Avatar photo
2020.12.3., 19:08

PREMIER! NOIRA a saját nappalijában tartja meg első live session-koncertjét

Alig pár hónapja nálunk jelentkezett bemutatkozó dalával NOIRA, akinek debütálását és első felvételét a hazai R&B dalszerző-énekesnő, Babé Sila mentorálta. Most egy élőzenés karanténkoncert érkezik a friss magyar énekesnőtől, melynek videóit csak a phenom’enon magazinon láthatjátok először.

 
 
„A NOIRA – Living Room Live Sessions ötletem tulajdonképpen a járványhelyzet hozadéka: szerettem volna a You-t és a hamarosan megjelenő első EP-m dalait meghitt, kisebb közönség előtti minikoncerteken bemutatni, de erre úgy tűnik, még sokáig nem lesz lehetőségem. Ezért beköltöztettem a dalt a nappalimba egy szál gitárral, ahogyan és ahol eredetileg is megírtam.”
– mesélte NOIRA a nappalikoncert koncepciójáról.
„Gyarmati Fanny fantasztikusan tehetséges gitárossal csak nemrég ismerkedtünk meg, és ez előtt a live-felvétel előtt tulajdonképpen csak egyszer játszottunk együtt, mielőtt először találkoztunk, de már akkor és azonnal megvolt közöttünk az összhang. Fanny a Flanger Kids formációjában elektronikusabb hangzásokban mozog, de imádja az R’n’B és a soul világát is, sőt közös kedvencünk a jazzy soulban utazó brit Eloise, aki bár egyelőre egyetlen négyszámos EP-t adott ki, de például Billie Eilish is óriási rajongója és készített is covereket a dalaiból”.

Tervezés közben tovább fejlődött a NOIRA – Living Room Live Sessions koncepciója és azonnal kiderült, hogy sorozatot készíthetnek ezekből a nappalis fellépésekből, csak mindig valaki más nappalijában. A két következő helyszínünk már meg is lett.

Ugyan a járványhelyzettől függően, de remélik, hogy egyre több barátjuk és zenésztársuk is ott lehet majd ezekben a nappalikban, hogy a repertoár és az élő felvételek még sokszínűbbek és hangulatosabbak legyenek. Egy sessionön három, maximum négy dalt terveznek felvenni, mindig lesz egy-két saját dal és néhány cover is.

Nézd meg a NOIRA – Living Room Live Sessions vezérdalát, a You-t:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az első nappalikoncertre emellett két Eloise-dalt választottak Fannyval, elsőként itt a You, dear:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És a Left side:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A videókat NOIRA jóbarátja, Tajti Márton készítette, aki eddig főleg reklámfilmeket és sporttémájú filmeket forgatott, a NOIRA – Living Room Live Sessions volt az első saját zenei projektje.

Ha lemaradtál NOIRA debütálásáról, itt visszakövetheted:
PREMIER! Első dalával jelentkezik Babé Sila felfedezettje, NOIRA - Hallgassátok meg a You-t!

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás