Megérkezett a Fiúk legújabb száma, a Vadnyugati, amelyben vendégként Sisi is feltűnik. A track egyszerre idézi meg a gengszterfilmek világát és reflektál a 2020-as évek magyar közhangulatára – nem kevés iróniával és energiával.

A dal alapjai 2024 őszén, egy pécsi alkotótáborban születtek meg, ahol a zenekar egy alternatív Budapest-víziót álmodott meg: egy vadnyugati fővárost, ahol még az is belefér, hogy kiraboljanak egy vonatot.
„Ritkán featelünk, de ezt a dalt egy olyan gagnek éreztük, amihez mindenképp kellett egy elvetemült forma.”
– mesélték a Fiúk.
„Amikor Sisi képbe került, szinte befejezte magát a dal. Azonnal belesimult ebbe a világba, és amikor mondtuk neki, hogy a klipben elraboljuk, csak annyit mondott: Csináljuk!”
A dalhoz készült klip egy lendületes, nyers hangulatú mozgóképes pogó, amelyet Szolykó Dávid és Fekete Gyula rendeztek. A végeredmény egy kaotikusan őszinte western a XXI. század Budapestjén keresztül szűrve.
A Vadnyugati a negyedik dal a Matrjoska című nagylemezről, amely 2025 őszén érkezik, és amelyet a zenekar november 21-én, az Akvárium Klub nagytermében mutat be élőben, a Hűvössel közösen.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.