Dungaree
„Számunkra jobban élt ez az egész analóg dolog” – Dungaree-interjú
Váratlan felütés egy banda biográfiájában, hogy az első, még Szegeden felvett lemeze után a második albumát már a legendás londoni Toe Rag stúdióban rögzíthette a The White Stripes volt hangmérnökével. Márpedig ez történt a stonerben és grunge-ban utazó Dungaree-vel (amelyet László Gergely énekes, Horváth Zoltán gitáros, Balogh Attila basszusgitáros és Dencs Dominik dobos alkot), amely idén tavasszal élhette meg mindezt, az angliai kiruccanás végeredménye pedig az Electric Altar című hanganyag képében jelent meg nemrég. Erről a nagy lehetőségről, az analóg stúdiózásról, a második albumot inspiráló valóságos és fiktív tényezőkről, valamint a külföldi tervekről is beszélgettünk Balogh Attilával.
Az első lemezetek még Szegeden vettétek fel, a másodikat már a neves londoni Toe Rag stúdióban. Elég nagy ugrás mind földrajzilag, mind minőségben – ti miben láttátok az eltéréseket az itthoni és a külföldi stúdiózásnál?
Úgy általánosságban is óriási különbség volt, hogy analóg körülmények között, vagyis szalagra rögzítettük a lemezt. Ez már önmagában teljesen eltér az általunk megszokott módszerektől, hiszen manapság mindenki digitálisan rögzít.
Nem elég a híres stúdió, két elismert zeneipari szakember is mellétek állt: a Toe Rag alapító tulajdonosa és a The White Stripes volt hangmérnöke, Liam Watson a rögzítésnél és a keverésnél dolgozott az Electric Altaron, Noel Summerville (aki szintén Jack White-éknál segédkezett) pedig a maszterelést vállalta. Hogy jött össze egy ilyen nagy lehetőség ezekkel a szakemberekkel?
A menedzserünk, Nemes Tomi korábban már dolgozott Liammel. Még a megismerkedésünk környékén beszéltünk róla, hogy egyszer ki kellene mennünk hozzá. Kiküldtük neki az előző anyagunkat, és az alapján eldöntötte, hogy akar-e velünk dolgozni vagy sem. Óriási kő esett le a szívünkről, amikor a válaszlevelében nagyjából csak annyi állt, hogy akkor áprilisra lefoglalja nekünk az egyik hetet.
Ahogy említetted, teljesen analóg körülmények között, szalagra, egyben vettétek fel a lemezt. Ez Watson ötlete volt? Ti hogy álltatok az efféle rögzítéshez? Számotokra jobban feküdt ez, vagy a digitális felé hajlotok inkább ezen tapasztalatok ismeretében?
Sejtéseink voltak a módszereiről, hogy miként is fog ez az egész kinézni, de igazándiból csak ott vált világossá. Amikor beléptünk, és elkezdtünk bepakolni, megkérdeztük tőle, hogy akkor egyben játsszuk, vagy külön-külön. Azt mondta, hogy természetesen minden egyben lesz, mindenki egyszerre játszik. Nem tudnék lényegi pro és kontrát mondani egyik felvételi technikára sem, mindkettőnek megvannak a szépségei, és abszolút stílusfüggő is. Vannak stílusok, ahol nem működik az analóg technika.
Egyszer minden zenekarnak ki kellene próbálnia, teljesen más így stúdiózni. Számunkra jobban élt ez az egész analóg dolog.
Két hetet töltöttetek Angliában, a felvételek mellett klubkoncertjeitek is voltak. Mindezeken túl ha kiemelhetnének egy kedvenc élményt, mi lenne az?
Ki kell emelnünk a karibi étkezdét, ahol mindennap ettünk Liammel a stúdiózásunk alatt, ez ihlette a kisfilmünk címét is.
Elhangzott, hogy szöveg szempontjából leggyakrabban az emberi kapcsolatok adják az inspirációt. Ez így volt az Electric Altarnál is? Milyen témákat szerettetek volna zeneileg is kibontani ezúttal?
Nem feltétlen az emberi kapcsolatok, inkább problémák, korkép, népbaromságok jelentették az inspirációt.
Az Electric Altaron is helyet kap pár ilyen dolog, például a Munchausen című dalt a kivetített Münchausen-szindróma ihlette. De mitológiai, mondabeli elemek is inspiráltak minket, ahogy például a Witch Island című dalunkat a szegedi boszorkányüldözések.
Kitérnék az Electric Altar borítójára is, amelyet Mihai Manescu román grafikus készített, aki egy temesvári koncert után került kapcsolatba veletek. Számomra egy afféle jobban kidolgozott középkori festményt idéz fel, egyszerre jelennek meg vallási elemek és démoni teremtmények. Úgy tudom, az alkotó szabad kezet kapott, de ti hogy kapcsoltátok össze ezt a világot a zenétekkel?
Mihai-jal folyamatos kapcsolatban voltunk, miközben dolgozott. Volt egy kezdeti elképzelésem, amit leírtam neki nagyvonalakban; szimpla sarokkövek, művészeti elemek, amelyeket szívesen viszontlátnék. Elküldtük neki a számokat, dalszövegeket, és ezek alapján inspirálódott, és rajzolta meg a borítót. Teljes számmisztikát vitt bele az egész grafikába, milliméteres pontossággal van minden kitalálva és elhelyezve. Teljesen el lehet benne veszni.
Ha visszakanyarodunk a kezdetekhez, kiderül, hogy a csapat egyik fele, Dominik és te zenészkereső hirdetés útján kerültetek be Zoli és Gergő mellé. Nem tartottatok attól, hogy tulajdonképpen „idegenekként” vágtok neki ennek az egésznek? Hogyan emlékeztek vissza a kezdeti időkre, az összeszokásra?
Mindannyian voltunk már korábban több produkcióban, kisebb-nagyobb sikerekkel, tudtuk, hogy mit szeretnénk. Arra, hogy működik-e, egy roppant egyszerű megoldás van, hogy kiderüljön. Le kell menni próbálni.
Ha az első alkalommal lát benne az ember potenciált, akkor van értelme nekiállni, és zenélni együtt. Így az elmúlt négy év távlatában azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy működött a dolog.
Hogyan osztódtak le a munkafolyamatok bandán belül? Milyen számotokra a jól bevált recept zeneszerzésnél, dalírásnál?
Mindent közösen csinálunk a kezdetek óta. Nem volt egy szám se, ami úgy született volna, hogy valaki lehozta készen, hogy „itt van, ezt kell játszani”. Mindenki beleszól mindenbe dalírás közben. Még a szövegeket is együtt szoktuk megírni. Ha valakinek van egy ötlete, hogy miről szeretné, hogy szóljon, akkor azt kidolgozzuk.
A stonger/grunge stílust képviselitek, és főleg ezen műfajok alkotói vannak hatással rátok, de elhangzott már más interjúban, hogy azért sokféle irány felé hallgatóztok. Melyek azok az együttesek, amelyek valami olyan stílust képviselnek, amelyről senki sem gondolná, hogy ti hallgattok olyat is?
Ha csak stoner és grunge zenéket hallgatnánk, akkor elég unalmas lenne, amit csinálunk. Szerencsére elég Ossiant hallgatunk, hogy ez ne így legyen.
Az, hogy szegedi székhelyűek vagytok, jelent-e számotokra hátrányt pl. a fővárosi zenekarokkal szemben?
Semmilyen hátrányt nem szenvedtünk el soha az elmúlt négy év alatt. Szegedről is ugyanúgy lehet zenekart irányítani és csinálni, mint bárhonnan máshonnan. Habár 2019-től a próbatermünk Budapestre költözik, két zenekari tag ettől függetlenül Szegeden él.
2019-re is tervben vannak külföldi dátumok, pl. Angliában, de már az is biztos, hogy a román Double Rise fesztivál vendégei is lesztek. Inkább külföldre gyúrtok elsődlegesen a későbbiekben?
2019 tavaszára egy nagyobb lélegzetvételű külföldi kört tervezünk, illetve nyárra a fesztiválokat.
Nem jelentenénk ki feltétlen, hogy elsődlegesen külföldre gyúrunk, szeretünk itthon, de az tény, hogy tőlünk bármerre elindulva más a zenei kultúra és a zenéhez való viszonya az embereknek.
Tavaly elnyertétek az NKA Hangfoglaló Program induló előadói támogatását. Az anyagiakon túl hogy tudtatok profitálni ebből az együttműködésből?
Sok helyre, fesztiválra eljutottunk, és természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy az egész angliai kiruccanásunk nem jöhetett volna létre enélkül.
A Dungaree második lemezének felvételeit és a londoni kalandokat az alábbi kisfilm foglalja össze:
