Masszív ritmusszekció ér össze Wayne Snow vokáljával a legújabb Àbáse-dalban

Avatar photo
2018.12.2., 19:45

Nyáron jelentkezett újraértelmezett szólóprojektje első dalával a többek között a SoulClap Budapestből és a The Mabon Dawud Republicból is ismert Bognár Szabolcs. Àbáseként a Skeme Goes All City című számát már több neves külföldi rádió (így például a Worldwide FM, a BBC 1 Radio vagy a Soulection) műsorában játszották, a vadonatúj, Wayne Snow-val közös Alignnal pedig a várhatóan jövő év elején érkező EP-jét vezeti fel. A szám hazai premierje kapcsán pedig temérdek háttérinformációnk is van!

Korábban átfogóbban bemutattuk Bognár Szabit, aki régebben például az Amoebában vagy iamyank zenekari felállásában is billentyűzött, jelenleg pedig a SoulClap Budapesttel, a Los Orangutanes-szal és a The Mabon Dawud Republickal zenél. Eközben feltörekvő zenészeket segít producerként, billentyűsként ugrik be, ahol szükség van rá (nyáron az Irie Maffiával turnézott, nemrég pedig az általunk is meginterjúvolt Shaibóval stúdiózott), és mindezek mellett saját dalain is folyamatosan dolgozik.

A kezdetben Szabiként induló, majd Àbásere átkeresztelt projektjét új alapokra helyezte, és nyáron a Skeme Goes All City című dallal mutatta meg, hogy is szól mindaz, ami ő. Szerzeményével az úttörő New York-i graffitis, Skeme, valamint a hiphop és a jazz kultúra önkifejező ereje előtt tisztelgett, a dalt pedig nemcsak idehaza, hanem az NKA támogatása által Berlinben és Prágában is bemutathatta élőben, zenekari felállásban. Friss száma, a nyolcperces Align most egy újabb oldalát mutatja meg a multi-instrumetalista művésznek.

 
 

Ezúttal két dob (Boros Levente, Jancsovics Máté), nagybőgő (Hock Ernő), Moog-szinti (Heilig Tamás) és bongó (DJ Slow) adja a masszív ritmusszekciót, amely magával sodró, mégis laza ritmikát generál a háttérben. És ez a szilárd háttér vezeti is a dalt, miközben becsatlakozik a Zahár Fanni által megszólaltatott fuvoladallam, valamint Szabi Fender Rhodes-a. E két hangszer egymásra reflektálva sodorja tovább a számot, majd megérkezik a nigériai származású, jelenleg Berlinben élő énekes, Wayne Snow éneke is. A hangszeres és vokálos összefonódásból folyamatosan építkezve jut el ez a jazz-zel is fuzionáló dal egy olyan végkifejletig, amelyben a tört ritmusok és egy szintetizátor hozza el a végső csúcspontot.

„Az Align dallama és ritmikája a legrégebbi zenei ötleteim közül való. Hoztam néhány erős vázlatot a felvételre, de sok teret hagytam a közös alkotásra, hogy kialakulhasson a zenekari kémia, és együtt formálhassuk a zenét. Wayne Snow vokálja koronázta meg a szerzeményt – amelyet egyébként kevesebb mint egy óra alatt vettünk fel a nappalimban”

– nyilatkozta Szabi az új Àbáse-dal kapcsán. Wayne Snow hozzátette:

„Ez a szám az egységről és az összetartozásról szól. Ha figyelmesen hallgatod, érezni fogod ezt.”

A felvételek a budapesti Studio Einzban zajlottak Koroknay András és Kálmán András közreműködésével, a keverést Koroknay András csinálta, a maszterelés pedig a berlini Analog Cutban zajlott. És akkor íme az Align teljes mivoltában:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Align Àbáse hétszámos EP-jét vezeti fel, amely vinylen is megjelenik majd az új-zélandi/berlini kiadó, a Cosmic Compositions gondozásában várhatóan a jövő év elején. Emellett egy kislemez a legendás londoni broken beat kiadó, a CoOp válogatásán landolt, amely szintén bakeliten érkezik majd. Szabi és zenekara az utóbbi dalt a berlini Red Bull Studios-ban rögzítette, de egyes részeket (így az éneket és egy pengetős afrikai hangszert, a gitár ősének tekinthető kologót) Ghánában, Stevo Atambire közreműködésével vette fel. És még ezeken túl is kiadásra vár egy további Àbáse-lemez, hiszen Szabi a 2016-os Elevate EP megjelenése után rögtön Brazíliába költözött fél évre, ahol helyi művészekkel kollaborálva készített el egy teljes albumot.

 
 

Szólóprojektje mellett nemrég az NKA 2017-es induló előadói programjába beválogatott The Mabon Dawud Republickal hozta tető alá a második hazai Felabrationt, emellett pedig még válogatáslemezes megjelenése is volt a napokban. November 26-án jött ki a Budabeats tízéves fennállását ünneplő bakelit, amelyre az alapítók, Dj Gandharva és Von Yodi válogattak össze tizenegy, eddig kiadatlan számot a kiadóhoz köthető előadóktól, az egésznek pedig a Shades of Budabeats – 10 years LP címet adták.

A válogatáson műfaji, stílusbeli korlátok nélkül bukkannak fel izgalmasabbnál izgalmasabb szerzemények, amelyekre túlzás nélkül rá lehet mondani a „minőségi” jelzőt. A Shades of Budabeats afrikai ihletésű jazzt és funkot, bólogatásra serkentő hiphopot, egyenesen táncparkettbarát darabokat és visszafogottabb ritmikájú dalokat is magába foglal.

Az alapítók célja az volt, hogy igazi lélekmelengető, ugyanakkor a testet is átmozgató számokat vonultassanak fel a kiadóhoz kapcsolódó művészek repertoárjából. Bognár Szabi egy régebbi Àbáse-dallal (az iLLspokinn és Rabbi Darkside közreműködésével készült Barbésszal) képviselteti magát, de egy külön The Mabon Dawud Republic-szám (Taeb Adub) által is kapcsolódik a szelekcióhoz. A Shades of Budabeats ezen túl az Auto Reverse, a Chillum Trio, a Crookram, a Dokkerman & the Turkeying Fellaz, a Freakin’ Disco, az M.W.D., Suhov aka BéTé, Tom Caruana és az Umoja egy-egy számát tartalmazza.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ábáse legközelebb Berlinben lép fel, december 12-én ugyanis DJ-szettel csatlakozik be a Badehaus estjébe Apollo Brown és Suff Daddy mellé.

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás