Zenélő-beszélő fejek – a közelmúlt legjobb zenei dokumentumfilmjei
A Searching for Sugar Man Oscar-díja és teljesen megérdemelt sikere kicsit szélesebb tömegekhez juttatott el egy műfajt, amely persze korábban is termelt ki remek alkotásokat – a következő összeállítás azonban a mostanában kissé felélénkült dokumentumfilm-műfaj újdonságaira koncentrál. Alig ismert zenekarok, háttéremberek és persze gigasztárok: íme 2013 legérdekesebb zenei dokumentumfilmjei.
Bár olyan helyünk nincs, mint a Melkweg moziterme Amszterdamban, ahol tematikusan csak zenei témájú dokumentumfilmeket és koncertfilmeket vetítenek, azért az A38-on és a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon találkozhattunk már az űrt betölteni szándékozó törekvésekkel. Ezek a szimpatikus és hiánypótló események azonban csak kis szeletét tudják prezentálni – az amúgy rendkívül színes és izgalmas – műfajnak. Persze, mi is halljuk az ellenvetéseket, hogy „Járj inkább koncertre turnéfilm-nézés helyett!”, vagy hogy „Mi izgalom lehet szétesett vagy saját egójukban fürdő zenészek monológjainak képi és zenei aláfestésében?”, de a …Sugar Man sikere talán ezeket a kétkedőket is meggyőzhette arról, hogy van ötlet és fantázia ezekben az alkotásokban. A dokumentumfilm esetében a témafelvetés döntő, de a zenei világ – legyen az mainstream vagy underground – mindig is hemzsegett a jobbnál jobb sztorikban.
20 Feet From Stardom
Ugye mindenkinek megvannak a kisestélyiben, ritmusra derekat riszáló háttérvokálosok? Róluk szól a 20 Feet From Stardom, amely leginkább azért számíthat sikerre, mert a majdnem-sztárok élete mindig rejt elég drámát, lemondást, igazságtalanságot, de persze sikert is, ami elég jó alap egy dokumentumfilmhez. Ráadásul a film segítségével olyan világba nyerhetünk bepillantást, amelyről ezidáig nem sok fogalmunk volt. Bruce Springsteen, Mick Jagger vagy Sting ezúttal csak mellékszereplők, a show-t most a háttéremberek viszik el.
Sound City
Dave Grohl rendezői debütálása nem meglepő módon az amerikai rockzene előtti tisztelgés. A Los Angeles-i Sound City az egyik legfontosabb és legjobb felszereltségű stúdiónak számított egészen 2011-es bezárásáig. Olyan zenekarok és előadók vették fel itt meghatározó albumaikat, mint Tom Petty, a Fleetwood Mac, Neil Young, a Nirvana, vagy a Nine Inch Nails. Innen már könnyen kitalálható, hogy a film a hely szellemét próbálja meg felidézni, az itt megfordult rengeteg neves zenész elbeszélései alapján, kiegészítve mindezt néhány – ínyenceknek való – technikai részlettel. A filmhez exkluzív filmzene is dukált, amit Grohl és népes baráti társasága készített, így összességben a Sound City-projekt amolyan főhajtás a digitális korszak előtti klasszikus stúdiózás előtt.
The Stone Roses – Made Of Stone
Innen, Magyarországról nézve valószínűleg kevésbé volt átérezhető és átélhető a The Stone Roses újjáalakulása, pedig a zenekar még a Szigetre is eljutott a reunion-turné keretében. Aki kételkedett benne, hogy az együttest hazájában szinte már vallásszerű rajongás veszi körül, annak ajánlatos megtekintenie Shane Meadows filmjét. A This Is England című játékfilmmel egyszer már elég erős brit hangulatot teremtő Meadows ezúttal kettős feladatra vállalkozik: egyrészt hiteles portréját adja a hosszú, haraggal teli évek után egymásra találó bandának, másrészt választ keres arra a kérdésre, hogy mi áll annak az olykor hisztérikus rajongásnak a háttrében, ami a The Stone Roses-t a britek nemzeti zenekarává tette.
Mistaken For Strangers
A Mistaken For Strangers-ről a legtöbben azt gondolhatják, hogy ez csak egy unalmas életmű-bemutató dokumentumfilm a kultikus és egyre népszerűbb The Nationalről, azonban egyáltalán nem erről van szó. Épp ezért arról tanúskodik, hogy elég egy picit csavarni a szokásos történetmesélési sablonokon, és máris őszintébb, humorosabb, egy szóval érdekesebb a végeredmény. A Mistaken For Strangers középpontjában ugyanis nem az énekes-frontember Matt Berninger, hanem 9 évvel fiatalabb öccse, Tom áll. Sőt, ő egyben a film rendezője is. A történet egyszerű: a Matt árnyékában tengődő Tom lehetőséget kap, hogy roadie-ként kísérhesse bátyja zenekarát, miközben azt is megengedik neki, hogy kamerájával rögzíthesse a turné hátterében zajló eseményeket. Tom és a zenekar tagjai sem nevezhetők egyszerű esetnek, így aztán a film sokkal több mint egy egyszerű turnédokumentum; a Mistaken For Strangers egyszerre vicces és olykor nagyon intim portré két testvérről, egy dokumentumfilm elkészítésének nehézségeiről és persze a The Nationalt övező indie-cirkuszról.
http://youtu.be/QKYMHhMeexU
Big Name No Blanket
A felsorolt filmekkel ellentétben a Big Name No Blanket hőse egy Európában alig ismert előadó, bizonyos George Rrurrambu Burarrawanga. A nyelvtörő névből már sejthető, hogy igazi egzotikus témával van dolgunk, George ugyanis ausztrál őslakos, a Warumpi Band nevű formáció alapító tagja, amely arról vált ismertté, hogy elsőként jelentetett meg aboriginal szövegű popszámokat még a ’80-as években. My Island Home című számuk olyannyira népszerű lett, hogy azóta a dal nem hivatalos himnuszként is szolgál. A dok azonban Burrarawangára és összetett személyiségére koncentrál, bemutatva annak minden árnyékos oldalát is. A Big Name No Blanket igazi csemege egy ezen a tájékon alig ismert színtérről és annak 2007-ben elhunyt hőséről, a „fekete Jagger„-ről…
Modeselektor – We Are Modeselektor
„Két ember, akiket megszállt a techno.” – az Electronic Beats támogatásával készült film, a We Are Modeselektor rövid, de tartalmas betekintés a duó kulisszái mögé, archív felvételek, interjúk (Ellen Allien, Apparat, stb.) és persze rengeteg humoros momentum révén. Utóbbi kétségkívül a film legnagyobb erőssége – a könnyed hangvétel és a tagok közvetlensége még a téma iránt kevésbé érdeklődőket is a kokainos-house első sorban pumpáló rajongóivá változtathatja. A film végigveszi a páros történetét, a kisvárosi rave-buliktól kezdve a Monkeytown kiadó megalapításig és a legnagyobb fesztiválokon való fellépésekig. Bár a Sound Cityhez, vagy a Searching For Sugar Manhez hasonló széles érdeklődésre nem valószínű, hogy számíthat, a rajongóknak mindenképpen kötelező.
http://www.youtube.com/watch?v=M29ATbT8eyo
A 30 Seconds To Mars, a One Direction és a Pussy Riot dokumentumfilmjeit sem szabad elfelejtenünk, ám ezek esetében jóval nagyobb egy esetleges hazai bemutató esélye. A fentebb tárgyalt művekről ez kevésbé mondható el, de akit érdekel a téma, szerintünk mindenképpen kötelező darabok.
Szöveg: Bicsérdi Ádám, Kollár Bálint
