Klangriket
Tjärn
A Klangriket név mögött Fabian Rosenberget találjuk, aki elsősorban ambientes hangképekkel kísérletezik (közreműködőként pedig például a már említett Dominique Charpentier Réminiscence című albumán is megtalálhatjuk). Teszi ezt 2018-as EP-jén, a Tjärnen is, amelyen a klasszikus hangszereket (zongora, vonósok) lebegteti meg éteri elektronikus textúrákkal. A korábban jazzes körökben trombitásként zenélő svéd művész ezzel a projektjével szeretett volna eltávolodni a megszokott műfajától, és zeneszerzőként, producerként akarta megtalálni a saját hangját. A Tjärn mindössze négy számán pedig egyszerre több oldalát is felvillantja, hiszen az érzékeny zongorista- és az elszállós ambientben utazó zenészalteregója is kiteljesedik. A skandináv tél filmzenéjének így is, úgy is beillik, de még teljesebb lesz a zenei kép, ha hozzávesszük a Tjärn Reworked szerzeményeit: a szintén a listán szereplő CEEYS, Elskavon (akinek izlandi videoklipjénél megálltunk egy bekezdésre), Jakob Lindhagen és Vargkvint, Bonander, valamint Joakim Alfvén is újragondolt egy-egy számot, egészen más megvilágításba helyezve Klangriket darabjait.
Kulcsdal: Ljusterö