évvel később Párizsba költöztek, ahol Paul az US Információs Ügynökségnél kapott munkát. Saját elmondása szerint Julia 32 évesen kezdett el főzni, mindaddig csak evett, ugyanis háztartásbeliként szerette volna lekötni magát valamivel. Így megkezdte tanulmányait a neves Le Cordon Bleu iskolában. A köztudatba robbanása azonban a 60-as évekig váratott magára. 1961-ben Simone Beck és Louisette Bertholle együttműködésével megszületett első szakácskönyve a Mastering the Art of French Cooking, majd együtt saját főzőiskolát hoztak létre, L’Ecole des Trois Gourmandes néven.
Hazájában felkapta a média a francia konyhát mesterein művelő amerikai szakácsnő sikereit, így könyvük promóciós turnéja során Julia meghívást kapott egy könyvajánló műsorba, ahol még egy omlettet is elkészített. A nézők odavoltak érte, levelekkel árasztották az csatornát, így rögtön saját főzős műsort is kapott. 1963-ben került a hatalmas sikert arató The French Chef című TV-műsora adása, mely egy évtizedig futott.
Konyháját, amelyet férje a magassága miatt magas pultokkal tervezett, és amely három televíziós sorozatának díszletéül szolgált, a Smithsonian’s National Museum of American History-nak adományozta, ahol jelenleg is ki van állítva, rézedényeivel és serpenyőivel együtt.
Nem csak elvitte a francia kultúra egy szeletét, de lelkes, szókimondó szakácsnő az emberek szívébe is belopta magát. Kulináris teljesítményéért számos kitüntetést kapott, többek között a francia Becsületrendet, a legmagasabb érdemrendet. Hosszú és sokszínű karrierje után visszavonulva, 91 éves korában 2004-ben halt meg, két nappal a 92 születésnapja előtt.
