Avatar photo
2022.12.2., 12:00

Női Energiák #2: „Továbbra is szeretném megtartani az alkotás szabadságát” – Solére-interjú

Női Energiák rovatunkban a hazai zenei élet női szereplőivel beszélgetünk, legyen szó előadóművészekről, énekesekről, producerekről, vagy a háttérben tevékenykedő, de kulcsfontosságú szakemberekről. Interjúalanyunk ezúttal a zeneszerző-énekes Szigeti Zsófi, azaz Solére, aki a zenekaros éveket követően, saját hangját és narratíváját megtalálva szólóban is szárnybontogat egy ideje és kollaborál hazai előadókkal, most pedig fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen a múlt héten megjelent bemutatkozó albuma, az IMA, melyet december 16-án, az Akvárium Klubban mutat be élőben.

Bár a single és EP-megjelenések révén is sikereket értél el, egy nagylemez mégis komoly mérföldkő bármilyen zenész életében. Mit jelent számodra ez az állomás és milyen volt dolgozni ezen az anyagon?

Az EP után nem döntöttem el, hogy mindenképp nagylemezt szeretnék kiadni, de mindannyian úgy gondoltuk, hogy már épp itt az ideje. De mivel nyitva hagytuk a kérdést, így nem volt rajtam nyomás, ezáltal dőltek belőlem a dalok.

Óriás munka volt, hatalmas lelki megpróbáltatás, olyan dolgokat fogalmaztam meg benne, amiket eddig még soha.

Nagyon izgultam, hogy mi lesz vele, hogyan él majd tovább a stúdiók falain kívül. Egyébként óriás hálám WaTának, akivel majdnem a teljes anyagot együtt csináltuk és gyakorlatilag ő teremtette meg azt a biztonságos közeget, amiben igazán megtudtam nyílni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen mérföldkő felé lehet innen tovább utazni? Mik a terveid a jövő évre?

Továbbra is szeretném megtartani az alkotás szabadságát. Tudom, az idő előrehaladtával egyre többet várnak majd el tőlem, de látva a nagyon nagy sikerű alkotótársaimat, szeretnék ügyelni arra, hogy ne vállaljam túl magam. Szeretnék sokat koncertezni és folytatni az írást, amikor jólesik.

Sokat dolgozol együtt a hazai színtér más szereplőivel is, van még valaki (akár itthon, akár külföldön), akivel nagyon szeretnél kollaborálni?

Egyelőre nem nagyon gondolkozom ezen, még emésztem ezt a lemezt, de biztos vagyok benne, hogy tavaszra már dobok ki új featet is, aztán, hogy kivel, azt majd a flow eldönti.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Miben könnyebb/nehezebb egy közös szám elkészítése, mint amikor egyedül ülsz neki egy dalnak?

Semmiben, csak más. Egyedül olyan állapotba kerülök, mint amikor kisgyerekként a babáimmal játszottam.

Közösen pedig teamwork, amit akárkivel nem lehet, viszont olyan emberek gyűltek körém az elmúlt évben, akik végtelenül inspirálóak számomra.

Bármi kulisszatitok, amit el lehet előre árulni a december 16-i akváriumos lemezbemutatóról?

Vizuálisan elképesztő dolgokra készülünk, hihetetlen izgalommal várom. És természetesen keverjük majd az élő hangzást az elektronikával.

Ki/mi inspirálta a zenéd köré felépített vizuális világot és stílust?

Ez jó kérdés. Ebből a szempontból szivacsagyú vagyok, de a legtöbbet talán mostanában az irodalomból merítek, illetve néha csak úgy eszembe jutnak random dolgok, amiket aztán átültetek látványba.

Számomra az egész vizualitás egy asszociációs játék oda és vissza is.

Szerinted kik a legjobban öltözött és legstílusosabb nők ma a zenében (globálisan)?

FKA Twigs elképesztően egyedi, illetve Björk az, akire ha nem is a legstílusosabb, de a legszabadabb jelzőt használnám öltözködés és vizualitás terén.

Fel tudsz idézni a gyerekkorodból olyan nőket, akik különösen nagy hatással voltak rád, és esetleg a zene irányába is tereltek?

Édesanyám és a nagyobbik nővérem abszolút role modelként voltak és vannak jelen az életemben. A nővérem a zenei pályámat is támogatta,

de alapvetően nagyon meg kellett küzdenem azért, hogy egyáltalán zenét tanulhassak, így ha nagyképű, ha nem, magamra számíthattam a legjobban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen tanácsot adnál induló „énekes és zenész” lányoknak?

Hogy ne engedjék, hogy csak azért mert lányok, énekes/zenész lányoknak nevezzék őket. Engedjük el a nemek közti különbségek adta elnyomás ellen való harcot, mert valójában kontra-produktív.

Ha alapvetően nem engedjük be mások 100 évvel ezelőtti hozzáállását a nőkhöz, akkor máris nincs miről beszélni. A hit a fontos és a teherbírás. Mindig mondom, valójában sportolók vagyunk, így kell hozzáállni, ép testben ép lélek.

Fotók: Rédling Hanna @hannaredling
Smink: Rajó Zita @rajozitamakeup

Koncert időpont: 2022. december 16., péntek 19:00
Helyszín: Akvárium Klub, KisHall

Jegyvásárlás ›

Facebook esemény ›

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás