Hat világhírű előadó budapesti koncertjét jelentették be 2018-ra

Avatar photo
2017.12.11., 12:43

Ma délelőtt a hazai koncertszervezők csúcsra járatták a bejelentéseiket a jövő évi fellépőiket illetően. Néhány óra alatt hat világsztár énekesről, illetve zenekarról derült ki, hogy 2018-ban (néhányan még csak most először) Budapesten koncerteznek, mi pedig egy cikkbe gyűjtjük nektek a friss infókat, hogy ne álljon keresztbe a szemetek a bejelentésdömpingtől.

Susanne Sundfør

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A norvég billentyűs-producer-dalszerző-énekesnő, Susanne Sundfør ismertségét a The Silicone Veil című albumának nemzetközi kiadásának köszönheti. Szólólemezei mellett hangját többek között a Röyksopp több számában, az M83 legutóbbi albumán és a Feledés (Oblivion) című sci-fi akciófilm betétdalában is hallhattuk. Első magyarországi koncertjére márciusban kerül sor, ahol diszkográfiájából régebbi számok is előkerülnek – az új lemez, a szeptemberben megjelent Music for People in Trouble hangulatához igazítva, finom, intim megszólalással.

MIKOR? 2018. március 2.
HOL? Müpa

Lenny Kravitz

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Korunk egyik kiemelkedő rockzenészének tartják Lenny Kravitzet, aki 20 éves pályafutása során zenei stílusok egész sorát vegyítette szerzeményeiben. 1999 és 2002 között egymás után négyszer nyert Grammy-díjat a „Legjobb férfi rockénekes” kategóriájában, ami rekordnak számít. Tíz stúdióalbuma mellett (amelyek mellé jövőre – egyelőre ismeretlen időpontban – érkezik a folytatás, a Raise Vibration) sikeres színészként is ismerjük, hiszen többek között láthattuk Az éhezők viadala, a Precious – A boldogság ára és A komornyik című filmekben.

MIKOR? 2018. június 3.
HOL? Papp László Budapest Sportaréna
Facebook-esemény

Arcade Fire

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hosszú évek óta csak vágyakozhattak a magyar rajongók egy Arcade Fire-koncertre, de mindeddig sem fesztiválokra, sem önálló fellépésre  nem sikerült hazánkba hozni a kanadai formációt. Bár hivatalos bejelentés ebben az esetben még nem történt, az együttes turnénaptárában és a hivatalos Facebook-eseményeik között is megjelent fővárosunk. Az Infinite Content elnevezésű koncertkörútjuk apropója az idén megjelent, Everything Now című lemezük, amelynek bemutatásából végre mi sem maradunk ki.

MIKOR? 2018. június 17.
HOL? Papp László Budapest Sportaréna
Facebook-esemény

Queens of the Stone Age

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Első önálló budapesti koncertjére készül a Queens of the Stone Age, bár a sokak számára örömteli bejelentését épp beárnyékolja Josh Homme fotósrugdosós botránya (amelyért a frontember már írásban és videóban is bocsánatot kért). A hazánkban eddig két fesztiválfellépést maga mögött tudó banda az idén megjelent és azóta már Grammy-díjra is jelölt Villains című lemezét hordozza körbe a világban, a turné pedig jövő nyáron érinti Budapestet.

MIKOR? 2018. június 21.
HOL? Budapest Park
Facebook-esemény

Stone Sour

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Slipknot frontembere, Corey Taylor először érkezik másik bandája, a Stone Sour élén hazánkba, amely szintén egy lemezbemutató turné kapcsán ejti útba Budapestet. A 1992-ban alakult, a rock keményebb válfajaiban utazó amerikai zenekar már többszörös Grammy-jelölt, és eddig hat albummal örvendeztette meg rajongóit. A Stone Sour most a legutóbbi, idén nyáron kiadott, Hydrograd című lemez miatt kel útra, amelyet jövő júniusban hoz el fővárosunkba.

MIKOR? 2018. június 25.
HOL? Barba Negra Track
Facebook-esemény

Billy Idol

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Utoljára 2006-ban adott önálló koncertet hazánkban az élő punk-rock legenda, Billy Idol, de jövő júliusban visszatér Budapestre, hogy karrierjének ikonikus pillanatait és máig népszerű slágereit (mint a Rebel Yell, a White Wedding, a Dancing With Myself vagy a Sweet Sixteen) elhozza a magyar rajongóknak. A ’80-as években igencsak aktív énekes-gitáros-dalszerző a ’90-es évek derekán, az elektronikával kísérletező Cyberpunk című lemez után egy kis visszavonulót fújt, és 2005-ben tért vissza, majd újabb szünet után legutóbb 2014-ben jelentkezett albummal (Kings & Queens of the Underground). Az biztos, hogy eddigi nyolc albumáról bőven lesz mit válogatnia a repertoárjába.

MIKOR? 2018. július 2.
HOL? Budapest Park
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás