Lebilincselve – Zenék a True Detective-ben
Igaz, még csak a True Detective ötödik részén vagyunk túl, de az első évadból hátralévő három rész előtt azért már borítékolható a sorozat kultstátusza. Még nem tudjuk, hogyan végződik Chole és Hart nyomozó egyre rejtélyesebbé váló története, de azt igen, hogy a sorozat zenei rendezője, a más soundtrackekben is emlékezeteset összehozó T Bone Burnett ezúttal is jó helyeken keresgélt, amikor a True Detective jeleneteihez választott zenét.
Tévés produkciók esetében egyedül a Kevin Spacey és David Fincher nevével fémjelzett House of Cards-ot vette körül akkora felhajtás, mint a jelenleg is futó, nagyjából az első évad félidejénél járó True Detective-et. Már amikor kiderült, hogy a főszerepet a magát lassan korunk színészkirályává kinövő Matthew McConaughey játssza a sorozatban, sejthető volt, hogy ennek a produkciónak olyan elvárásokkal kell szembenéznie, amelyeknek még egyetlen tévés sorozatnak sem kellett megfelelnie. Ráadásul McConaughey sorozatbeli partnere sem kisebb név: Woody Harrelson sem az a fajta színész, akiről könnyen megfeledkeznénk – legyen akár végtelenül bugyuta vagy végtelenül ijesztő szerep az övé.
A szakma és a közönség is nagyon várta ezt a sorozatot, ami aztán úgy tűnik, be is teljesíti a nagy várakozást, meg nem is.
A True Detective, ahogy az várható volt, tényleg az eddigi legmoziszerűbb élmény televízióképernyőn, de közben arra is fény derül lassan, hogy a sorozat kifejezetten egyedi és nehezen megfogható módon „mesél”, ami miatt vagy ajnározzák vagy szidják a kritikák.
Rengeteg dologról lehetne beszélni, például arról, hogy sokan televíziós történelemnek tartják a negyedik rész utolsó, vágás nélküli 6 percét, vagy arról, hogy van olyan kritikus, aki a tévésorozatok forradalmasítóját látja a True Detective alkotóiban (Nic Pizzolato író és Cary Fukunaga rendező), de hagyjuk meg a nagy gondolatmeneteket az utolsó epizód utánra, és koncentráljunk inkább a produkció remek érzékkel összerakott zenei hátterére. T Bone Burnett, aki sok más egyéb munka mellett a Coen testvérek filmjeinek zenéjével (Ó testvér…, Inside Llewyn Davis) vált széles körben ismertté, a True Detective hangulatához passzoló, sötét, baljós zenéket válogatott, mindvégig szem előtt tartva a történet helyszínének sajátos, az USA déli vidékére jellemző atmoszféráját.
The Black Angels – Young Men Dead
„Az első három epizódnak nagyon megfontolt, szinte már gyászmenetre emlékeztető ritmusa van” – nyilatkozta a sorozat írója, Nic Pizzolato. Ebből is látszik, hogy a True Detective szembement a krimisorozatos klisékkel, és nem rúgta be mindjárt az ajtót, sőt, elég „lankadt” tempóban indult. Mindennek megvolt az oka, ám a sorozat egyértelműen ott győz meg arról, hogy érdemes tovább követni, amikor az első rész végén megszólal a Young Men Dead. A texasi The Black Angels számait ugyanis eddig maximum pszichedelikus rock tematikájú blogokon lehetett megtalálni, tévés produkcióban erre nem sok esély volt. Egészen az első rész végéig.
Steve Earle – Meet Me In The Alley
„Mindennek az adott szereplőről kell szólnia. Egy karaktert még mélyebbé tehet, ha jól párosítod hozzá a zenét. Ehhez arra van szükség, hogy elképzeld azt, hogy a történet szereplői milyen zenéket hallgatnak, és hogy mi járhat a fejükben” – mondta saját zeneválasztási filozófiájáról T Bone Burnett.
Captain Beefhart – Clear Spot
Burnett még világosabbá teszi módszerét, amikor egy konkrét jelentről mesél: „Chole (a sorozat főszereplője – szerk.) egyedül van a szobájában, és halott nőkről készült képeket nézeget – vajon milyen zenét hallgat ilyenkor? Hát biztos nem a kocsijához vagy a szűk farmerjéhez kapcsolódó számot, hanem egy kis Captain Beefhartot!”
Cuff The Duke – If I Live, Or If I Die
„If I live or if I die / it’s up to you Lord, it’s up to you„- a True Detective egyre filozofikusabb mélységek felé halad, méghozzá úgy, hogy minden részletnek súlya van/lesz a végkifejlet szempontjából. A hit és a halál témája például végigkísérte az eddig részeket, de nemcsak a szereplők, hanem az elhangzó zenék is hasonló kérdéseket feszegetnek.
Wu-Tang Clan – Clan In Da Front
A True Detective cselekménye két idősíkban fut, 1995-ben és a jelenben. Az alkotók nagyon figyeltek arra, hogy minden stimmeljen a ’90-es évek Amerikájában játszódó jelenetekben. Volt már a sorozatban illegális rave-parti és hagyományos country klub is, de a ’90-es évek közepének nagy hiphop betörése sem maradt ki szerencsére.
http://youtu.be/x124uV2T_ds
Grinderman – Honey Bee (Let’s Fly To The Mars)
A főszereplő kettős párbeszédei és Chole monológjai, de az egész sorozat hangulata tipikusan férfiproblémákat jár körül. Így aztán nem meglepő, ha Nick Cave karcos és tökös projektje, a Grinderman is szerepet kapott a tracklisten. Méghozzá elég katartikus helyen, ugyanis ez a szám szól a sorozat eddigi legemlékezetesebb jelenete alatt/után.
Melvins – A History Of Bad Men
Mi más szólhatna ’95-ben egy motoros klubban, mint a Melvins sludge-metálja?
http://youtu.be/oolwsWexSzQ
Bosnian Rainbows – Eli
Ezzel a dallal hagyott minket magára (egyelőre) a sorozat. A Bosnian Rainbows a The Mars Volta egykori két tagja, Omar Rodriguez Lopez és Deantoni Parks által életre hívott friss projekt, akik most minden eddiginél nagyobb lökést kaptak a sorozatban való feltűnéssel. Nem érdemtelenül.
http://youtu.be/ieCE3RTCGuE
The Kinks – Tired Of Waiting For You
Talán az egyik legmeglepőbb választás, hiszen a The Kinks jóval szelídebb és ártatlanabb a True Detective-ben elhangzó zenék többségénél. De a The Kinks tipikusan az a zenekar, ami bármilyen mozgóképnek többletjelentést tud adni.
http://youtu.be/cMcA-HGVo6o
The 13 Floor Elevators – Kingdom Of Heaven
Már az eddigiekből is feltűnhetett, hogy a sorozat főleg blues, alt-country és psych-rock formációkat szerepeltet. „Már az elején megegyeztünk Nickel (Nic Pizzolato, a rendező – szerk.), hogy nem a Louisiana állam vidékére jellemző mocsár-rock és cajun zenékből válogatunk, mivel ezt már megtették mások” – utalt Burnett arra, hogy a szintén az HBO által életre hívott produkció, a Treme már elég alaposan körbejárta Louisiana zenei örökségét. Ennek köszönhető, hogy – örömteli módon – a ’60-as évek legsúlyosabb psych zenéinek is jutott hely.
http://youtu.be/nd4cg2jfnoc
The Family Band – Far From Any Road
És végül jöjjön a legelső, azaz a sorozat emblematikus főcíme alatt szóló dal, a Far From Any Road.
Összeállította: Bicsérdi Ádám
