Kanye West utál bipoláris lenni, mégis egész jól játssza a hülyét

Avatar photo
2018.06.3., 9:25

Kidobta nyolcadik lemezét Kanye West ye címmel, amit botrányos kijelentések előztek meg, és Donald Trump melletti szimpátiájával is sikerült nagy vitákat generálnia.

A ye megjelenése nem volt eseménytelen, de mire is számíthatnánk tőle?

Kanye West áprilisban két számmal kezdett neki a hírverésnek (amelyek végül nem szerepelnek az albumon), ebből a Lift Yourself borzolta leginkább a kedélyeket, és nem is igazán lehetett komolyan venni. Ezután a T.I.-jal közös Ye vs. the People érkezett, amely egyfajta politikai vitaként is értelmezhető a Trumpot támogató Kanye és az amerikai elnököt hevesen ellenző T.I. között.

A Ye vs. the People után azért került be a hírekbe, mert Make America Great Again sapkában kapták le fotósok, majd maga Kanye is posztolt a Twitterére egy képet a trumpizmus ikonikus ruházati kiegészítőjében. A legmegdöbbentőbb rész viszont csak ezután érkezett egy nehezen értelmezhető vélemény formájában, ugyanis az egocentrizmus zászlóvivője kifejtette, hogy a rabszolgaság végül is választás kérdése.

„Amikor 400 év rabszolgaságról hallok… 400 évig? Ez úgy hangzik, mint egy döntés. Olyan, mintha mentális börtönbe zárnánk be magunkat.”

Ez persze annyira felháborított mindenkit, hogy magyarázatot kellett adnia rá: ő egy mentális börtönre gondolt, amelybe szerinte nem zárhatjuk magunkat még 400 éven át, illetve a szabad gondolkodást említette. Szerinte azért is lett támadva, mert új ötleteteket fejezett ki (megint). Bár nagy visszhangot nem kapott, de mégis sikerült egy másik diskurzust is beindítania, méghozzá arról, hogy szerinte „kevesebbet kellene aggódnunk azon, hogy ki egy-egy ötlet tulajdonosa” és, hogy szerinte túl nagy hangsúlyt fektetünk az eredetiségre.

A ye-t egyébként Wyoming államban rögzítette, ahol június elsején tartott is egy lemezbemutató partit is, amelyen olyan hírességek jelentek meg, mint Nas, Pusha T és Chris Rock, aki egy rövid monológot is adott.

Jó itt lenni Wyomingban. Gyönyörű, körülnéztem, és láttam a hegyeket. Láttam egy jávorszarvast! Odasétáltam ehhez a jávorszarvashoz, megérintettem, mire azt mondta nekem: „Hé, nagyon sok n***** van itt.” Emlékezzetek: a hiphop az első művészeti forma, amit szabad fekete emberek teremtettek. És Kanye Westnél más fekete ember nem használta ki jobban ezt a szabadságot.

Ezzel a körítéssel és Kanye legelborultabb kijelentéseivel érkezik a mindössze 23 perc 41 másodperc játékidejű és hét dalt tartalmazó ye, többek között Kid Cudi, Nicki Minaj és Ty Dolla $ign közreműködésével.

Érdekesség még, hogy a ye borítójának a képét maga a művész fotózta úton a wyomingi privát bulijára. Akinek tetszene, az máris saját képére faraghatja a borítón szereplő feliratot (az eredeti: I hate being Bi-Polar it’s awesome), ugyanis egy Reddit-felhasználó készített egy Yeneratort, amelynek segítségével mi magunk írhatunk rá egy nekünk tetsző feliratot.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: CNN)

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás