Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Csóka Ági
Az idei nyár a tavalyihoz hasonlóan ijesztően gyorsan elszállt, és elsősorban a laptop előtt elidőzött hétköznapok és fesztiválokon töltött hétvégék kiszámítható rotációja volt. Ennek megfelelően az elmúlt hónapok legtöbbet hallgatott zenéiben is leginkább a nyári éjszakákon gyűjtött emlékek és a közelmúltban hallott koncertek köszönnek vissza, meg persze néhány megkerülhetetlen újdonság az év legmelegebb nyarából.
Iceage – The Day The Music Dies
Az idei Bánkitó egyik legnagyobb dobása a pár éve a Dürert is megjárt, dán Iceage volt, és ezúton is szeretném megköszönni a fiúknak, hogy megerősítettek abban a hitben, hogy még nem időszerű túl öregnek deklarálnom magam a fesztiválokhoz.
Courtney Barnett – Charity
Courtney Barnett a mai könnyűzene egyik legszimpatikusabb és legőszintébb figurája, aki akarva-akaratlanul is azt a nagyon pozitív üzenetet közvetíti, hogy egyáltalán nem kell trendeket meglovagolni vagy egy-egy szubkultúratörzshöz csatlakozni, az ember és az ő lecsupaszított lelke már önmagában lehet érdekes, kúl és szerethető. A zenész új albuma, a Tell Me How You Really Feel pedig a nyár egyik legjobb friss megjelenése.
Childish Gambino – This Is America
Sokkoló!
Pip Blom – I Think I’m In Love
Az amszterdami Pip Blom az egyik kedvenc új felfedezettem, és a legtöbb zenéje pont olyan, amilyennek a nyári estéknek illik lenniük: zajos, meleg, kedves és táncolható.
Fidlar – Alcohol
A Fidlar az egyik legkedvencebb zenekarom, és a legtöbb zenéje olyan, amilyennek a nyári estéknek illik lenniük: zajos, hangos, őrült és ugrálható.
Father John Misty – Mr. Tillman
Az emberek vagy utálják, vagy imádják, de az objektíven is kijelenthető, hogy Josh Tillman és az ő gondosan megkreált perszónája lenyűgözően mossák össze az iróniát és öniróniát addig a pontig, mikor már nemcsak a közönség, de valószínűleg ő maga sem tudja, hogy hol ér véget az egyén, és hol kezdődik a karakter. Ja, és az sem elhanyagolható érv Father John Misty mellett, hogy olyan hangja van, mint a nyári szellőn utazó sütiillatnak és szeretetnek.
Parquet Courts – Wide Awake
Ha egyszer az életben lenne egy olyan filmbe illő, napsütéses reggelem, amikor a lendület és az életöröm kilök az ágyból, és táncra perdít, tuti ez a szám lenne az aláfestőzene.
Florence + The Machine – Hunger
Ez a földöntúli csodalány a legszebb és legjobb dolog, ami mostanában történik a popzenében, és a zenéinél már csak a vele készült interjúkat nagyobb öröm hallgatni.
Blackwater Holylight – Sunrise
Az oregoni zenekar idén tavasszal debütált egy elég súlyos albummal, nagyjából egy időben azzal, hogy elkezdtem tudatosan több új női előadót hallgatni. A Blackwater Holylight a tökéletes mintapéldája annak, hogy a lánybandáknak sem kell semmilyen műfaji megkötésekhez alkalmazkodniuk, és hogy a keményebb, borúsabb zenék is tökéletesen megférnek a feminitással. Éljenek a modern kor boszorkányai!
King Gizzard & The Lizard Wizard – Head On/Pill
Az ausztrál zenekar augusztusban duplán tiszteletét tette a fővárosban, és a nyár/év legjobb koncertje óta sem sikerült teljesen lejönni arról az energiahullámról, melyen az Akvárium Nagyhalljában lebegett egy telt háznyi ember az óriási hőségben.
