Egyedi Péter
„Nem volt cél a komplexitás, de ellene sem voltam” – Egyedi Péter (MMAMT)-interjú
Egyedi Péter az elmúlt évek alatt számos zenekarban megfordult már, ezzel párhuzamosan pedig rendszeresen adott akusztikus koncerteket egymaga is. Nemrégiben úgy döntött, hogy zenekarát, az Óriást egy kis pihenőre küldi, és sok-sok év után végre felveszi és kiadja első szólólemezét. A Mindenkinek Megvan A Maga Története végül egy csodásan hangszerelt anyag lett, amely az izgalmas zenei megoldásokon túl rengeteg érdekes és őszinte gondolatot mutat meg. Ezekről beszélgettünk Egyedi Petivel.
Már jó ideje léptél fel szólóban Mindenkinek Megvan A Maga Története (röviden: MMAMT) néven – miért csak most szántad rá magad, hogy egy lemezt is megjelentess ezen a néven? Az album anyaga mennyire van összhangban azokkal a dalokkal, amelyeket az évek során játszottál?
Szerintem a lemez teljes összhangban van a múltammal, mégis egy új korszakot indított.
Az album története egyszerű: most jutottam el – leginkább emberileg – arra a pontra, hogy megmutathassam magam úgy, ahogy vagyok. És ehhez elsőként azt kellett kibogoznom, hogy mi is vagyok, hol vagyok, mit akarok mondani és hogyan. És leginkább: hogy ezt most egyedül, társak nélkül akarom megcsinálni.
A lemez nyitódalában, a Meztelen címűben szinte tételmondatként hangzik el többször, hogy „minden villany ég”, ami egyébként a legutóbbi, 2017-es Óriás-lemez címe is. Mi az összefüggés?
A Meztelen című dal 2014-ben született. Akkor már tudtam, hogy nem akarom külön megjelentetni, és bevárom vele a lemezt. Az Óriás-lemez címe meg jó sokáig nem akart megszületni, aztán egyszer csak beugrott ez a sor, és egyből egyértelmű volt, hogy ez passzol a legjobban ahhoz az anyaghoz, mint cím. A többieknek is egyből megtetszett.
A MMAMT egy szál gitáros projektként indult, a lemezzel viszont egy nagyzenekaros formációvá transzformálódott. Miért érezted ennek szükségét?
A zenei ötleteim túlhaladtak az egy szál gitáros megszólaláson, és ezt nem akartam visszafogni. Nem volt cél a komplexitás, de ellene sem voltam. Sőt, azt biztosan tudtam, hogy olyan világot szeretnék létrehozni, ahol sokkal inkább több pici részletből áll össze a zenei szövet, mint kevés nagyból. Ettől persze még maradtak olyan dalok is az albumon, amelyek az egyszemélyes megszólalást idézik.
Korábban leginkább énekes-gitárosként ismerhetett a közönség, ezen az albumon viszont tulajdonképpen minden hangszert egyedül játszottál fel. Miért rejtegetted eddig a multiinstrumentalista éned?
Nem rejtegettem, csak eddig nem volt rá szükség, hogy ez nyilvánosságot lásson. A megboldogult Isten Háta Mögöttben kb. hét éven át basszusgitároztam, a Rájátszásban is rendszeresen játszom a négyhúroson. Sőt, ott már előfordult, hogy a dobok mögé is beültem egyszer. Igazából a legtöbb hangszer érdekel, a világa, a megszólalása, a lehetséges funkciói. Nagy álmom rendesen megtanulni zongorázni és dobolni.
Az Óriás az A38-as koncertjét követően 200 napra visszavonulót fújt. Ez összefüggésben áll azzal, hogy te most a saját szólóprojektedre koncentrálsz?
Igen, én mondtam azt, hogy 2019-ben a MMAMT-tal szeretnék foglalkozni. Bocsánat, én mmamt-nak mondom, nem ememaemtének.
Szóval mondtam, hogy nem akarok félvállról vett Óriást, a többiek meg megértettek.
Az első MMAMT-lemez pontosan mennyi időt ölel át, nagyjából mennyi ideje érlelted magadban ezt az anyagot?
Öt éve foglalkoztat a gondolat komolyabban, és a Minden villany ég befejeztével kezdtem el alaposabban dolgozni az új dalokon. A lemezen szereplő legrégebbi dal nyolcéves, a legfiatalabb tavaly ősszel íródott.
A dalok egyesével is nagyon különböznek, ha meghallgatjuk például egymás után a Türelem és a Híd című dalokat, olyan, mintha két, teljesen más korszakodban született volna meg. De az egész lemeznél volt egy olyan érzésem, hogy minden számnak megvan a maga története, és ez inkább egy gyűjtemény, mintsem egy összefüggő egyveleg. Te mit gondolsz erről?
Érdekes felvetés!
Számomra inkább összefüggő az anyag, de el tudom fogadni, hogy sok a lemezen megjelenő karakter, hangulat, nagyok a kontrasztok.
A dalok többsége mégis az elmúlt két évben született, a régebbieket pedig úgy válogattam, hogy szervesen illeszkedjenek az újak közé.
Március 6-án mutatod be a lemezt – pontosan kikből áll a zenekar, illetve miért pont rájuk esett a választásod?
A felállás egyik különlegessége, hogy két dobos van a zenekarban, ők Boros Levente és Jancsovics Máté. Mátéval együtt zenélek a Rájátszásban, nagyon szeretem az összeszedettségét, gyakorlatilag nem lehet zavarba hozni. Leventét régóta csodálom, elképesztő muzikalitás van benne is és a dobolásában is. Ráadásul ők ketten brutálisan jól érzik egymást, konkrétan egy tempójuk van. Basszusgitáron Örményi Ákos játszik, akivel már 1999 óta zenélünk együtt, az Amber Smith indulása óta. Szóval húsz éve játszunk együtt, és simán lehet, hogy még egy húszas előttünk van. Hegyi Áron a Jazzékiel zongoristája, neki is és a zenekarnak is nagy rajongója vagyok. Lee Olivért pedig az ékben láttam zenélni, és egyből megfogott a kisugárzása, zeneisége. Ő volt az egyetlen, akit kvázi ismeretlenül kértem fel, és nagyon örültem, hogy egyből igent mondott. Mint ahogy mindenki más is.
Nem volt nehéz „kiadni a kezedből” az irányítást, és a saját magad által hangszerelt dalokat más zenészeknek „átengedni?”
Elképesztő szeretettel és alázattal nyúlnak ezekhez a dalokhoz a többiek. Habár az irányítást nem adom ki a kezemből, de nem is kell vele folyamatosan élnem, annyira értjük egymást a többiekkel, és ők annyira értik a dalok kívánalmait. Számomra egészen elképesztő ez az élmény.
Sokszor nem is érzem fontosnak, hogy én vagyok a dalszerző, csak örülök, hogy a részese lehetek ennek a zenei kalandnak.
