Okos, szellemes, menő, kozmopolita, egyedülálló rajzok – Bányai Istvánra emlékezünk

Avatar photo
2023.03.11., 9:00

A Kurt Andersen Medium oldalán megjelent cikkéből értesültünk először a nemzetközileg elismert tervezőművész tavaly decemberben bekövetkezett haláláról február elején. A magyar származású grafikus-illusztrátor munkája során olyan magasságokat ért el, melyekről pályatársai csak álmodhatnak. Életművében a megannyi The New Yorker címlap mellett számtalan Rolling Stone, a Playboy és az Atlantic magazinok számára készített illusztráció szerepel, emellett számos lemezborítót tervezett és a mozgóképek világában is maradandót alkotott. A művész 73 évet élt. Jelen írásban Bányai István kivételes tehetségére emlékezünk.

Bányai rajzait erős kontúrok és dinamikus vonalvezetés jellemzik. Klasszikus művészeti irányzatok és a popkultúrára jellemző megoldások egyaránt fellelhetőek sajátos stílusában, mely a print magazinok fénykorában a legjelentősebb illusztrátorok közé emelte a tengerentúlon. „Pontos rajztudáson alapuló, erősen a kontúrok játékára építő egyéni rajzmodort alakított ki, melybe beolvasztotta a szecesszió eleganciáját és az animációs filmek mesélőkedvét, humorát.” – írja az artportal rövid ismertetője.

Bányai István: Art Collector

Az 1969-72 között végzett főiskolai tanulmányait követően majdnem tíz évig tevékenykedett Magyarországon. Annak ellenére, hogy az Iparművészeti Főiskolán építész tanulmányokat végzett, figyelme hamar az illusztrációk és a tervezőgrafika irányába terelődött. Itthoni munkássága alatt a Mokép számára filmplakátokat, a Móra Ferenc Kiadónak illusztrációkat, a Hungarotonnak pedig lemezborítókat tervezett. Már ezekben az években megismerkedett a nyugati popkultúrával és a vezető művészeti irányokkal külföldön dolgozó barátai és kollégái révén, mely hatások nagy szerepet játszottak egyéni vizuális nyelve kialakításában. Ezt igazolja Kurt Andersen, a The New Yorker magazin egykori rovatvezetőjének visszaemlékezése is, mely szerint a Beatles által inspirált Yellow Submarine kisfilm volt az, ami Bányait az animáció és az illusztrációk felé kezdte terelni.

Bányai István: Foot Massage Playboy

1980-ban aztán politikai és közéleti okokból elhagyta Magyarországot és Franciaországban próbált szerencsét, ahova René Laloux, animációs filmrendező, meghívására érkezett. Rövid, egy éves párizsi tartózkodása alatt a Le Monde és a Hachette kiadóknak, valamint a L’Expansion magazinnak dolgozott.

A komolyabb mérföldkövek azonban főként ezt követően érkeztek, amikor a művész 1981-ben letelepedett Los Angelesben. Itt a Times, a Newsweek és az Atlantic Monthly illusztrátoraként kezdett el dolgozni, de készített rajz sorozatot a Playboy Advisory számára is, valamint a lemezborítók tervezését is folytatta, olyan kiadók számára, mint a Capitol records vagy a CBS. A The New Yorkerrel való együttműködését – amely talán egyik legkiemelkedőbb szakmai eredményének tekinthető – 1998-ban kezdte el. Innentől kezdve számos címlap illusztrációt ő készített a magazin számára. Kurt Andersen barátjáról és volt kollégájáról írt megemlékezésében rajzstílusát úgy jellemezte, mint okos, szellemes, menő, kozmopolita, gyönyörű, néha fantasztikus, egyedülálló.

The New Yorker címlapok

Animációs munkái közül az egyik legismertebb a Hamm című kisfilm, melyet még az amerikai karrier előtt, Budapesten készített a művész. Ez a munkája mozgóképek iránti szeretetét is előrevetítette és egyik későbbi, kiemelt témáját is megjelölte. Az 5000 rajzból álló rajzfilmben egy folyamatosan növekvő férfit látunk, aki kezdetben egy étteremben falatozik, majd a folyamatos evés következtében házakat és bolygókat felfaló óriássá nő. Miután a Napot is elfogyasztja, végül egy tükörtojás formájában kerül vissza az étterem asztalára.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A művészt kétségtelenül foglalkoztatta a táguló univerzumok kérdése és az ezzel járó bizonytalanság is. Az 1995-ben az Egyesült Államokban legjobb illusztrált kötetnek megválasztott ZOOM (és a későbbi folytatás, a RE-ZOOM) című könyve is ezt tematizálja. Ebben a történetben minden valóságtól és valóságosnak tűnő helyzettől kénytelen egyet hátralépni a néző, aminek következtében új dimenzió tárul fel, melynek, mint kiderül, a korábbi mindenség valójában csak egy apró részlete.

Bányai István: ZOOM, RE_ZOOM könyvborítók

Bányai István jelentősége mind eredményei, mind tehetsége tekintetében kétségbevonhatatlan. Búcsúzunk az új dimenzióba lépő grafikus legendától.

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás