Nagyszínpados, hazai fellépők az idei Sziget Fesztiválon

Avatar photo
2022.06.10., 1:00

Mindenki tudja már, hogy két év után idén végre újra lesz Sziget Fesztivál! 2022. augusztus 10. és 15. között jön a nagy visszatérés, ahogy azt a pandémia előtti időkben megszokhattuk rengeteg nemzetközi sztár fellépővel. Viszont, a fesztivál most megújította a magyar zenei koncepcióját és kínálatát is, minden eddiginél több teret adva a hazai előadóknak.

A hosszútávú tervünk, amelynek első lépése már idén megtörténik, hogy olyan hazai fellépőknek adunk helyet a Nagyszínpadon, akik egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is, de a többi helyszínen is igyekszünk az aktuális hazai fellépőknek teret biztosítani, bemutatni őket a világ minden pontjáról érkező közönségünknek.

– jelentette be Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Bagossy Brothers Company / Fotó: sinco

A Nagyszínpadon kap tehát idén helyet a Bagossy Brothers Company. A 2013 májusában alakult, máig változatlan felállásban játszó gyergyószentmiklósi zenekar népszerűsége az évek folyamán egyenletesen, de gyors ütemben emelkedett. A Bagossy Brothers Company energikus, közönségcentrikus koncertjeivel rövid idő alatt vált, előbb az erdélyi, majd az egész kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb koncertzenekarává. Az együttes látványos vizuális megoldásokkal készül, és a Cika nevű, szintén gyergyói bandával karöltve ezúttal a zenekar népzenei oldalát domborítják ki.

Azahriah / Fotó: Bodnár Dávid

Érkezik a Z-generációs ikon, az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar könnyűzenei sikersztorija, Azahriah, aki egy hatalmas színpadi show-t ígér, élőzenekarral készülve az első szigetes fellépésére. 2021 MTV EMA-díjasa az idén DESH-sel adott ki közös lemezt A ló túloldalán címmel – alkotótársával ezúttal új köntösben adják elő a legnagyobb slágereiket. „Az este szenzációja pedig Azahriah vadonatúj, Dzsúdlóval közös dala lesz, ami itt debütál majd” – árulta el a produkció menedzsere.

Random Trip világszinten is egyedülálló zenei projekt: határokon, generációkon, műfajokon átívelő improvizációs közösség, amely a színpadon alkotja meg a zenét, mégis sokezer ember hallgatja kiemelt koncertjein. A 2022-es Sziget Nagyszínpadára olyan csapatot válogatott össze Delov Jávor dobos-művészeti vezető, amely a mai magyar zenei élet esszenciáját mutatja be hetven percben. A műsorban fellép majd Vitáris Iván, Palya Bea, Lábas Viki, Beton.Hofi, Péterffy Lili és egy egész zenekar, az Analog Balaton is.

Carson Coma / Fotó: Komróczki Diána

Carson Coma fennállása óta először lép fel a Szigeten, és rögtön a Nagyszínpadon, amely erre a koncertre egy nappalivá alakul át. Az önmagunk és a mások elfogadásáért is többször felszólaló, ezeket az üzeneteket pedig dalokba foglaló együttes nem véletlenül tud majd otthonosan zenélni az Island of Freedom nagyszínpadán; gondolatiságuk abszolút egybecseng a Sziget szellemiségével.

Na persze a Nagyszínpadon túl is lesz élet. Íme a hazai Sziget-fellépők teljes listája:

Global Village: Ballet Camara, Oláh Gipsy Beats, Los Orangutanes, Csángálló, Zoord & Zorg, Chalaban. ibis X ALL Európa Színpad: The Anahit, Duckshell, Platon Karataev, Дeva, Müller Péter Sziámi AndFriends, Saya Noé. FreeDome: Analog Balaton, Superflake. dropYard: Beton.Hofi, Krúbi, Mulató Aztékok, Slow Village, Saiid, Cadik, Mango, Q-cee, The Bashment Cave, Yago. Light Stage: LAIHO, The Microwaves. MusicBox: Boebeck, Barkóczi Noémi, Lázár Tesók, Napfonat, IAMSOYUZ, Sena DagaDuB, Perrin, Mark&Jason, Jazzbois, Paulina, Aron András ‘Apey’, O’Sullivan. Ticketswap Party Arena: Mateo & Spirit, Metha, B’Andre & Nosphere, Skrude & Myano, Dublic, Roberto Rios, TITS / Metzker Viktoria x Yamina, Jumodaddy, Andro x Lotfi Begi, James Cole, Maddow, Gemcamp. Samsung Colosseum: Menishu, dtnb., Crimson & Imre Kiss, Switch Nollie, DJ Pola, Shabaam & Raul Young Episode 1, Bernathy live, Gabor Kraft, SFB, Hot X, Souveq, Raasa, Sobek & Mulya, Secret Factory, Adis Is OK b2b Klayman, Jaffa Surfa, Galactic Jackson, Rizkid, Garay, Chuck & Perge, Poli. Hajógyár x Petőfi Stage: The Nobles, Mörk, Abigél, ÉK, Sasa Lele, KIES, Fatal Error, Ricsárdgír, Solere, Belau, Zaporozec, Anima Sound System, Canarro, Besh O Drom, Kerekes Band, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Kollár-Klemencz, Lóci Játszik, Anna and the Barbies, Esti Kornél, Barabás Lőrinc Live Act, Ohnody, Jónás Vera Experiment, Óperentzia.

Sziget Fesztivál 2022 / hivatalos oldal ›

Sziget Fesztivál 2022 / Line-up ›

Jegyvásárlás ›

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás