Igaz, még csak a True Detective ötödik részén vagyunk túl, de az első évadból hátralévő három rész előtt azért már borítékolható a sorozat kultstátusza. Még nem tudjuk, hogyan végződik Chole és Hart nyomozó egyre rejtélyesebbé váló története, de azt igen, hogy a sorozat zenei rendezője, a más soundtrackekben is emlékezeteset összehozó T Bone Burnett ezúttal is jó helyeken keresgélt, amikor a True Detective jeleneteihez választott zenét.
Tévés produkciók esetében egyedül a Kevin Spacey és David Fincher nevével fémjelzett House of Cards-ot vette körül akkora felhajtás, mint a jelenleg is futó, nagyjából az első évad félidejénél járó True Detective-et. Már amikor kiderült, hogy a főszerepet a magát lassan korunk színészkirályává kinövő Matthew McConaughey játssza a sorozatban, sejthető volt, hogy ennek a produkciónak olyan elvárásokkal kell szembenéznie, amelyeknek még egyetlen tévés sorozatnak sem kellett megfelelnie. Ráadásul McConaughey sorozatbeli partnere sem kisebb név: Woody Harrelson sem az a fajta színész, akiről könnyen megfeledkeznénk – legyen akár végtelenül bugyuta vagy végtelenül ijesztő szerep az övé.
A szakma és a közönség is nagyon várta ezt a sorozatot, ami aztán úgy tűnik, be is teljesíti a nagy várakozást, meg nem is.
Rengeteg dologról lehetne beszélni, például arról, hogy sokan televíziós történelemnek tartják a negyedik rész utolsó, vágás nélküli 6 percét, vagy arról, hogy van olyan kritikus, aki a tévésorozatok forradalmasítóját látja a True Detective alkotóiban (Nic Pizzolato író és Cary Fukunaga rendező), de hagyjuk meg a nagy gondolatmeneteket az utolsó epizód utánra, és koncentráljunk inkább a produkció remek érzékkel összerakott zenei hátterére. T Bone Burnett, aki sok más egyéb munka mellett a Coen testvérek filmjeinek zenéjével (Ó testvér…, Inside Llewyn Davis) vált széles körben ismertté, a True Detective hangulatához passzoló, sötét, baljós zenéket válogatott, mindvégig szem előtt tartva a történet helyszínének sajátos, az USA déli vidékére jellemző atmoszféráját.
„Az első három epizódnak nagyon megfontolt, szinte már gyászmenetre emlékeztető ritmusa van” – nyilatkozta a sorozat írója, Nic Pizzolato. Ebből is látszik, hogy a True Detective szembement a krimisorozatos klisékkel, és nem rúgta be mindjárt az ajtót, sőt, elég „lankadt” tempóban indult. Mindennek megvolt az oka, ám a sorozat egyértelműen ott győz meg arról, hogy érdemes tovább követni, amikor az első rész végén megszólal a Young Men Dead. A texasi The Black Angels számait ugyanis eddig maximum pszichedelikus rock tematikájú blogokon lehetett megtalálni, tévés produkcióban erre nem sok esély volt. Egészen az első rész végéig.
„Mindennek az adott szereplőről kell szólnia. Egy karaktert még mélyebbé tehet, ha jól párosítod hozzá a zenét. Ehhez arra van szükség, hogy elképzeld azt, hogy a történet szereplői milyen zenéket hallgatnak, és hogy mi járhat a fejükben” – mondta saját zeneválasztási filozófiájáról T Bone Burnett.
Burnett még világosabbá teszi módszerét, amikor egy konkrét jelentről mesél: „Chole (a sorozat főszereplője – szerk.) egyedül van a szobájában, és halott nőkről készült képeket nézeget – vajon milyen zenét hallgat ilyenkor? Hát biztos nem a kocsijához vagy a szűk farmerjéhez kapcsolódó számot, hanem egy kis Captain Beefhartot!”
„If I live or if I die / it’s up to you Lord, it’s up to you„- a True Detective egyre filozofikusabb mélységek felé halad, méghozzá úgy, hogy minden részletnek súlya van/lesz a végkifejlet szempontjából. A hit és a halál témája például végigkísérte az eddig részeket, de nemcsak a szereplők, hanem az elhangzó zenék is hasonló kérdéseket feszegetnek.
A True Detective cselekménye két idősíkban fut, 1995-ben és a jelenben. Az alkotók nagyon figyeltek arra, hogy minden stimmeljen a ’90-es évek Amerikájában játszódó jelenetekben. Volt már a sorozatban illegális rave-parti és hagyományos country klub is, de a ’90-es évek közepének nagy hiphop betörése sem maradt ki szerencsére.
http://youtu.be/x124uV2T_ds
A főszereplő kettős párbeszédei és Chole monológjai, de az egész sorozat hangulata tipikusan férfiproblémákat jár körül. Így aztán nem meglepő, ha Nick Cave karcos és tökös projektje, a Grinderman is szerepet kapott a tracklisten. Méghozzá elég katartikus helyen, ugyanis ez a szám szól a sorozat eddigi legemlékezetesebb jelenete alatt/után.
Mi más szólhatna ’95-ben egy motoros klubban, mint a Melvins sludge-metálja?
http://youtu.be/oolwsWexSzQ
Ezzel a dallal hagyott minket magára (egyelőre) a sorozat. A Bosnian Rainbows a The Mars Volta egykori két tagja, Omar Rodriguez Lopez és Deantoni Parks által életre hívott friss projekt, akik most minden eddiginél nagyobb lökést kaptak a sorozatban való feltűnéssel. Nem érdemtelenül.
http://youtu.be/ieCE3RTCGuE
Talán az egyik legmeglepőbb választás, hiszen a The Kinks jóval szelídebb és ártatlanabb a True Detective-ben elhangzó zenék többségénél. De a The Kinks tipikusan az a zenekar, ami bármilyen mozgóképnek többletjelentést tud adni.
http://youtu.be/cMcA-HGVo6o
Már az eddigiekből is feltűnhetett, hogy a sorozat főleg blues, alt-country és psych-rock formációkat szerepeltet. „Már az elején megegyeztünk Nickel (Nic Pizzolato, a rendező – szerk.), hogy nem a Louisiana állam vidékére jellemző mocsár-rock és cajun zenékből válogatunk, mivel ezt már megtették mások” – utalt Burnett arra, hogy a szintén az HBO által életre hívott produkció, a Treme már elég alaposan körbejárta Louisiana zenei örökségét. Ennek köszönhető, hogy – örömteli módon – a ’60-as évek legsúlyosabb psych zenéinek is jutott hely.
http://youtu.be/nd4cg2jfnoc
És végül jöjjön a legelső, azaz a sorozat emblematikus főcíme alatt szóló dal, a Far From Any Road.
Összeállította: Bicsérdi Ádám
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.