Aurevoir.
„A zenében nincsenek országhatárok és falak” – Aurevoir.-interjú
A zsámbéki fiatalokból (Agócs Márton, Fejér Mihály, Fejér Ágoston , Gelencsér Gábor, Orosz Kristóf, Pestalits Ambrus, Szűcs Viktor) álló Aurevoir. 2015 óta hozza közelebb az ifjúsághoz a táncház- és beatmozgalom által inspirált ethno-beat zenéjét. A formáció Európa több nagyvárosában, sőt, még Kínában is fellépett már, miközben egy EP-vel és az idei debütáló lemezzel, a Kikötővel gazdagította diszkográfiáját. A nemrég egy telt házas akváriumos koncertet is megélő együttes énekes-gitárosásval (aki a dudát és az ír buzukit is megszólaltatja), Agócs Mártonnal többek között az Aurevoir. világzenei „nem-mivoltáról”, a magyar nyelvű előadók külföldi érvényesüléséről, a népzene örök érvényűségéről és annak könnyűzenei jelenlétéről beszélgettünk.
Nemrég egy teltházas Akvárium Klubos koncertet adtatok, amelyre már jóval az esemény előtt elfogytak a jegyek. Mit jelentett ez számotokra? Innentől jöhetnek a nagyszínpadok?
Nekem egy kopott késdobáló is tökéletes, ha jó a buli! Nehéz megmondani egyébként, hogy mit jelentett ez számunkra. Minden koncert egy válasz arra, hogy van-e értelme annak, amit csinálunk. És most egy nagyon nagy „igent” kaptunk. Úgyhogy igyekszünk felnőni ehhez, és meghálálni azt a rengeteg szeretetet és bizalmat, amit az emberektől kapunk.
Agócs Márton | Fotó: sinco
Egyszer azt mondtad, ha lustaságból nem akarod megválaszolni, milyen zenét játszotok, akkor azt mondanád, világzene. De szerinted ez mégis egy pejoratív kijelentés rátok nézve. Számomra kevésbé kategorizálható az, amit csináltok, hiszen sok stílus hatása fellelhető a dalokban – de amikor elindultatok, volt valami konkrét irány, amelyet akár műfajilag, akár koncepcióban megcéloztatok?
Természetesen nem arról van szó, hogy ördögtől valónak tartom ezt a kifejezést, nagyon sok jó és számomra kedves zenekar, rendezvény, színpad stb. működik „világzene” címszó alatt, de jó pár borzasztóan gagyi produkcióval is találkoztam, amit a könnyebb eladhatóság vagy a fene tudja, mi miatt, szintén világzenének neveznek, és ezért van egy – számomra – negatív tartalma is a szónak. De legfőképpen azért nem szeretem a „világzene” megnevezést, mert túl sok mindent jelent, így lassan már nem is jelent semmit. És szerintem fontos, hogy a „milyen zenét játszotok?” kérdésre érdemi választ tudjon adni egy zenekar.
Minket legerősebben a táncház- és a beatmozgalom előadói inspiráltak, ezért nevezzük „ethno-beatnek” a muzsikánkat. Ez a műfaji koncepció nagyjából a kezdetek óta megvan, inkább az volt a kérdés, hogyan szeretnénk ezt megvalósítani. De ezalatt a bő három év alatt szerintem elég konkrétan kialakult a zenekar hangzásvilága is.
Magyar nyelvű dalokban gyökerezik az Aurevoir. ereje, mégis számos külföldi fellépésre is lehetőségetek nyílt. Szerinted mi a kulcsa annak, hogy nem magyarul beszélő embereket is el tudtok érni ilyen zenével? Melyik volt a legemlékezetesebb visszajelzésetek külföldről?
Ne viccelj! Azt, hogy „ájnánáj”, mindenhol értik! De a viccet félretéve: a zene szerintem elsősorban érzés, ritmus, hangzás és hang. És ezek érzékeléséhez és értelmezéséhez nincs szükség nyelvtudásra. A zene a nemzeti identitásnál, etnikai hovatartozásnál és minden egyéb, ember által kreált kulturális címkénél jóval korábbi, elemi része az életünknek, ezért bármelyik ország bármelyik zenekara el tud érni a muzsikájával olyan embereket is, akikkel egyébként egy szót sem tudna váltani. Most ezzel véletlenül sem azt akarom mondani, hogy nem fontos a kultúra és az identitás, csupán arra akartam rávilágítani, hogy a zenében (és általában a művészetekben) nincsenek országhatárok és falak.
Szerzeményeitek népdalokból vagy azok által inspirált, saját ötletekből, szövegekből indulnak ki. Nem mindig annyira klasszikus dalszerzői folyamatról van szó talán – de hogyan szálltok be ennyien az alkotásba? Általában mennyi idő alatt áll össze egy kész Aurevoir.-szám, és milyen folyamaton keresztül lesz meg egy ötletből a végeredmény?
A népzenét nagyon szeretjük, ezért szerves része a muzsikánknak, de egyáltalán nem csak népzenei inspirációk mozgatják a „fogaskerekeket”. Általában úgy készülnek a dalok, hogy valaki előáll egy alapötlettel, amit aztán kidolgozunk a zenekarral. Ez nem a leggyorsabb folyamat, mert sokan vagyunk, így rengeteg az ötlet és az agyalás, de végül is addig jó, amíg van ötlet, és van min dolgozni.
Most is épp egy alkotóidőszak közepén vagyunk, és nagyon örülök, hogy ennek az új anyagnak sokkal tudatosabban és koncepciózusabban álltunk neki, mint az eddigieknek.
Szóval nagyon várom már a stúdiózást, remélem, minden a tervek szerint fog haladni, és tavasszal ki tudjuk majd hozni az új kislemezünket.
Eddig egy EP-t (ethno-beat) és egy nagylemezt (a nálunk debütáló Hopszát is magába foglaló Kikötő) adtatok ki, mindkettőn az ék és a Trillion zenekarokból ismert Lee Olivér segített be producerként. Ő rockzenei körökből érkezik, így egy külső szemlélőnek meglepőnek tűnhet a közös munkátok. Miként került a képbe, és hogyan segített a végső kép letisztításában?
Olivér az egyik legsokoldalúbb és legjobb zenész, akit ismerek, nem utolsó sorban pedig nagyon jó barátunk. Az, hogy kicsit más zenei körökből érkezik, elsőre lehet, hogy meglepő, de ha jobban belegondolsz, a producer egyik legfontosabb feladata, hogy kicsit kirángassa a zenekart a komfortzónájából, és olyan ötletekkel dobja fel a produkciót, amelyekre a zenészek sosem gondolnának. Emellett a muzsikánk szerves része az angolszász és amerikai gitárzene is, ezekben pedig „Albus Dumbledore” a csávó!
Édesapád, Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató, ugyanakkor elmondásod szerint tinédzserkorodban lázadtál a népzene és a folk ellen. Most mégis ott tartunk, hogy egy részben népzenei ihletettségű formációban zenélsz, sőt, ugyanúgy néprajzot hallgatsz. Hogy emlékszel vissza, mi térített vissza erre az útra olyannyira, hogy még a tanulmányaid alapjául is ezt az irányt választottad?
Szerintem nincs ebben semmi meglepő, a 13-14 éves srácok általában lázadnak az apjuk ellen, az én esetemben sem volt ez másképp. És ahogy szépen-lassan beljebb nőtt a fejem lágya, visszakanyarodtam a táncházmozgalom és a néprajz felé. Bár jobban visszagondolva, a gitár például kisgyerekkoromban is vonzott, szóval lehet, hogy elkerülhetetlen volt ez a végkifejlet.
Mindenesetre a legfontosabb ebben az egészben az, hogy ha nincs ez a tinédzserkori őrület, akkor valószínűleg sosem ismertem volna meg ezeket a hülyéket, akikkel most Aurevoir. zenekarnak hívjuk magunkat.
Tavaly bekerültetek az NKA Hangfoglaló Programjának induló előadói közé, akkor azt említettétek, hogy szimpatikus volt számotokra az a közeg és az a szellemi légkör, szerettetek volna a részévé válni. Hogyan tekintesz vissza erre a lehetőségre? Milyen volt ez a bizonyos „légkör”, mit adott nektek?
Nagyon sokat köszönhetünk a Hangfoglaló Programnak. A nagylemezen és a klipen túl rengeteg tapasztalatot, motivációt és ismeretséget is adott, amelyek együttes segítségével sikerült szintet lépnünk ezalatt az egy év alatt, és úgy érzem, kezdünk felkerülni a térképre. Szóval a lehető legpozitívabban tekintek vissza erre a lehetőségre, ezúton is csókoltatunk mindenkit, aki lehetővé tette ezt számunkra!
A népdalok régi időket idéznek meg, de ti újragondolva teszitek ismét aktuálissá ezeket. Az elmúlt évek tapasztalatai mentén milyen jövőképet láttok az általatok képviselt zenének? Küldetéseteknek tekintitek a népdalok ilyen formában történő megőrzését, továbbadását, még ha ez nem is a klasszikus értelemben vett hagyományőrzés?
Semmilyen szempontból nem hagyományőrzés az, amit csinálunk. Azt pedig mindig hangsúlyozom, hogy nem szeretnénk aktualizálni vagy modernizálni a népdalokat. A népzene időtlen és örök érvényű, és minden korban aktuális lesz. Bartók Béla így fogalmazott: „A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.” Az, hogy mi gyakran használunk fel népzenei elemeket a zenénkben, egyszerűen azért van, mert szeretjük, és nem tudunk – és nem is akarunk – elvonatkoztatni tőle. Szerintem ez ugyanannyira természetes dolog, mint az, hogy Jimi Hendrix feldolgozta a Hey, Joe kezdetű közismert amerikai balladát. De számtalan hasonló példát fel lehet még hozni, ott van például a The Animals House of the Rising Sun című dala vagy a komplett ír kocsmazenei paletta. De a Mumford & Sons és Ed Sheeran is gyakran használ népzenei elemeket, vagy hogy egy kelet-európai példát is mondjak, ott a Dubioza Kolektiv. Nyilván nem szeretném magunkat a fentebb sorolt előadókhoz hasonlítani; azért hoztam fel világhírű példákat, hogy lássuk: a népzene teljesen természetes módon jelen van a könnyűzenében.
De visszakanyarodva az eredeti kérdéshez: nagyon örülünk, ha valaki közelebb kerül a népzenéhez a dalaink által, de nem ez a célunk. Egyszerűen csak jót s jól szeretnénk csinálni, mint mindenki. Ennyi.
Fotó: sinco
Az Aurevoir. legközelebb december 6-án játszik a Vad Art Kiállításon a Dürer Kertben – Facebook-esemény itt!
