Phenom’befutók: „Tudjuk mit hallgatsz 2013-ban”

Avatar photo
2013.01.21., 22:13

A friss esztendő első hónapjának végére már körvonalazódtak azon a sejtéseink, hogy az idei évben kik azok a feltörekvő és új generációs zenészek, akiknek szekere most fog igazán megindulni. Összeállításunkban alaposan felkészült zenei szerkesztőink dugták össze fejüket, hogy megjósolják és alapos indokokkal alátámasszák azt, kiktől lesz idén hangos a zenei média. Lesz itt szőke modellből lett énekesnő, újabb fekete meleg-rapper, cuki hipszter-house girl, Beyoncé kishúga, szentimentális szívtipró zongorista, újabb álmoskás chillwave formák és persze ügyes hazaiak. Egy azonban már most biztos: zenés évnek nézünk elébe.


Ha azt mondjuk, hogy Solange, akkor nem biztos, hogy mindenkinek rögtön beugrik, hogy kiről is van szó, de ha hozzátesszük azt, hogy Knowles, egyből egyértelmű, hogy Beyoncé „kishúgáról”. Bemutatkozó EP-je a True még mondhatni, hogy friss, hiszen tavaly év végén jelent meg, és számos zenei oldalon elismerően nyilatkoztak róla. Aki épp nem Sky Ferreira Everything is Embarrassing című számának videójáért volt oda az előző év végén, annak valószínűleg Solange Losing You-ja volt a kedvence, ugyanis a két üdvöske ugyanarra a napra időzítette a klippremiert. Az R&B-popban (mi másban?) utazó díva a Blood Orange-ból ismert Dev Hynes-szel közösen hozta létre az EP-nek kicsit hosszú (7 számos) True-t, és várható, hogy a későbbiekben sem ‘eresztik el egymás kezét’, hiszen annyira jól működik a dolog.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Biztosak lehetünk benne, hogy idén sem maradunk ‘északi’ zene nélkül, az év egyik nagy reménysége Karen Marie Ørsted, vagy ahogyan a blogszféra ismeri: . A hölgy már tavaly májusban elindította hódító hadjáratát Maiden című számával, majd augusztusban kijött a Pilgrim, amely alaposan felkavarta a világháló állóvizét, és még a kiadók versenybe szálltak érte. Legújabb száma, a Glass karácsonyi csilingeléssel kezdődik, majd ezután electro-pop-hip-hop egyvelegben teljesedik ki. Többen a Purity Ring-hez hasonlítják, vagy csak egyszerűen a dán Grimes-ként emlegetik. Tűkön ülve várjuk az első albumát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mindössze 22 éves, de a kritikusok már most árgus szemekkel lesik a britek új reménységét, Tom Odellt. A BRIT Awardson már meg is szavazták neki a bizalmat, hiszen a szakmai zsűri neki ítélte a Critics’ Choice Awardot, ami jelzi, hogy már a bemutatkozó albuma előtt is érdemes rá figyelni. A BBC Sound of 2013 listáján is szereplő, mezítlábas zongorista Songs From Another Love EP-je valóban ígéretes ízelítő: a masszív zongoradallamokkal operáló szerzemények kitűnően építik fel magukat, halld az Another Love-ban, vagy a tempósabb Can’t Pretendben, de a finom érzékenység is képviselteti magát a Sense személyében. A magát Elton John-rajongónak valló brit tehetség első rendes kislemeze, a Hold Me március 18-án érkezik, a debütáló album, a Long Way Down pedig várhatóan áprilisban jön.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A nem is annyira új Kodaline formáció néhány évet már lehúzott 21 Demands néven, hiszen először egy ír reality-ben, a You’re A Starban tűntek fel. Akkor a második helyen végeztek, első kislemezük, a Give Me A Minute viszont az ír listák élére ugrott, és ezzel ők lettek az első olyan, kiadó nélküli együttes, akiknek sikerült ezt megvalósítani. 2011-ben aztán jött egy új név, egy új EP, majd a siker az All I Want szerzeményükkel, amellyel még a BBC figyelmét is felkeltették, és egyenes út vezetett a „Sound of 2013”-as listára. YouTube-csatornájukon több számuk is elérhető, így belehallgathatunk a zongorával és akusztikus elemekkel kevert, érzelmes, magával ragadó vokálokkal tarkított, csupa hallgatóbarát slágerükbe. Első albumuk, az In A Perfect World március 18-án jelenik meg, előfutára pedig a High Hopes kislemez lesz (amelyet már elő is adtak egy jótékonysági koncerten).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A szemtelenül fiatal és szuggesztív Sky Ferreira esetében talán már nem is kell találgatnunk, mi lesz, ha befut. Ő már nem a siker kapujában van, hanem át is lépte azt. Mit átlépte, egyszerűen berúgta az ajtaját és olyan gyorsan beviharzott, hogy pislogni sem volt időnk. A modellként is szép sikereket elért csaj sorsa nagyjából totyogós korában dőlt el. Milyen pályát is választhatna egy lány, aki már kiskorában is Jacko országos cimborája volt? Kipróbálta magát olyan stílusokban, mint a gospel vagy az opera, aztán 2009-ben a svéd Bloodshy & Avant zeneszerző-páros segédletével (akik dolgoztak már együtt többek közt Britney Spearsszel, vagy Madonnával is) rátalált saját hangjára. És hogy az milyen? Végtelenül dögös popzene, mélabús dallamok és hallhatóan jól képzett keserédes orgánum, mindez egy olyan hölgyben, akit végre mi is „lekiscsajozhatunk”! Úgy tűnik, a régóta ígérgetett I’m Not Alright című nagylemezre egy kicsit még várnunk kell, de Ferreirára nem lehet haragudni, hiszen nekünk se maradna időnk a lemezre, ha mindenféle divatházak – most éppen a Saint Laurent- akarna velünk reklámozni. Reméljük, ez a kis várakozás pont elég lesz arra, hogy a mainstream média is felfedezze magának.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A londoni illetőségű AlunaGeorge duó is már egy ideje felkerült a zenei blogok térképre. Olyannyira, hogy szintén a nagy tekintélyű BBC Sound of 2013 listáján is az előkelő második helyet szerezték meg. Nem is csoda, az Aluna Francis és George Reid alkotta formáció az elmúlt év egyik legkellemesebb jelensége volt. És a java még hátra van! A főként elektro- és R&B-alapokra építkező együttes sikeréhez nagyban hozzájárul az énekesnő Francis bájos, néhol talán gyermeteg hangja. Dalaikat az elektronika ellenére átlengi valami furcsa nyugalom és meghittség. A háttérben ott húzódik valami ésszerűség, az ember azt gondolja, nagyon okos ez a zene, de ezzel egyidejűleg mégis sodródik a dalfolyammal. Egyszerre szórakoztat és kikapcsol. Az év végén pedig biztosítottak minket arról, hogy 2013-ban még többet hallunk róluk. Közzétették a Diver című dalt, és ezzel egyidejűleg bejelentették, hogy júniusban megjelenik a debütáló albumuk, ami a Body Music címet kapta. Újabb ok, hogy várjuk a nyarat!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha rock n’ roll, akkor BOYS! Ebben az évben legalábbis mindenképp érdemes figyelni az Egyesült Államok egyik eldugott államának, eldugott városkájából származó zenekarra, akik szépen párosítják a lo-fi csatakos piszkosságát a klasszikus rock jegyekkel. 2012-ben megjelent debütlemezük, a Shy Shirley 19 perc sincs, de mégis olyan energiával támadja le a hallgatót, mint egy száguldó Chevrolet. A számok olyanok, mintha csak egy örömzenélés során születtek volna, és ez az egészséges nemtörődömség egy fél órára át is ragad a hallgatóra, aminek a következménye az önfeledt léggitározás a ráérős ritmusokkal együtt. Hallunk még felőlük!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Work Drugs ugyan már pár éve dolgozik azon, hogy hallassák a nevüket, ám még mindig nem sikerült annyira nekik, mint azt megérdemelnék. A magukat chillwave stílusba soroló zenekar álmoskás szintipopja több egy lazulós zenénél, amit csak úgy a háttérbe tesz be a kedves hallgató: igazi tavaszi-nyári slágerek lapulnak a srácok tarsolyában, és nem félnek használni őket. Ahogy nem félnek visszanyúlni a régi nagy poplemezekhez sem, ám szerencsére mégsem használják agyon a lemezboltokban összeszedett tudásukat, mint a legtöbb zenekar. Nemsokára meglátjuk, hogy mit tartogatnak erre az évre!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavalyi év kétség kívül a homoszexuális fekete-rapperek éve volt, hiszen 2012-ben ütötte fel fejét a folyton mélabús és túlérzékeny Frank Ocean, a provokációban és traviságban jeles Mykki Blanco, vagy Le1f, aki a kemény szövegek mellett ügyesen rázza is a kis… magát. 2013-ban pedig az új prototípus hódítása előtt állunk, hiszen a Zebra Katz fedőnév mögül kihallatszó bariton, Ojay Morganre már Lana Del Rey és Azealia Banks is lecsapott. Kezdte mindezt pontosan egy évvel ezelőtt kispajtásával (és rapper-havercsajával) Njena Reddd Foxxx-szal Diplo Mad Decent kiadójánál megjelent Ima Read-del. A nyomasztó hangulatú, súlyos megmondásoktól és az irodalmi hangvételtől csorduló dalok egészen biztosan nem lesznek a rádiók kedvencei, de a 25 éves – egykori vendéglátó menedzser – New York-i nem is erre pályázik. Neki már az is elég, ha a „queer rap” új sztárjaként oszthatja a Shakespeare-től tanult pro-irodalom himnuszait sötét és hátborzongatóan gonosz baritonján. Brrr.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A berlini székhelyű dalszövegíró – énekeslány, Denitza Todorova avagy D E N A már tavaly a fülünkbe tolta a Cash, Diamond Rings, Swimming Pools slágerét, amivel hipszter körökben a nyár egyik legnagyobbra becsült táncos dalát hozta el. A Bulgáriában nevelkedett lány csak néhány éve költözött a német fővárosba, ahol a The Whitest Boy Alive album vokalistájaként hamar betanult a saját dalszerzésbe is. A poptündér dalaiba előszeretettel csempész hip-hop, oldschool R&B és dance hatásokat, de a berlini klubszcéna már house-szettjeitől is dobja a hátasokat. Érdemes próbát tennetek a Boyfriend és Games felvételekkel is. Erről fog szólni 2013.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hazai fronton a Belle Belle név a mindössze 22 éves multiinstrumentalista, dalszerző és énekes Nagy Bencét takarja, aki immáron 2 éve különleges helyet foglal el a hazai színtéren. Zenei megoldásaival igazi rést talált a kortárs popzenében, melynek köszönhetően egyre nagyobb ismertségre tesz szert. A 2011-ben megjelent Pain of Horses című albumát hamarosan egy újabb lemez követi. Hogy hogyan is működik Bence szintetizátoraival, gitárjával és laptopjával felszerelkezve a színpadon, Te is megnézheted következő koncertjén, február 7-én az A38-on. Figyeljétek a srácot!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Elefánt zenekart sokan a Kispál és a Borzhoz vagy a Quimbyhez hasonlítják, és bizony néhány szám meghallgatása után valahol igazat kell nekik adnunk. Hiszen eltekintve attól a ténytől, hogy Elefánték főképp ¾-es keringő alapú, sanzonszerű számokat írnak, szövegeik búsongóan mélyre szántóak és egyben humorosak is, melyek Szendrői Csaba sajátos hangjától válnak igazán különlegessé. A jelenlegi felállásban 2012 januárja óta játszó zenekar májusban jelentette meg debütáló nagylemezét, legközelebb pedig a Godzsu Manó Klubban hallhatod őket élőben, pont Valentin-napon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összeállította: Slajkó Anett, Varju Kitti, Biczó Andrea, Morvai Zsolt, Hering András, Mohai Fanni

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás