Képekben elmesélt történetek az első intenzív és halhatatlan szerelemről
A díjnyertes brit fotós, Sian Davey elsőként útjára indított sorozata sugárzó fotókon mutat be olyan tinédzsereket, akik épp életük első romantikus kapcsolatában élnek.
Ami igazán foglalkoztatja a művésznőt, azok a kései tinédzser évek. Pontosabban, az a rövid időbeli átmenet, amikor a fiatalok már nem függnek teljes mértékében a szüleiktől, de még nem állnak készen arra, hogy teljesen önállóvá váljanak.
„Ilyenkor nem sok mindenért vonhatók felelősségre. Berúghatnak annyira, hogy utána hányjanak az út közepén, ha úgy akarják.” – leginkább így tudja ezt az időszakot jellemezni a fotográfus. Ami pedig az első szerelmet és a beteljesülését illeti, van benne valami, ami különösen megérintette Daveyt:
az a nagyon intenzív, és egyben fájdalmas érzés, amikor az ember úgy gondolja nincsenek határok, sőt, halhatatlannak érzi magát.
Davey legújabb, Martha névre keresztelt sorozatát mostohalánya, míg egy másikat, melyet Looking for Alice-nek nevezett el, legfiatalabb lánya, a down-szindrómában szenvedő Alice inspirálta. Éppen ezért nem meglepő, hogy a First Love című gyűjteményét a fia, Luke, és akkori – első – barátnője, Amy ihlette. Róluk készült tehát az egyik első fotója is, abban az időszakban, amikor Davey még csak elkezdett kísérletezni a fényképezőgéppel. Azóta viszont igen nagy utat tett meg: díjakat zsebel be, a képei láthatóak a Londoni Nemzeti Galériában, a First Love-ban pedig mára már húsznál több fiatal párt ábrázoló kép szerepel.
Azonban, bár a képeken nem látszik, Davey folyamatos nehézségekkel szembesült a sorozat bővítése során.
Egyrészt, nem volt saját tapasztalata, hiszen elmondása szerint, az első szerelme kész gyötrelem volt, így leginkább valami olyat keresett a fotózások során, amit ő maga soha nem érezhetett. Néha az alanyokkal sem volt könnyű dolga, hiszen a fiatalok hétköznap iskolába járnak, hétvégente, a másnapossággal töltött délelőttökön pedig nem mindig látták őt szívesen, ugyanakkor a művésznő csak természetes fényben szokott dolgozni. Így, ezekből adódóan gyakran előfordult, hogy a pár már „nem élte meg” a fotózás kitűzött időpontját. Olykor gondot jelent a fiatal lányok hozzáállása is, akik sokkal inkább egy tökéletes páros fotót szerettek volna valamelyik közösségi média-profiljukra, mintsem egy valódi portrét a szerelmükről.
A nehézségek leküzdésére viszont Davey sikeresen fel tudta használni korábbi tapasztalatait, mint pszichoterapeuta.
A fotók készítése során nem volt más célja, mint hogy egyszerűen időt töltsön ezekkel a fiatalokkal, ami az ő szakmai múltjával még egyszerűbbnek bizonyult: „Ezek a kapcsolatok elég fesztelenek ahhoz, hogy képesek legyünk együtt dolgozni. Hosszú évekig voltam pszichoterapeuta, és részben emiatt, az emberek képesek ellazulni mellettem”.
És bár lehet, hogy a ma még szerelmes párok néhány év múlva elszomorodnak a képek láttán, de az biztos, hogy emellett történeteket is mesélnek majd nekik. Történeteket, arról az intenzív, halhatatlan, első, „hogyan-fogom-ezt-túlélni?” szerelemről.
