15 ezer lepke szállt az Erzsébet térre

Avatar photo
2014.03.25., 22:48

Semmi kétség, itt a tavasz. Nem más, mint 15 ezer lepke jelzi ezt, amelyek hajnalban szállták meg az Erzsébet teret. Ugyan csak papírlepkékről van szó, amit üzennek, az minden bizonnyal a kikelet. A kikelet, amit a Budapesti Tavaszi Fesztiválon ünnepelhetnek meg a napfényre vágyók!


Kocka1

A tavaszköszöntő programsorozat számos újdonságot nyújt idén: a szokásos koncertkavalkád, a felvonulás vagy a gasztronómiai séta mellett például új turistamágnest kapott a főváros. A Hello Wood csapata állította fel a Hősök terén a csúcsminőségű fából készített, Philips fénytechnikával felturbózott Budapest feliratot, és további hat piros, fesztiválpromótáló kockát is elhelyeztek a város fontos csomópontjain. De 15 ezer lepke is leszállt a fővárosban: hajnalra papírlepkék özönlötték el az Erzsébet téren álló, a március 27-től 29-ig tartó művészeti programoknak helyet adó Lepkeház környékét.

Hello Wood_Budapest2

A Lepkeház önmagában is egy újító gondolat eredménye: egy színpad építészeti újragondolása, és éppen ez a sokszínű felhasználási mód volt a legnagyobb kihívás az alkotók számára: a Lepkeház ugyanúgy teret adhat egy komolyzenei együttesnek, mint egy csoport artistának. A változatosság pedig nem csupán a Lepkeházban fellépő művészek sokaságára jellemző: maga az épület is mobilis, azaz bármikor szétszedhető és újra összeszerelhető. A 300 négyzetméter alapterületű faszerkezet az IVANKA által biztosított betonalapokkal együtt mintegy 29 tonnát nyom, elkészültéhez pedig több mint 20 köbméter fát használt fel az építői csapat, melynek külön oda kellett figyelnie a tervezésnél a magas szerkezetekre veszélyt jelentő szélre is.

Facebook-esemény

Budapesti Tavaszi Fesztivál további programja: www.btf.hu

#galeria

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás