Rekordszámú kategóriában díjaz idén a Klipszemle

Avatar photo
2025.10.30., 9:32

150 klip a versenyprogramban, 5 új kategória a díjátadón, csajbuli, AI-klipkészítő workshop és még megannyi minden november 6-án a 09. Magyar Klipszemlén az Akvárium Klubban.

A Klipszemle versenyprogramjába idén minden eddiginél több, 150 videóklip került be, miután a nevezések száma idén is 500 fölött volt, de a szervezők szerint évről évre megy fel az átlag színvonal. Azelőtt átlagosan 100–120 klip jutott el a zsűrihez shortlisten az előszűrés után, tavaly ez a szám már 180 volt, idén viszont 280 alkotás szerepelt a shortlistben, és ezekből állt össze a zsűri pontozása alapján a versenyprogram, amit vetítenek majd az éves klipügyi találkozón.

A megnövekedett mennyiség és minőség miatt öt új kategóriát hoztak létre, köztük a Legjobb Mobilklip, vagy a Legjobb Budapest díját, így a tavalyi 18 helyett 23 szakmai díjat osztanak ki, összesen 54 nyertest hirdetve. A versenyprogramon kívül külön premieres blokk is lesz, ahol a nagyvásznon láthatja először többek között Figura, cibi, Marik Laura és Szotyee új klipjeit a közönség.

Szakmai program

„Minden évben kifejezetten törekszünk arra, hogy olyan szakmai ismeretanyagot adjunk át a nézőknek, amik szórakoztató formában közvetítenek ténylegesen hasznos és fontos infókat. A korábbi évektől eltérően idén nem előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában fejtegetjük a zenei és klipes/filmes/reklámos szakma nagy kérdéseit, hanem a MOME Média Design és a CodePunk AI labor együttműködésében izgalmas workshopon hoznak létre a jelentkezők mesterséges intelligencia generált videóklipe(ke)t Molnár Tamás új albumának egyik friss dalához. Ez a workshop egy szokatlan, eddig egyedülálló kísérlet arra, hogy feltörekvő AI-művészeknek lehetőséget adjon a Klipszemle, hogy belekóstoljanak, hogyan, milyen fázisokon és megoldandó problémákon keresztül történik a valóságban egy zenei alkotóval való együttműködés, a közös koncepció kialakításától az elfogadtatásig. Lemodellezzük, hogy a jövőben, a való életben mi vár a jelentkezőkre egy megrendelői felkérés teljesítése folyamán.”

– mondta Vermes Orsolya, a Magyar Klipszemle főszervezője.

Díjátadó

A díjátadót Lil Frakk és Miller Dávid vezetik. Lil Frakk tavaly Turai Barnával, Dávid pedig tavalyelőtt Co Lee-val párban hostolta a gálát, ez lesz az első alkalom, hogy együtt műsorvezetnek egy élő eseményt. Több közös zenei projekt és dal után most A Nagy Első Alkalom következik – jókedv, lendület és 23 kategória vár rájuk az Akváriumban.

Zenei program

Idén a díjátadó after témája a Csajbuli, két teremben fognak lány DJ-k zenélni, a Coke Studio színpadon nem más, mint Metzker Viktória lesz az este főfellépője, előtte Blanci melegít, utána pedig Technokool hozza a stabilan keményebb négynegyedeket, míg a Volt Lokál idén is, jó Klipszemlés szokás szerint a trash-poptól lesz hangos, lesz VIVA Buli, fellép a Bianka+Lujza, majd Fannimo és Dj Dina rakja a végéig.

Idei zsűri

A shortlistes klipekről idén tíztagú zsűri döntött:

· Illés Richárd (production designer, art director, set decorator)
· Marosi Marcell (kreatív multimédia-tervező)
· Madar Csaba (tartalomgyártó)
· Mazzag Izabella (rendező)
· Rácz Dániel „maddox_” (operatőr)
· Sebastien Praznoczy (rendező)
· Sinkovics Judit (jelmeztervező, gyűjtő)
· Sőke Abigél Lenke (színész)
· Tasnádi Zsófi (látványtervező)
· Viszlay Márk (fotográfus)

A Magyar Klipszemle az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. Az első díjátadót 2015-ben rendezték, azóta több mint 6000 nevezett klipből közel 220 alkotást ismert el a minden évben változó szakmai zsűri. Tavaly többek között olyan előadók vihettek haza díjakat, mint Pogány Induló, a Carson Coma, a Valmar, Sisi, Co Lee, Manuel és Azahriah.

A teljes versenyprogram a Klipszemle honlapján

Facebook evenet ›

Jegyvásárlás ›

Magyar Klipszemle Hivatalos | Facebook | Instagram

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás