Avatar photo
2017.12.19., 0:07

„Anélkül is eldobhatod tőle az agyad, hogy mondjuk drogoznál közben” – Beissoul & Einius-interjú

Az idei Budapest Showcase Hub egyik utolsó koncertjét igazi litván divatdiktátorok adták, hiszen a Beissoul & Einius duója sajátságos show-t épített a divat, a tánc és a lüktető elektronikus zenéje köré. Felléptek már a litván zenei díjátadón, az M.A.M.A.-n, ahol performanszukat “a zene, a mozgás és az anyagok kombinációjának evoluciójaként” jellemezték, a Vogue és a L’Officiel stílusikonnak nevezte őket, ráadásul már saját, üveg alapú ruhakollekciójuk (Sharp Sabotage) is van. Hogy kik ezek az extravagáns litvánok, az alábbi interjúból kiderül!

Hogyan lettetek művészek, zenészek? Milyen célokkal vágtatok bele ebbe a projektbe?

Artūras Žabas (Beissoul): Már gyerekkoromban tudtam, hogy művész leszek. Most az a legfontosabb számomra, hogy mielőtt egy jobb helyre távozom, a zene legyen a legjobb dolog, amit magam után hagyok, meg még néhány ehhez kapcsolódó tárgyat. Akarok egy B&E múzeumot, ahol az emberek megnézhetik a színpadi kosztümjeinket, amit én csináltam. Azt is remélem, hogy az én múzeumom eléri majd a The Victoria and Albert Museumot Londonban (a világ egyik legnagyobb művészeti és dizájnmúzeuma – a szerk.) A dalaink és a kosztümjeink elkészítésével próbáljuk inspirálni az embereket. Szeretnénk, ha megértenék, hogy nem kell senkire várniuk, és hogy mindent saját maguknak kell megcsinálniuk. Ez történik nálunk is, amikor fotókat, MP3-fájlokat, bakelitlemezeket vagy bármi mást létrehozunk – ezekből valaki más is kreálhat valamit, szintet léphet, a következő generációvá válhat. Ami fontos, hogy a Földön ezekben a dolgokban van valami szent, amit meg lehet érinteni. Minden, amit csinálunk, abban segít, hogy valami emlékművet hagyjunk magunk után, ha mi már elmentünk.

Einius Jarutis: Artūras – ahogy mindig – most is elmondott mindent már előttem! (nevet) De hozzátenném, hogy hozzá hasonlóan számomra is már gyerekkoromtól kezdve elég természetesen alakult, hogy művésszé váljak. A szüleim sosem mondták meg, hogy mit csináljak, és sosem erőltettek semmit, úgyhogy nem volt rajtam nyomás, szabad voltam.

Amikor megismerkedtetek, rögtön tudtátok, hogy együtt akartok dolgozni? Hogyan jöttetek ki egymással?

Beissoul: Rendkívül nehéz olyasvalakit találni, akivel nemcsak beszélgetni, hanem dolgozni is tudsz. Elég szokványosan kezdődött: amikor először találkoztunk, megmondtuk egymásnak, hogy majd csináljunk valamit, ha újra összefutunk. Ilyenkor általában egy pár hónapos csend következik, aztán végül sosem látod a másikat. De nálunk ez máshogy alakult. Mindketten nagyon igyekeztünk, hogy elkezdhessünk valami erős koncepción dolgozni, és ez elég gyorsan meg is történt. Ráéreztünk egymásra, megértettük, mit kaphatunk ettől a közös munkától, és hogy miként kooperálhatunk. Nagyon jól megismertük egymás, és tudjuk, mit és hogyan csinálunk, szóval megvan az egyensúly és a kompromisszum.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Inkább saját magatoknak vagy a közönségnek írjátok a dalaitokat?

Beissoul: Ez egy érdekes kérdés, mert a legtöbb művész azt mondja, a közönségnek. De nem, ez nem igaz. Senki sem csinál zenét a közönségnek. Hogyan írhatnál bármit is egymillió embernek? Először magadnak kellene, hiszen micsoda a művész? A művészet elsősorban egoizmus. Plusz egy út, amelyet a puszta kezeddel hozol létre anélkül, hogy visszanéznél.

Einius: Minden művész önző, csak ritkán említik. Ez nem egy kielégítő hír, de legalább igaz.

Beissoul: Mindegyikük próbálja ezt elrejteni. És mi azt adjuk az embereknek, amit mi látni akarunk, amit mi megmutatni akarunk. Létrehozzuk ezt, és te vagy kedveled, vagy nem. Abban is hiszek, hogy ez az igazság segíteni tud más művészeteket abban, hogyan lehet megalkotni valamit. Mert elsősorban magadnak csinálod; például reggel felveszek pár ruhát, hogy ne legyek meztelen, magamért eszem és iszom – ezek egyszerű dolgok.

Meséljetek a Lion című dalotokhoz készült videóról! (amely jelölve volt Berlin Video Music Awardson is – a szerk.) Ez egy klip vagy inkább egy rövidfilm? Hogyan lehet értelmezni?

Beissoul: Ez egy rövid zenei film. Így terveztük, szóval kapsz egy sztorit is, és nem csak mondjuk egy hídon sétálva való éneklést. Szerettük volna megfogni az embereket, elérni, hogy gondolkozzanak. Rossznak tartom, hogy nem elmélkednek azon, amit látnak a képernyőn. Egy hétperces filmet mutatunk be, miközben a dal csak négyperces. Talán nem ez a legnépszerűbb módja egy videoklip elkészítésének, de nyomot hagy az emberek fejében. Ez a vizuális és zenei fúzió, ami elgondoltatja az embereket, egyike a fő céljainknak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mitől olyan különlegesek az élő fellépéseitek?

Beissoul: Úgy vettük észre, hogy az emberek meglepődnek a koncertjeinken. Valószínűleg azért, mert nemcsak zene, hanem tánc és kosztümök is vannak, ami elég fura és szokatlan. Ráadásul élőben a dalaink nem úgy szólnak, ahogy azokat a lemezen vagy YouTube-on lehet hallani. Mindezek így együtt nagy különbséget jelentenek az albumaink és a koncertjeink között. Amikor az emberek csak hallgatnak téged, akkor nem látnak, nem látják, mit és hogyan csinálsz a performansz közben. Talán ez az a titkos elem, ami lenyűgözi a közönséget a fellépéseinken. Jó, hogy van egy ilyen titkunk, ami maga is rejtetté vált – pedig senki sem tette azzá.

Ezért nem elég, hogy megjelentek lemezeink. Nemcsak hallgatnod kell azokat, hanem eljönni, és megnézni minket élőben. Ez a kombináció teszi lehetővé, hogy valaki megértsen minket teljes mivoltunkban.

A művészi világotok megzenésítéséhez miért pont az elektronikus zenére esett a választásotok?

Beissoul: Mert tele van rengeteg jó rezgéssel és nagyszerű atmoszférával. Anélkül is eldobhatod tőle az agyad, hogy mondjuk drogoznál közben.

Einius: Végtelen lehetőségek rejlenek benne.

És hogyan alkotjátok meg ezt a zenét?

Beissoul: Minden énekhangot, háttérvokált az én hangomból csinálunk.

Einius: Mindig ott van a fő, eredeti hang, amit felveszünk, és aztán abból kreálunk két-három vagy épp öt elektronikus hangot. Talán ez tesz minket olyan eredetivé, és ezeknek köszönhetően megvan a sajátos hangzásunk. Élőben egy kontrollert használunk, amit Abletonnal kötök össze, és minden ott pörög. A különböző loopokat rengeteget lehet effektezni, koncerten élőben csinálom ezt Artūras hangjával.

Mik a céljaitok a jövőt tekintve?

Beissoul: Az egyik életcélunk Grammy-t nyerni! Azon túl aktívan kooperálunk divattal és tánccal, és próbálunk többfunkciós dalokat írni minden típusú performansz számára. Szerintünk elég ütős dolgokat hozunk létre, és szeretnénk, ha az emberek többet hallanának rólunk. Hiszen minél többen tudnak rólunk, és találják érdekesnek a dolgainkat, annál nagyobb lesz az egész – nemcsak a zene, hanem a vizuálunk is. És mindezek után 10 év múlva már a világ körül fogunk turnézni, mint a Depeche Mode, és megmutatjuk magunkat, miközben elmondhatjuk: “Köszönjük mindannyiótoknak, hogy segítettek létrehozni mindezt! Ez a szívünkből szól nektek!”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Beissoul & Einius a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás