Sid Vicious kihívásokkal teli gyermekkora ellenére megőrizte egyéniségét, és rohamos gyorsasággal küzdötte fel magát az 1977-es punk szcéna vezető alakjai közé. Nem sokkal később azonban két halálos betegség támadta meg a szervezetét: egyikőjük a hírnévhajhász Nancy Spungen volt, a másik pedig a heroin iránti addikció.
Mindössze 1979. február másodikát írtunk, amikor a négy hónapja húzódó kihallgatások egyszerre véget értek, az aktát pedig nemes egyszerűséggel lezártnak tekinthették. Az eljárás egy fiatal nő, Nancy Spungen meggyilkolásának ügyében indult, aki nem mellesleg hírhedt volt prostitúcióban és drogügyletekben gazdag múltjáról. A rendőri lépésnek egyetlen triviális oka volt csupán: holtan találták a gyilkosság első számú gyanúsítottját, Sid Vicious-t, aki egy 55 napos rehabilitáció után túladagolta magát, ezáltal olyan ügy végére téve látszólagos pontot, amely máig rejtélyes kérdéseket vet fel.
Annak ellenére, hogy Sid Vicious alapvetően nem élt túlzottan tiszta életet, a valós dekadencia kezdetét voltaképpen 1977 vége jelentette, amikor megismerkedett a rock ‘n’ roll berkekben már otthonosan mozgó Nancy-vel.
A 19 éves lány az októberben megjelent Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols nagylemez egyre duzzadó hírneve miatt maga mögött hagyva az Egyesült Államokat, Londonba utazott egy jobb élet reményében.
Elsődleges célja a frontember meghódítása volt, noha Johnny Rotten nem élt a lehetőséggel, Sid Vicious azonban annál inkább. A kezdetleges epizód ettől a momentumtól vált mondhatni történelemmé, ezért vessünk is egy pillantást arra, milyen teóriák és kérdések övezik a később bekövetkezett haláleseteket.
Nancy többszörös hasi szúrásoktól vérbe fagyott testére Sid talált rá, a New York-i Chelsea Hotelben bérelt szobájuk fürdőjében.
A publikumnak viszonylag kevés információja van az eset részleteiről, hiszen nem tudni, hogy a kétes drogügyletek fényében volt-e bárkinek is indítéka megölni a lányt, vagy pusztán Sid Vicious egyik önkívületi dühkitörésének vált áldozatává?
A zenész korai elmondása szerint elképzelhető, hogy ő maga követte el a bűncselekményt, ám a szervezetében kimutatott több mint 30 nyugtatópirula mámorában aligha lett volna képes ilyesmit elkövetni.
A gyilkosság gyanúján az sem segített, hogy Sid nem sokkal később már egy egészen konkrét erőszakos cselekedetre szánta el magát: kezében egy törött sörösüveggel esetleges óvadékért támadta meg Patti Smith testvérét, Todd Smith-t, aki később ismertette a történteket a bíróságon.
Phil Strongman 2007-ben megjelent, Pretty Vacant: A History of UK Punk címre keresztelt kötetében egy egészen új perspektívára világított rá, amelyben felfedte Rockets Redglare háttérsztoriját. A férfi egyetlen személyben képviselte Sid testőrét, drogdílerét és közeli barátját. Strongman elgondolása szerint Redglare vélhetően belopózott a hotelszobába (hiszen miért ne lett volna bejárása, ha már egyébként is a testőr volt?), hogy visszaélve a pár bizalmával, eltulajdonítson néhány portékát. Sid elviekben túlságosan be volt nyugtatózva ahhoz, hogy bármit is észleljen a cselekményből, ám Nancy rajtakapta az illetőt a lopáson, aki visszakézből leszúrta őt. Az itt említett verzió több kérdésre is értelmes magyarázattal szolgálna, noha már ezzel kapcsolatban sem tudhatjuk meg az igazságot, tekintve hogy 2001-ben Rockets Redglare is eltávozott az élők sorából.
Egy másik feltevésre épül Alex Cox Sid & Nancy (1986) címen megjelent életrajzi filmje, amely igyekszik valamivel közelebbről feltárni kettejük kapcsolatát, a nyilvánvaló, nyers tényektől egészen a sötétségbe fulladó részletekig.
Cox a tisztázatlan momentumokat rendezői homállyal oldotta meg, teljes kétértelműségbe ringatva a film nézőit. Forgatókönyve szerint a gyilkosságot valóban Sid Vicious követte el, habár arra nem derül fény, hogy szánt szándékkal vagy puszta balesetből.
Egyéb alternatív érvek és magyarázatok után Sid közeli ismerőseinél kell kutatnunk. A Sex Pistols menedzsere, Malcolm McLaren a sorozatos tragédiák után például arról számolt be, hogy személyes belátása szerint Nancy volt az első és utolsó nő, akit a basszusgitáros valaha is szeretett, illetve teljes mértékben képtelen lett volna bántani őt. Az állítással még Nancy tulajdon édesanyja, Deborah is egyetértett, aki félénk jellemnek titulálta az egyébként vad külsejű Sid Vicious személyét.
Természetesen egy efféle katasztrófa esetén valahol minden közelállónak magába kell néznie ahhoz, hogy egyfajta megnyugvást találjon. Johnny Rotten sem tett másként, aki saját „bűnösségét” 2014-ben a következőképpen indokolta:
Nem volt esélye. Az anyja heroinfüggőként nevelte fel. Rosszul érzem magam, hogy bevettem a bandába, mert ezzel egyáltalán nem tudott megbirkózni. Emiatt kissé felelősnek érzem magam a haláláért.
Sokan állítják, hogy Nancy ugyanaz volt a Sex Pistols számára, mint Yoko Ono a The Beatles-nek, vagy éppen az, ami Courtney Love lett volna a Nirvanának.A törtető drogfüggőként definiált lánynak azonban legalább egy pozitív tulajdonsága akadt: szerette Sidet, és törekedett a közös boldogulásra. Ez persze fordítva is igaz volt, ámbár túlzottan sok volt az önpusztítás ebben a románcban ahhoz, hogy a fiatal szeretők története boldog befejezéshez érjen. Az igazságot talán sosem tudjuk meg, de a részletek ismeretében talán könnyebben elfogadjuk a sorsfordító földi szerelem végkifejletét, akárcsak egy posztmodern Rómeó és Júliában.
(Forrás: Independent)
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.