Rövid videóval hangolja a Netflix a Sense8 befejező részére várakozókat

Avatar photo
2017.12.11., 14:35

Jövőre visszatér a Netflixre a Sense8, az a sorozat, amelyben az emberek egy csoportja képes egymással mentálisan kapcsolódni, és ezáltal kommunikálni. A várakozást most egy nemrég megjelent kisfilm teszi könnyebbé. Ezen keresztül betekintést nyerhetünk a sorozat készítésébe, és megtudhatjuk, miért döntöttek úgy, hogy az első hírekkel ellentétben mégis folytatódik a széria, ha nem is a várt formában.

Év elején ugyanis a Netflix anyagi nehézségekre hivatkozva cáfolta a hírt, miszerint a két évadot megért sorozat harmadik évaddal folytatódna. Ennek ellenére június végén bejelentették, hogy egy különleges, kétórás rész erejéig újra fogják éleszteni a Sense8-et. A nemrég megjelent rövid ajánlóban látszik, a rajongók mennyire elkötelezetten kampányoltak a folytatásért. Ahogy a Wolfgang Bogdanowot alakító színész, Max Riemelt elmondta: „A sorozatunk hidakat épít, és tettre késztet.” A sorozat másik színésze, Tuppence Middleton hozzátette: „Mindannyian bánatot és szeretet érzünk. Ennek az egésznek lényege az emberség. Ez a sorozat mindenkinek szól.”

A beharangozó kisfilm nem árul el túl sokat, de elég ahhoz, hogy lássuk, érdemes lesz megnézni a jövőre érkező búcsúrészt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás