Semmi a négyzeten – The xx – Coexist
Rengeteg zenekar létezik, akik úgy gondolják, hogy a zenéjük tökéletesen leírja azokat az érzéseket, amit ki akarnak vele fejezni. Ez többnyire balul sül el és az általuk készített számok üresen szólnak, mintha a semmiről írták volna őket, de persze mindig vannak kivételek, ahogy a megérdemelten az egekig magasztalt The xx volt 2009-ben. Így három év után, az egy ideje már csak három taggal működő zenekar úgy gondolta, hogy elég szívfájdalmat gyűjtöttek egy újabb lemezhez. Bár szenvedtek volna még egy kicsit.
Pár éve néhány, akkor még tizenéves fiatal összegyűlt az egyikük szobájában, ahol – mivel nem akarták zavarni a házban lakókat – nagyon halkan zenéltek, suttogva, alig pengetve, minimális hangerővel. Ez a visszafogott hangzás eredményezte azt, amit az élő showjaik közben tapasztalhat a közönség, vagy ha szimplán berakja a lemezt a lejátszóba. Érzéki és gyengéd, mint a szövegeik, ami lassúsága ellenére nagyon feldobta a partizenéktől túlcsordult slágerlisták hallgatóit. Merész dolog azt mondani, hogy a zenekar kialakította a saját hangzását, de megkísérelte a lehetetlent, és persze ezt folytatni is kívánták a második lemezen. Fejlődtek is, nem is, de ami biztos, hogy mindenképpen érlelni kellett volna még ezt az anyagot.
http://www.youtube.com/watch?v=1tmx2ZfU-sU
A maga módján természetesen hangulatos, de pár szám után rettenetesen unalmas, és még a zene hatása miatt előbukkanó egészségesen szuicid hajlamok is elmúlnak, mert annyira fájdalmasan repetitív az egész. Akármennyire is hallható, hogy fejlettebb, kiforrottabb, mint elődje, elveszett belőle az a különleges valami, ami a debütáló lemezt olyan naggyá tette. Talán Quershi, a negyedik tag távozása váltotta ezt ki, talán más ismeretlen tényező.
Előadó: The xx
Cím: Coexist
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Young Turks
Értékelés: 5/10
Nyilván az elvárások is magasak voltak, de épp az a zavaró, hogy az xx-ben megbíztak a hallgatók, és mindenki azt hitte, hogy sikerülni fog, és a Coexist egy mérföldkő lesz, nem csak a zenekar, de a zene történetében. Ehelyett kaptunk egy rettentően középszerű lemezt, ami körülbelül a feléig érdekes. És ez már dicséret. Az album első és második száma már ismerős lehet a zenekar rajongóinak, mivel ezek voltak a beharangozó kislemezdalok, amiket apránként hintettek el a koncerteken. Az Angels fő erőssége a hangzatos refrén, és természetesen Romy éneke még mindig gyönyörűen cseng, szép felvezetőt nyújtva a következő pár dalnak. Itt még nem érezhető semmi probléma, sőt, a Chained talán az egyik legjobb szám a lemezen, a Reunion-Sunset-Missing trió pedig egy szép központi tartóoszlopként támasztja az album finom vázát. Érezhetőek a zenekar könnyed dream popját ért dubstep és rave hatások, de ezek is inkább halványan áthajlanak egy nagyon szimpla, nagyon lassú downtempo-szerű hangzásba. Persze nem árt tisztázni, hogy itt nem a mai dubstepnek nevezett förmedvényt értjük dubstep alatt, hanem például, a már mindenki által felhozott Burialt.
A zenekar szépen betájolta magát mindennek a közepére: lassabb, mint elődje, kifejezetten szellősebb, kellemesen megnyugtató, ha a háttérben szól, de bántóan sok az üresjárat, akár a számokon belül is ami felettébb zavaró. Egy Skrillex tracknél működik a pár másodpercnyi csend két drop között, de itt több mint furán hat a dobgépet és az alig hallható szintiket megszakítva. A szokásos párbeszédes köntösbe bújtatott dalszövegekre viszont nem lehet panasz: sosem volt még ilyen jó szerelmi csalódások történetét és összetört szívek álmos énekét hallgatni.
Lehet tizenegy szám túl sok lett erre a lemezre, lehet csak jobban át kellett volna gondolni vagy többet kellett volna dolgozni a dalokon. Ezektől függetlenül nem mondhatni, hogy a Coexist egy rosszul sikerült mű. Unalmas kikacsintgatás a megszokottól eltérő irányba, pár szép csavarral és jól elhelyezett dallal, tehát korántsem kell itt elásni a zenekart. Talán a most összeszedett tudást hasznosítva készítenek majd egy jobb harmadik lemezt, de addig is meg kell barátkoznunk a jelenlegivel. A maga módján gyönyörű, de mégis erőtlen ahhoz, hogy teljes elismeréssel tekinthessünk rá.
