Okos, szellemes, menő, kozmopolita, egyedülálló rajzok – Bányai Istvánra emlékezünk

Bányai rajzait erős kontúrok és dinamikus vonalvezetés jellemzik. Klasszikus művészeti irányzatok és a popkultúrára jellemző megoldások egyaránt fellelhetőek sajátos stílusában, mely a print magazinok fénykorában a legjelentősebb illusztrátorok közé emelte a tengerentúlon. „Pontos rajztudáson alapuló, erősen a kontúrok játékára építő egyéni rajzmodort alakított ki, melybe beolvasztotta a szecesszió eleganciáját és az animációs filmek mesélőkedvét, humorát.” – írja az artportal rövid ismertetője.

Az 1969-72 között végzett főiskolai tanulmányait követően majdnem tíz évig tevékenykedett Magyarországon. Annak ellenére, hogy az Iparművészeti Főiskolán építész tanulmányokat végzett, figyelme hamar az illusztrációk és a tervezőgrafika irányába terelődött. Itthoni munkássága alatt a Mokép számára filmplakátokat, a Móra Ferenc Kiadónak illusztrációkat, a Hungarotonnak pedig lemezborítókat tervezett. Már ezekben az években megismerkedett a nyugati popkultúrával és a vezető művészeti irányokkal külföldön dolgozó barátai és kollégái révén, mely hatások nagy szerepet játszottak egyéni vizuális nyelve kialakításában. Ezt igazolja Kurt Andersen, a The New Yorker magazin egykori rovatvezetőjének visszaemlékezése is, mely szerint a Beatles által inspirált Yellow Submarine kisfilm volt az, ami Bányait az animáció és az illusztrációk felé kezdte terelni.

1980-ban aztán politikai és közéleti okokból elhagyta Magyarországot és Franciaországban próbált szerencsét, ahova René Laloux, animációs filmrendező, meghívására érkezett. Rövid, egy éves párizsi tartózkodása alatt a Le Monde és a Hachette kiadóknak, valamint a L’Expansion magazinnak dolgozott.

A komolyabb mérföldkövek azonban főként ezt követően érkeztek, amikor a művész 1981-ben letelepedett Los Angelesben. Itt a Times, a Newsweek és az Atlantic Monthly illusztrátoraként kezdett el dolgozni, de készített rajz sorozatot a Playboy Advisory számára is, valamint a lemezborítók tervezését is folytatta, olyan kiadók számára, mint a Capitol records vagy a CBS. A The New Yorkerrel való együttműködését – amely talán egyik legkiemelkedőbb szakmai eredményének tekinthető – 1998-ban kezdte el. Innentől kezdve számos címlap illusztrációt ő készített a magazin számára. Kurt Andersen barátjáról és volt kollégájáról írt megemlékezésében rajzstílusát úgy jellemezte, mint okos, szellemes, menő, kozmopolita, gyönyörű, néha fantasztikus, egyedülálló.

Animációs munkái közül az egyik legismertebb a Hamm című kisfilm, melyet még az amerikai karrier előtt, Budapesten készített a művész. Ez a munkája mozgóképek iránti szeretetét is előrevetítette és egyik későbbi, kiemelt témáját is megjelölte. Az 5000 rajzból álló rajzfilmben egy folyamatosan növekvő férfit látunk, aki kezdetben egy étteremben falatozik, majd a folyamatos evés következtében házakat és bolygókat felfaló óriássá nő. Miután a Napot is elfogyasztja, végül egy tükörtojás formájában kerül vissza az étterem asztalára.

A művészt kétségtelenül foglalkoztatta a táguló univerzumok kérdése és az ezzel járó bizonytalanság is. Az 1995-ben az Egyesült Államokban legjobb illusztrált kötetnek megválasztott ZOOM (és a későbbi folytatás, a RE-ZOOM) című könyve is ezt tematizálja. Ebben a történetben minden valóságtól és valóságosnak tűnő helyzettől kénytelen egyet hátralépni a néző, aminek következtében új dimenzió tárul fel, melynek, mint kiderül, a korábbi mindenség valójában csak egy apró részlete.

Bányai István jelentősége mind eredményei, mind tehetsége tekintetében kétségbevonhatatlan. Búcsúzunk az új dimenzióba lépő grafikus legendától.

Címkék: ArtHungry, Bányai István, Zoom, Hamm, The New York Times, The New Yorker, Rolling Stone, playboy