Sunrise Avenue interjú: „Volt időnk felkészülni az igazi csatára”
Merész dolog úgy ellátogatni egy országba, hogy azt sem tudja az együttes, eljön-e valaki a koncertjükre. Csupán néhány óra választotta el a Dürer Kert közönségét a hazánkban először fellépő finn Sunrise Avenue produkciójától, amikor már lehetett látni, hogy itt kockázatvállalásról szó sincs, az emberek hosszú sorokban kígyózva várakoznak a bejutásra. Mi eközben interjúra vártunk hátul, amikor megjelent Samu Haber, a magas szőke férfi (de nem felemás cipőben), aki végig mosolyogva és lelkesen állta kérdéseink hadát.
Már reggel Budapestre értetek, sikerült körbenézni?
Először volt néhány interjúm, aztán a Hard Rock Cafénál jártunk, illetve sétáltunk a Váci utcán és a belvárosban egy kicsit. És beszereztem egy igazán jó Tokajit is otthonra.
Mindjárt kezdődik a koncert, hogy érzed magad? Nagyon nyugodtnak tűnsz.
Valóban az is vagyok! Abszolút jól érzem magam, hiszen először járunk Magyarországon. Fantasztikus ez a turné, mert nemcsak olyan helyekre jutunk el, ahol gyakrabban szoktunk játszani, hanem oda is betesszük a lábunkat, ahová eddig még nem értünk el, mint pl. Magyarországra. Ma azért kicsit ideges voltam, hogy egyáltalán lesz-e itt valaki.
Azért elég sokan tolonganak kint. Látom, ez az ásványvizes üveg folyton a kezed ügyében van. Koncert előtt semmi alkohol?
Nem, ilyenkor nem kell pia, csak vizet iszom, vagy esetleg energiaitalokat. Koncert alatt kb. annyit lehet izzadni, mint kiadós sportolás közben, és valahogy kompenzálni kell a veszteséget. És hidd el, nem olyan jó érzés részegen színpadra állni, bár a múltban ez sokszor előfordult… A színfalak mögött azért van bekészítve némi rum és whisky, hogy ha a torkom fájna, akkor legyen mivel öblögetni.
Rengeteget utaztok busszal. Mi az, amire feltétlenül szükséged van az utazás alatt, a buszban?
Nekem nem kell túl sok minden, ami mégis, az ott van a laptopon és a neten. A szendvicssütő azonban létfontosságú, hiszen éjjel és a koncert után igen jól jönnek a melegszendvicsek.
Hatalmas turné a mostani. Mik az eddigi benyomásaid, emlékeid róla?
Bár biztos ezt mondtam annak idején az előző után is, a mostani turné is nagyszerű, az eddigi legjobb, amelyet véghez vittünk. Sok energiát kaptunk a közönségtől, amely jóleső a szívünknek, és a remekül sikerült esték végén szinte mindig mosollyal az arcunkon aludtunk el. Játszottunk 10 ezer ember előtt is, de számos klubkoncertet is adtunk, mint amilyet ma, ahol csak 3-400 rajongó van. Sok új helyre jutottunk el, 2-3 naponta léptünk át országhatárokat, ami lenyűgöző.
Ha választhatnál, milyen együttesekkel osztanátok meg a színpadot?
Már eddig is rengeteg bandával játszottunk a Tokio Hoteltől kezdve Bon Joviig. Nem is tudom, bárkivel fellépnénk, bár azért talán heavy metál vagy dance pop formációkkal nem igazán.
De mégis, egy ikon vagy egy nagy favorit, akivel együtt zenélnél? Az álombanda?
Az álombanda? Ott vannak azok a srácok a backstage-ben.
http://www.youtube.com/watch?v=jIzEEhZkthY
Most ünneplitek fennállásotok 10. évfordulóját, azonban a banda technikailag már 1992 óta létezik. Akkor hányadik szülinapról is beszélhetünk?
Nos, az együttes 2002-ben született, hiszen akkor változtattuk meg a nevet Sunrise Avenue-ra, és ekkor kezdődött minden. A Sunrise-t fiatalkoromban alapítottam, de talán az nem számít, csak egy akusztikus duó volt.
Már hogyne számítana! Hogy emlékszel vissza a Sunrise és a Sunrise Avenue közötti időszakra?
Technikailag e kettő együttes ugyanaz, vagyis úgy értem, az elején ez csak egy hobbi volt, amikor jutott rá idő, de előfordult, hogy két hétig nem is került gitár a kézbe, de a zenélést most már napi szinten műveljük. Imádtam mindkét létformát, és ha nem lenne karrierem, biztos megtartanám azért hobbiként.
Ha a zene csak szerelem lenne, milyen foglalkozást választanál?
Én lennék Finnország miniszterelnöke.
Tényleg?
Nem, dehogy! (nevet) Nem is tudom, érdekelnek az üzleti dolgok, egy ideig jártam is egy kereskedelmi főiskolára Helsinkiben, de aztán ráuntam, és otthagytam…
Az évfordulótok alkalmából egy fotóverseny kapcsán bárki megkaparinthatja a gitárodat.
Igen (szipog), ez rendkívül szomorúvá tesz.
Hogyan jött ennek az ötlete? Hogy vagy képes megválni a saját hangszeredtől?
Először is ez egy jó kifogás arra, hogy új gitárokat vehessek (nevet). Másfelől ez egy kiváló módja annak, hogy megünnepeljük a rajongókkal az eddig megtett közös utat, és az emberek annyira jó képeket küldenek be, hogy igazán boldog vagyok. És majd én is töltök fel néhányat, úgyhogy remélem, megtarthatom a gitáromat, ha én nyerek.
Még egy utolsó visszaugrás a kezdetekhez: a banda 2002-ben alakult, de az első lemez csak 2006-ban jött ki. Hogyhogy?
Hát először is dalokat kellett írni, aztán mivel mindannyiunknak volt állása, nem tudtunk mindennap játszani. Aztán találni kellett egy kiadót, aki hajlandó kiadni a lemezünket, és megbízni bennünk. 102-nél jártunk, ezért ez a rész eltartott egy darabig, aztán utána nekiláttunk a felvételeknek. Szerintem jó, hogy ilyen sokáig elnyúlt, mert volt időnk felkészülni az „igazi csatára”. Úgy gondolom, ha már kiérdemeltél mindent, eljutottál valahová az együttessel minden segítség nélkül, akkor talán magabiztosabban állsz a talajon, és ez jó dolog. Most itt vagyunk, három albummal a hátunk mögött, itt ülök Budapesten – az élet nagyszerű!
