Occam interjú
Most mondhatnám azt, hogy a zenémben van valami olyan egyetemes mondanivaló, ami mindenféle embert megszólít, de ez egyrészt szerénytelenség volna, másrészt meg inkább arról van szó, hogy akik tudták, hogy különleges koncert lesz (már a helyszín miatt is), elhívták az ismerőseiket, rokonaikat. Egyébként a kicsit érettebb közönséget valóban jobban megfogja ez a zene. Kevés 14 évestől hallottam, hogy számára mennyire érdekes a lemez…
A lenyűgöző képi világú háttérvetítések abszolút passzoltak a dalokhoz, néhol tényleg olyan érzésem volt, hogy egy-egy szám vizuális formába öntését látom. Összedolgoztok a készítővel (Kemuri), vagy rábízod magad a szakemberre?
Rábízom. Nekem csak vétójogom van, arra is összesen egyszer vetemedtem. Nem volna jó, ha nekem kellene a vizuállal foglalkoznom. Így van benne egy plusz csavar, ami miatt érdekesebb a zene és a vetítés kapcsolata.
Egy Trafós csendesülős koncert mellett el tudod akár azt is képzelni, hogy az egész produkciót átülteted egy klubkörnyezetbe? Melyik az a helyszín, aminek az atmoszférája szerinted a leginkább passzol a zenédhez?
A legjobb helyszín nekem a fent említett Trafó nagyterem, de sok olyan hely van, amiről nem is gondolnám, hogy jól működik a zenével. Egy kis klub is nagyon jó tud lenni, pl. az Instantban nagyon jó hangulatú koncertet adtunk, csak jó hangosítás kell. Sőt, egy napsütötte tópart, vagy strand is működhet, mert vannak jazzes számok, amiket játszva én is legszívesebben koktélozgatnék… (nevet). Arra a hangulatra, ami benne van a zenében, rá lehet játszani, rá lehet erősíteni. De ha a klubkörnyezet alatt egy dance klubra gondolsz, akkor nem, nem tudom elképzelni. Könnyebb volna egy új lemezt csinálni, mint ezt „táncosítani”.
A zenéd roppant összetett. Van olyan esetleg, hogy mész az utcán, meghallasz egy zajt, zörejt, amit elraktározol, és később esetleg felhasználsz? (Gondolok itt olyasmire, mint pl a Táncos a sötétben című filmben.)
Sokszor van olyan, hogy hallok valami szép vagy érdekes hangot, de persze olyankor nincs nálam a felvevőm. A múltkor a ház előtt jött össze egy gyönyörű harmónia a város alapzúgásából, az éppen felgyorsuló troli és egy felszálló jet hangjából (ezért érdemes Zuglóban lakni!). Arra sem lett volna időm, hogy bekapcsoljam a felvevőt, nemhogy arra, hogy visszamenjek érte, úgyhogy a zajgyűjtések célirányosan történnek: pl. egy pohár tonik, gyufásdoboz, függöny elhúzás vagy a harmónium billentyűzetének kopogása hallható a lemezen.
Mikor a dalokat hallgattam, teljesen ki tudtam kapcsolni az agyam, olyan volt, mintha sodródnék a végtelen semmibe. Nyilván a másik oldalról több koncentrációt igényel a dolog, de benned mi játszódik le, amikor zenélsz és ez mennyiben módosul, amikor csak visszahallgatod a műveidet?
Zenélés/zeneírás közben nekem az a jó, ha kikapcsolom az agyam. Nem szabad gondolkodni, csak csinálni kell, fel kell venni. Aztán jön a visszahallgatás, vágás, keverés, amikor átveszi a stafétabotot a ráció. Az előbbihez nyugalom kell, ráhangolódás, az utóbbihoz pedig idő, mert rengeteg munka, újragondolás, pepecselés, hogy végleges legyen egy track. Az alapötlet 15 perc alatt megszületik, aztán a kidolgozás mondjuk 50 óra. Siettetni nem lehet a dolgokat, ezért pont arra a 15 percre kell sokat várni, amire aztán másnap rá lehet csodálkozni: „Ezt tényleg én csináltam?”
Koncertfotók: Danyi Balázs // mush.hu
