Avatar photo
2017.12.19., 14:52

Videopremier! Animált videót kapott a Window Babé Silával közös dala, a Roles

Első koncertjüket a tavaly induló Save the Date-en adták, most pénteken pedig már a minifesztivál egyik legjobban várt produkciója a Take What You Want című albumuk bemutatója lesz. Azonban még mielőtt hivatalossá tenne első nagylemezét a Window, addig is itt a korong egyik kulcsdalához, a Babé Silával közös Roles-hoz készült videó, amelyről – sok más egyéb mellett – a zenekar tagjai árulnak el kulisszatitkokat.

Window

Meghallgatva a debütáló lemezeteket, a Take What You Wantot, rengeteg más, általam korábban hallgatott album egy-egy részlete köszön vissza, de mégsem tudnék egy olyan előadót sem mondani, akire egy az egyben illene a stílusotok. Ti magatok hogyan aposztrofáljátok a zenéteket?

Alapvetően blues, soul, hiphop, funk és elektronikus zenei elemek keverednek, de nehéz ezekből csak egy-kettőt kiragadni ezen a lemezen, mert alapvetően az első fele inkább elektronikus hangzásvilágú, a második pedig élőbb, hiphoposabb, az egyik dal (Good for me) pedig kifejezetten rockos. Mi ezt letudjuk annyival, hogy modern soul és elektronika.

Korábban a M3nsa és Stas közreműködésével készült Something Beautiful című dalhoz forgattatok klipet, most pedig a Babé Silával közös dalotok, a Roles videója debütál. Milyen szerepekről is szól ez a dal?

A Roles fő témája egy olyan szituációra koncentrál, amikor nem igazán akarsz kötődni senkihez, mégis egy ideig közel kerültök valakivel, és próbáltok így elevickélni ebben a szituációban, és őszintén beszélni a helyzetről. Igazából mindketten csak átutazóban vagytok jelen.

Hogyan kerültetek kapcsolatba Babé Silával? Miért pont őt kértétek fel a kollaborációra?

Barbit régóta ismerem, követjük egymás munkáját. Érett már, hogy csináljunk együtt valamit, ennek a dalnak az első verziója már két éve elkészült, viszont most a Window-val kicsit áthangszereltük, és így lett meg a végső formája.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mesélnétek kicsit a videó keletkezéséről, munkálatairól?

A videó alapjául Kalászi Benjamin grafikus barátom loopbookja szolgált, ami rengeteg, párba helyezhető rajzot tartalmazott, minimális ismétlődő mozgásokkal. Ezeket a rajzokat dolgoztuk fel Héjja Pirossal, aki a legtöbb melót ölte bele a klipbe, ezúton is nagy hála neki. Jó sokat kellett küzdeni azzal, hogy a rajzok rétegeit megfelelően mozgassuk, mert alapvetően nem mozgóképre lettek kitalálva. Ehhez forgattunk Barbival pár sziluettes felvételt, valamint Bereznai Tamás médiadizájnos szaki csinált még nekünk pár izgalmas mozgást, animációt. A végén a fényelésben Kiss Jenő segített.

Bár ez a harmadik klipetek, az albumbemutató mégis december 22-ig várat magára. Érthető persze, hogy a Save the Date-en tartjátok a premiert, hiszen egy éve éppen ezen a rendezvényen adtátok az első koncerteteket. A Save the Date-ről azóta azt rebesgetik, hogy valami hiánypótlót hozott a hazai zenei színtérre. Ti hogy látjátok, miben rejlik a sorozat különlegessége?

Én elfogult vagyok, mert szervezőként is részt veszek benne, de az ok, amiért ezt csináljuk, valóban a hiánypótlás, mert úgy érezzük, ez a kis család megérdemel évente egy ilyen ünnepet magának, amikor szinte mindenki ott van egyszerre, külföldi vendégekkel vegyesen, és közösen csinálhatunk valami emlékezeteset, ami reprezentálja ezt a közeget.    

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha már szóba került az interjúban, akkor nézzük meg kicsit közelebbről, hova is érdemes menni most pénteken. A tavalyi nagy sikerű közös este után december 22-én érkezik a Save the Date folytatása az Akvárium Klub színpadára. Az egy színtéren mozgó, megannyi közös tagot számláló, mégis külön utakon járó zenekarok családi karácsonyán a hazai elektronika, soul, jazz, funk és hiphop szcéna legjelesebb képviselői teszik tiszteletüket. Bandák terén a Window zenekaron kívül a jazz-funk-hiphop szentháromságot vegyítő Amoeba, az instrumentális hiphopban utazó SoulClap Budapest és a DJ-ből és három MC-ből összeálló Slow Village képviselteti magát. De jelen lesz az utóbbi két formációból Tink és RÓQA duója, a Window albumán is közreműködő, ghánai születésű MC-producer, M3NSA és két igazán karakteres hangú énekesnő: Sena és Babé Sila.

A Save the Date-nek persze nem célja csak a magyar színtérre korlátozni az eseményt, hiszen a világ majdnem minden tájáról érkeznek vendégművészek. Az Egyesült Királyságból rögtön két produkció is tiszteletét teszi: a funkot soullal és rockkal vegyítő Dorsal Fin és a jazz-soulban nyomuló birminghami énekesnő, Call Me Unique. Jelen lesz a kenyai, de Berlinben alkotó Wayne Snow, aki a soul pszichedelikus oldalát mutatja meg. Az esemény fontosságát pedig talán az példázza legjobban, hogy az elektronikus vonalon alkotó James Chatburn Ausztráliából utazik ide ezért az estéért.

Premierekből sem lesz hiány, hiszen a Window albumán kívül RÓQA és Tink EP-je is itt debütál, a koncertek után pedig egy hatalmas buli vár mindenkit, ahol az est során fellépő zenészek pakolják majd a lemezeket. Nem is nagyon kell mindezt tovább ragozni, a lényeg: Save the Date!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

SAVE THE DATE! SoulClap Budapest feat. WAYNE SNOW || Amoeba Band feat. Sena || Slow Village || Window lemezbemutató feat. M3NSA, Babé Sila, Dorsal Fin || James Chatburn || RÓQA x Tink EP-bemutató || Call Me Unique

Időpont: 2017. december 22. 19:30
Helyszín: Akvárium Klub (1051 Budapest, Erzsébet tér 12.)
Jegyárak: 1500 Ft (kedvezményes elővétel) / 1900 Ft (normál)
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás