„A magyar közönség miatt lehetünk azok, akik” – Ivan & The Parazol-interjú és The Melonas-klippremier

Egy portugál alkotótáborban született meg a Parazol, és egy brazil zenész, Nelson (akinek az apja valóban Brazíliában él, de ő maga nem brazil, hanem portugál – a szerk.) szerelemgyereke, a The Melonas, amellyel december 28-án fogtok debütálni az A38-on. Meséltek a felvételek folyamatáról?

Vitáris Iván: Tipikusan egy olyan projekt ez, amire egyikünk sem számított. A Westway Lab nevű fesztiválon az volt a feladat, hogy európai zenészeket raktak össze párokba, hogy egy hét alatt hozzanak létre együtt egy kisebb koncertre elegendő közös dalt. Mi Nelsont kaptuk párnak, akivel rögtön megtaláltuk a közös hangot, és a most kiadásra váró lemezanyag fele már ott megszületett. Nem akartuk veszni hagyni az egészet, szóval úgy döntöttük, itthon felvesszük, és egyfajta mellékprojektként kezelve meg is jelentetjük a The Melonas debütalbumát.

A The Melonas rengeteg szempontból több, mint az IATP +1. Nelson hegedűművésznek készült, egy sérülés után viszont nem tudta folytatni a rendszeres játékot. A hangszert orvosi javallat ellenére sem tette le teljesen, viszont műfajban irányt váltott a punk-rock fele. A The Melonas Nelsonnal kiteljesülve már három nyelven beszél, alaptézisének pedig Nelson homlokára varrt tetkóját tűzték ki: „the present moment”, így igyekeznek a szabad alkotásra, a zenei szabadságra és a pillanat megélésére törekedni, amikor együtt zenélnek.

Szerintetek lesz jövője ennek a projektnek?

Simon Bálint: Mi egyenlőre maximálisan boldogok vagyunk azzal, hogy jelenje van ennek a projektnek. Üdítő és izgalmas, ráadásul nagyon sokban hozzájárul a saját zenekarunk fejlődéséhez is, zeneileg és emberileg is.

Van esély rá, hogy a The Melonas apropóján Dél-Amerika felé is kacsingattok majd?

V.I.: Remélem! Jót tenne már nekünk egy kis riói kiruccanás…

Az új albumotok producere Wil Anspach, aki több neves előadót és egy Grammy-díjat is a zsebében tudhat. Hogyan ismertétek meg egymást, és mikor határoztátok el, hogy együtt fogtok dolgozni?

S.B.: Ez egy nagyon hosszú folyamat eredménye volt. A harmadik lemezünk után éreztük, hogy a következő anyaghoz szükségünk lesz egy hatodik agyra. Mi tökéletesen megtanultunk Parazol-számokat írni, a következő lemezünkön viszont másra vágyunk. Határszélesítésre, friss és új ötletekre, más nézőpontra. Szerettünk volna meglepődni, és felvillanyozódni, olyan ötletekre vágytunk, amire mi amúgy nem gondolnánk a saját kis világunkon belül. Ezt elmondtuk az amerikai ügynökünknek, aki ennek megfelelően kezdett producereket keresni. Felmerült Ty Segalltól a Queens Of The Stone Age producerén át nagyon sok ember. Ez a kérdés még akkor is nyitottan állt, amikor felszálltunk a tengerentúli járatra, ami a kinti turnénkra vitt minket. Amikor megérkeztünk, mondta Peter, hogy megtalálta a megfelelő arcot. Egy veterán katona, aki az EastWest Studiosban dolgozott a Red Hot Chili Peppersszel, a Muse-zal, és most épp Vic Mensa lemezét fejezi be. Azonnal lázba jöttünk, hogy pont egy olyan arc kell nekünk, aki fiatal, dolgozott már stadionrock lemezeken is, de a hiphop világában is otthonosan mozog. A Los Angeles-i koncertünkre le is jött, nagyon tetszett neki a buli, elhozta a feleségét is, akiről később tudtuk meg, hogy a Crystal Fighters énekesnője. Így került ő a képbe, amikor a Serial Killer nevű dalunkhoz vokalistát kerestünk, ő pedig szívesen elvállalta.

Most nagyon pörögtök az Egyesült Államokban, több showcase után az új albumot is ott fogjátok felvenni. A releváns kontaktok és a megfelelő hangszerelésű stúdiók miatt nem tervezitek áttenni a székhelyeteket a tengeren túlra?

S.B.: Izgalmas lenne. Bevallom, többször szóba került már. De az az igazság, hogy bármerre is megyünk, akár Európa, akár Amerika, be kell látni, hogy itthon a legjobb.

Budapest az egyik legjobb város a világon, nagyon nehéz lenne itt hagyni. Nem beszélve arról, hogy a magyar közönség miatt lehetünk azok, akik és ezt soha nem fogjuk elfelejteni.

V.I.: A legtöbb zenekari menedzseléssel foglalkozó leírás, elmélet alapja, hogy kell lennie egy bázisodnak. Nekünk ez Magyarország és az itthoni közönség. Ha ez nem lenne, nem tudnánk se Amerikába, se a hollandokhoz, se sehová menni… Szerintem az a jó, ha párhuzamosan tudnak futni ezek a szálak, és a zenekar világszerte tud úgy koncertezni, hogy közben a hazai közönségét sem hanyagolja el, azt is ugyanolyan komolyan veszi.

Megjártátok már a nevesebb showcase fesztiválokat Európában és az USA-ban is, legutóbb pedig ti nyitottátok meg a BUSH-t. Volt olyan külföldi vendége a fesztiválnak, akit ismerősként üdvözöltetek? Miben adott nektek többet/mást a BUSH, mint pl. a Eurosonic vagy a Reeperbahn?

V.I.: Minden showcase fesztiválnak megvolt a maga hozománya. És igen, voltak itt olyan szakemberek, akikkel több ilyen rendezvényen is találkoztunk már. A BUSH jelentősége szerintem abban rejlik, hogy a viszonylag ismeretlenebb terepnek számító, minket körülvevő környező országok között hoz létre egyfajta összefogást. Segíti egymás zeneiparának megismerését, ami nagyon fontos. Mi is látjuk, hogy például Csehországban jól lehet építkezni, közel van, és nagyon nyitottak az olyan zenére, amit mi csinálunk.

Novemberben megjártátok Csehországot és Németországot is. Mekkora közönséget számlál az Ivan & The Parazol Európában?

S.B.: …és Hollandiát is. Fantasztikus élmény volt. Fel voltunk készülve lelkileg arra is, hogy üres termeknek játszunk, de hál’ istennek nem ez történt. A kemény munkának mindig van eredménye. A legdurvább a prágai kb. 200 fős tömeg volt, de átlagosan az egész turnéra értve kb. 50-100 embereknek játszottunk, kis, hangulatos, összeizzadós klubokban.

Gyakran példálóztok az LGT és Generál zenekarokkal, ha a magyar zene térhódításáról beszélünk. De ugye mindez már 40 éve volt, és most kevesebb is az akadály a zenekarok előtt, mint a rendszerváltás előtt. Mégis úgy tűnhet, mintha ti építenétek leghatásosabban a brandeteket. Mennyire terveztek előre? Mi a legnagyobb gát, amit meg kell ugranotok, akár magatokban, akár a szakmában?

V.I.: Én a Generállal speciel sosem pedáloztam, de a lengyel és német terjeszkedéseik miatt ők is jó példa a magyar rock ‘n’ roll eredményes külföldi szerepléseire, szóval innentől ők is benne lesznek a pedálparkomban! Az Omega, az LGT, a Syrius, de akár még a Fonográf történetében is talál az ember olyan szemelvényeket, hogy csak pislogva néz, hogy úristen, „ezek miért nem lettek világsztárok?„. Szerintem az elmúlt években érezhető egy nagyon pozitív fejlődés ebben a témában. Ennek fontos összetevője az, hogy a zenekarok elkezdték realizálni azt, hogy nem lehetetlen külföldön is sikereket elérni, része a könnyűzenei támogatás, amit jelenleg az NKA Hangfoglaló Programja kezel, valamint az, hogy jó zenekarok és produkciók születtek, születnek az országban. Próbálunk 2-3 éves periódusokban gondolkozni, de ez legjobb esetben egy évre előre tud működni a tervezés szintjén. Lehet, ezzel sokan nem értenek egyet, de a legnagyobb gát még mindig a tőke hiánya. Egy egy turné, PR-kampány, lemezfelvétel óriási költségekkel jár, amit a legtöbb zenekar nem tud megengedni magának. Viszonylag elismert zenekarnak mondva magunkat mi is óriási sakkozásokban vagyunk, hogy hogyan teremtsük elő a pénzügyi hátterét a terveinknek…

Félreértés ne essen, én nem panaszkodni szeretnék, csak rá kellett jönnünk arra, hogy az igazán nagy eredmények több éves előzetes munkát igényelnek, amiben a jó dalok és azok jól eladása alapfeltétel, valamint a rengeteg befektetés is, amit jelen esetünkben 80%-ban a zenekar állja, kiegészítve pár forrással.

Ugye az az általános stratégia, ha valaki be akarja futtatni a zenekarát, hogy alulról kezd el építkezni, de ti alapból magasabb célokat lőttök be magatoknak. Honnan ez az attitűd? Ha nagyobbak az elérni kívánt eredmények, akkor a motivációtok húzóerőként működik?

V.I.: Pontosan. Szerintem fontos az, hogy merjünk távlati célokban gondolkodni, ne csak mindig a legkisebb lépéseket figyeljük, hanem próbáljuk meg folyamatában látni az egész folyamatot. Mondok egy példát! Ugye itt az előbb volt szó a külföldi felvételről, producerkeresésről. Kitűztük azt a célt, hogy szeretnénk a világ egyik vezető stúdiójában felvenni, olyan producerrel, aki tapasztalt, és dolgozott már világszínvonalú zenekarokkal. Ekkor nem gondolkoztunk azon, hogy 1. lesz-e pénzünk rá, 2. hogyan jutunk ki a stúdióba (ugye Los Angelesbe sajnos még nincs Wizzair-járat…) stb. Ezek a kérdések utána jöttek, és persze okoztak is nehézségeket. De addig dolgoztunk, keresgéltünk, ötleteltünk, amíg végül lett stúdió, és lett producerünk is. Tegyük hozzá, hogy ez 1-1,5 éves előtervezést, munkát igényelt.

Lesznek koncertjeitek az albummal való munkálatok során? Milyen vállalásokkal indultok neki a következő amerikai utatoknak?

S.B.: Kizárólag felvenni megyünk, kérdezte az ügynökünk, hogy szeretnénk-e egy kis turnét köré, de mondtuk, hogy nem. Kizárólag a felvételekre szeretnénk koncentrálni, és hagyni, hogy az angyalok városa rátegye a bélyegét a hangulatra.

Kiemelt fotó: Müller András

Címkék: serial killer, nelson, generál, LGT, bush, budapest showcase hub, usa, BUSH 2017, ivan & the parazol, interjú, klippremier, the melonas, wil anspach, los angeles