Az ember akkor hagyta először igazán rajta a nyomát a világon, amikor alkotni kezdett. A pHen csapata most a Bäse – Creative Clubhouse-ban is bemutatja innovatív projektjét és beavatnak a biodesign rejtelmeibe.

Ugyan a barlangrajzoktól már nagy utat járt be ez a nyomot hagyó ősi igény – technológiai és társadalmi szempontból is – de manapság mintha újra a kezdetekhez, annak természetes eszközeihez, alapanyagaihoz nyúlna vissza sok alkotó, hogy javítson az élhető környezeten. Erre a kihívásra adott innovatív választ a pHen csapata, amikor megalkották a természetes káposzta festékkel készített tintájukat, aminek útját azóta számos szakmai díj, bemutató és workshop esemény övezi.
A pHen egy toll is, amely újratölthető, lebomló anyagokból készül és természetes tintát (pl. lilakáposzta) használ. Izgalmas jelenség, hogy a tollban ugyan egy pigment forrást használunk, de meg tudjuk ennek a színét változtatni savakkal és lúgokkal, mindezt a tollon belül. Ez kémiai reakciók által történik, ami a művészeknek egy új, izgalmas alkotói folyamatot kínál, valamint egy játékos tanulásra ösztönzi a felhasználókat.
A pHen egy kibővített tárlattal és az unikális pHen festékhez tervezett különleges toll bemutatásával készül a most megrendezésre kerülő eseményre, melyen többek között bemutatásra kerül a Fluid című festményük is.

A Fluid című festményről
A természetben semmi sem állandó, minden az örök változásról szól. Nem tudjuk, hogy mire készül, de egy biztos: ha hagyjuk kibontakozni és nem akarjuk mindenáron irányítani vagy elnyomni, mindig csodákkal lep meg. Ez a festmény is a folytonos változást ragadja meg, dinamikus és absztrakt módon mutatja be a természet apró és elsöprő változásait. Különlegessége, hogy a festék maga is természetadta: a káposztából készült anyag maga is változik, amely savak és lúgok hatására más és más színekben jelenik meg a vásznon: egy pigment forrás, számtalan szín. Hogy mi lesz belőle 50, 100 vagy 200 év múlva? Lehet, hogy még itt fog állni előttünk, de a festmény egy új arcát fogja mutatni vagy éppen valami teljesen más, mert ha a természetnek visszaadjuk, mindig valami új születik belőle.
Mi a pHen?
A pHen 2024-ben indult a MOME-n három csapattaggal: Nagy Csongor Boldizsár, Somogyvári Szonja és Gulya Nóra. Már 2024-ben nagy sikereket értek el, például megnyerték New Yorkban a Biodesign Challengen az Outstanding Art Award-ot.

Ez a dicsőség azzal járt, hogy megnyithatták első önálló kiállításukat 2025. júniusában Brooklynban a BioBAT Art Space-ben. Eközben részt vettek nemzetközi konferenciákon (pl. Future Materials Conference) és kiállításokon (pl. Next Gen Design: Belgrade Skopje, Barcelona, Vienna) mint kiállítók és előadók, illetve több workshopot tartottak már külföldön és Budapesten is.

Az alkotóknak fontos, hogy mindenki számára elérhető legyen ez az eszköz és fenntartható alkotásra, továbbá tanulásra ösztönözzön, ezért open-source verziója is elérhető lesz a közösség számára.
pHen események a Bäse – Creative Clubhouse-ban:
1. Kiállításmegnyitó: 2026. július 9., csütörtök, 18:30
Helyszín: Bäse Creative Clubhouse – 1094 Budapest, Balázs Béla utca 15-21/c.
Az esemény és kiállítás megtekintése ingyenes!
2. pHen festékkel festett méhviaszos zsákvarró workshop & finisszázs: 2026. augusztus 8., szombat 14:00
Helyszín: Bäse Creative Clubhouse – 1094 Budapest, Balázs Béla utca 15-21/c.
Az esemény regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött!
pHen projekt Instagram
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.