Laurel Halo és Shackleton az OFF Fesztiválon

Avatar photo
2013.08.5., 13:15

A lengyel OFF Fesztivál kiemelkedő előadását adta a már Magyarországon is megfordult amerikai származású Laurel Halo, aki a detroit techno, hip hop és soul műfajok elemeit ötvözi magas szinten, valamint az angol Skull Disco kiadó feje és a földalatti dubstep egyik ikonja, Sam Shackleton.


Pár hónapja a Trafóban már láttam Laurel Halot, ám az előzetes várakozásokhoz nem tudott felnőni. Hiába az intenzív, mégis elidegenítő színpadi jelenlét (akárcsak most, itt is alig kommunikált a közönséggel – ha mégis, akkor is nonverbálisan) és a végére beinduló zene, nem tudtam feledni azt az érzést, hogy hiába hömpölyög hipnotikusan a szett, hiába vált át valami igazán jó kitekert táncos dologba a végére, mégis hiányzik belőle valami, amitől igazán berántana és működne. Azóta a művésznő többek közt kijött a remek Behind The Green Door EP-vel, ami nem csak a fellépésének (amikor beúszott a Throw, az a fellépés egyik legjobb pontja volt), hanem az én bizalmamnak is jót tett: a sötét, technoid, ütemközpontú lemez meggyőzött arról, hogy érdemes még egy esélyt adnom a Laurel Halo jelenségnek – és milyen jól tettem! A rövidebb fellépés azzal is járt ugyanis, hogy Halo kevesebb egymásra rétegzett zajt, és több ütemközpontú, szögelősebb témát játszott; direktebb, egyenesebb, táncosabb zenék követték egymást, úgy, hogy közben hol egy idegesen pattogó cin, hol a már említett zongora, hol pedig a háttérben megbújó zaj csavarta meg az egészet. Halo természetesen végig együtt élt és lélegzett a zenéjével, sosem engedte, hogy direkte táncoltatás legyen a vége, és pont ez a kettősség volt, amit már a Trafóban is próbált már elérni, de itt éreztem igazán működőnek. Ehhez a fajta zenéhez pedig remekül passzolt az Off fesztivál apró, puritán sátra, amelyen jobbnál jobb experimentális zenészek váltják egymást (ma a Sunn O)))-ból ismerős Stephen O’ Malley a kurátor).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Laurel Halo live @ Festival NRMAL 2013

Mivel a Tri Angle-küldött The Haxan Cloak fellépése elmaradt, nem maradt kérdéses, hogy Shackleton zárja majd az estét. Amennyire imádtam a legutolsó Music For The Quiet Hour/The Drawbar Organs lemezt, annyira távol helyzete a zenei univerzumát a furcsa kalapban színpadra álló szemüveges. A kultikus Skull Disco egyik alapítójának szettje leginkább egy igazán furcsa sámán-szertartáshoz hasonlított, rengeteg törzsi dobbal, bombasztikus, mégis introvertált dubstep és bass music hibridekkel, másviláginak ható hangmintákkal. Sam Shackleton még a kiállásoknál sem engedte ki a hatása alól a közönséget, őrülettel csillogó szemmel bombázta a közönséget. A Skull Disco egyiptomi mitológiára építő világa egyáltalán nem tűnt levegőbe designolásnak, hihetetlen erős atmoszférájú szett volt, mely ugyanannyira merített a lebegősebb post-dubstepből, mint a metálból. Akár egy ókori bad trip, aminek a végén vér folyik. Az első nap egyik legerősebb, leglehengerlőbb bő egy órája.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Shackleton live at Rewire Festival 2012

Beszámoló: Kollár Bálint

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás