„Eleg sok ujjrendet nyúltam tőlük” – S O N Y A-interjú
Korbucz Sonya szólóprojektjéhez teljes zenekart verbuvált maga köré, hogy hátrahagyva a mikroblog-közösségét és egyéb kúllistákat bizonyítsa, van és lesz is helye a hazai vagy akár a nemzetközi zenei szakma porondján. A gitáros-énekesnő tavaly megjelent Kitchenfloor dala és az ahhoz készült videó számokban is mérhető sikert hozott neki, így nem kérdés, hogy a jelenleg első EP-jén dolgozó S O N Y A produkció a nyári fesztiválok színpadjait veszi célba.
Elég kevés információ lelhető fel arról, hogyan és miért jött az ötlet, hogy más underground együttesekből, már ismerhető zenészekből „rendes” zenekart gyűjts magad köré. Mikor vetődött fel ez az ötlet? Tudatosan tervezted ezt, vagy ki akartad próbálni a dalaid ilyen környezetben is?
Sonya: Ez nem úgy nézett ki, hogy „egyszer csak kipattant a fejünkből, hogy a budapesti undergroundból ismert zenészekkel szeretnénk zenekart alapítani”: ők a legrégebbi haverjaim, és bár már annak idején is tisztában voltunk egymás zenei tevékenységével (2005-2006 körül), a sors csak most fújt össze minket. Régen inkább akusztikus gitárra írtam dalokat amellett, hogy metálzenekarokban töltöttem be főként ritmusgitárosi pozíciót. A kettő egyébként összehasonlíthatatlan, a világ legjobb dolga, hogy ez most egyesülni látszik.
Ha jól tudom, most készül a zenekar első EP-je. Hogy néz ki a dalszerzés folyamata? Te irányítasz, vagy inkább egy demokratikus folyamatot képzeljünk el?
Sonya: Kezdetben a dalok nagy részét én írtam meg, már ami az alapokat, a dallamot és a szöveget illeti, illetve vannak olyan dalok is, amelyeket már több éve megírtam. Ezeket vagy áthangszereljük együtt, vagy megtoldjuk új részekkel, illetve egyre több olyan számunk is van, amiket a zenekar együtt ír.
A zenekar különlegessége, hogy két dobosa van. Mi volt az oka ennek a felállásnak? Ez hogyan befolyásolja a hangzást, hogyan fér meg „két dudás egy csárdában”?
Dexter: Csak egy dudás van a zenekarban, és az Sonya! (nevet) Természetesen egy dobbal indultunk mi is. Leo volt a régi dobosunk, őt még Londonban ismertem meg, és már Angliában együtt zenéltünk, amikor még mindketten ott éltünk. Aztán úgy alakult, hogy Leo is Magyarországra költözött. Így Sonyával és vele kezdtünk el már közösen próbálni. Aztán mikor már közeledett az első fellépésünk időpontja, felhívtam Sonyát, hogy mi lenne, ha lenne még egy dob. Először hallottam a hangján, hogy lesokkoltam, és megijedt, de aztán beadta a derekát. Mivel elég kevés idő volt a felkészülésre meg a számok megtanulására, úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk, aztán lesz, ami lesz. Szerencsére Gábor, akit Sonya már a főiskoláról ismert, én meg együtt zenélek vele a másik bandámban, már az első próbára úgy jött le, hogy tudta a számokat, így még arra is volt idő, hogy írjunk vele kiegészülve még kettőt. Aztán a koncerten olyan jól sült el az egész, hogy kétségünk sem volt afelől, hogy maradjon-e ez a felállás, de már a próbákon is sokkal dinamikusabbak és hangosabbak voltunk. Igazából az én külön álmom volt ez, hogy két dobossal játsszunk, meg így csináljunk felvételeket, új hangképeket kutatva. Sajnos Leónak azóta Moszkvába kellett költöznie, úgyhogy helyette van egy Lalink, aki nagyon fiatal, és a Wasted Struggle-ben gitározik egyébként.
A Facebook-profilotokon csak egyszerűen poszt-rockként aposztrofáljátok a stílusotokat. A zenekar tagjai különböző metál- és hardcore bandákból érkeztek. Ezeken kívül még milyen hatások lesznek felfedezhetők a készülő EP-n?
Sonya: Rám speciel mindig is hatottak a klasszikus gitárra írt darabok, mint Villa Lobos, Isaac Al Beniz Asturiasa vagy az Angostura. Elég sok ujjrendet nyúltam tőlük, a zenekarban is ha van egy hosszabb lélegzetvételű bontogatós rész, akkor azt tuti ujjal játszom.
A másik, ami hat ránk, az a technika szerintem, mivel Dexter mindig előáll egy újabbnál is újabb kütyüvel vagy pedállal, vagy átalakított, szanaszét torzított hangszerrel, amit azonnal felhasználunk egy dal írása során.
A zenekar megalakulása előtt főleg az MR2 Szimfonik-féle Mad World-feldolgozás tett szélesebb körben ismertté. Hogy tekintesz vissza arra a felkérésre? Hallottam negatív kritikákat is a feldolgozással kapcsolatban, de te hogy élted meg ezt belülről? Ma is elvállalnál egy ilyen típusú felkérést?
Sonya: Maximális tiszteletem azoknak, akik egy ilyen kaliberű rendezvényt ilyen rövid idő alatt ilyen szintre tudtak hozni, mivel a fellépést mindössze egy stúdiós, egy zenekaros/kórusos és egy helyszíni főpróba előzte meg. Ennyi embert irtó nagy feladat összhangba hozni, és most arról beszélek, hogy csak a színpadon tartózkodott 200 ember, a színfalak mögött pedig még ennyi. Természetesen nem voltam elégedett magammal, a főpróbán még nem volt tak-jel a fülemben, a fellépésen pedig csak az volt! (nevet) Amit a színpadon hallasz, azt pedig nem kell magyaráznom, hogy egészen más, mint ami a nézőtéren. Valószínűleg a tízezredik ember leghátul is mást hallott, mint az elöl álló századik. Remek tapasztalat, elvállalnám megint, és jobban is csinálnám. A feldolgozás szerkezetét és benne az új részt én írtam, végső formába pedig az elektronikus Tears For Fearses részekkel együtt Milkovics Matyi öntötte, aki a Szimfonik Live 3.0 zenei rendezője és zeneszerzője.
A Kitchenfloor sikeréhez nagyban hozzájárult a sok helyen dicsért videoklip is. Milyen volt a közös munka, és terveztek-e még együttműködést a Filmművészeti Egyetemen tanuló fiatal rendezőcsapattal?
Sonya: Szerelmes vagyok mindegyikükbe! Egy Damokos Attila, Nagy Marcell és Krista Tamás vezette közel 15 fős stábról beszélünk. Zseniális fiúk és lányok. Mindannyian maximálisan kivettük a részünket a munkából. Óriási dolog, amit összehoztunk, ezt pedig csak ilyen hozzáállással lehet.
Dexter: Én Attilát már régóta ismertem az unokahúgomon keresztül, így jött az ötlet a közös munkára, de hogy őszinte legyek, nem tudtam, milyen végeredményre számítsak, csak egyfajta vak bizalmat éreztem felé. Aztán megismertük a stábot, és ment az ötletelés, a felkészülés meg a forgatás, és arra lettem figyelmes, hogy már rég nem találkoztam ennyi céltudatos, pozitív emberrel, jól működő csapattal. A végén meg azt éreztem, hogy szeretném, hogy mind a barátom legyen.
Mit hozhat a közeljövő a zenekar számára? Terveztek-e nagyobb turnét az EP megjelenése után? Gondolkodtok-e nagylemezben, vagy inkább más terjesztési módokban (digitális megjelenés, Soundcloud, Bandcamp stb.) bíztok?
Sonya: Persze, turnézni szeretnénk és fesztiválokon fellépni. Mindent a maga idejében. Rengeteget szeretnénk koncertezni, erre vagyunk beállítva. De nem tervezünk nagyon előre, mindig a következő lépésre koncentrálunk.
A zenekaros társaim nagy szerelmesei a bakelitnek, úgyhogy ha egyszer úgy adódik, szeretnénk a számainkat ilyen formátumban is kihozni. Ellenben a digitális terjesztés hívei vagyunk. Nem érzem szükségesnek egy EP-nél hosszabb anyag publikálását.
Dexter: Szerintem ma már egyre kevesebb embernek van arra ideje, hogy hosszú, akár egyórás albumokat hallgassanak. Rengeteg banda van, és az internet által azok a zenék is eljutnak hozzád, amikre egyébként nem is lennél kíváncsi.
Ha egy új bandát hallgatok, akkor általában már az első percben el fog dőlni, hogy fogom-e őket hallgatni vagy ennyi volt. Nincs idő több esélyt adni, háromszor végighallgatni egy albumot, mint régen.
Én a Slayer Reign in Blood albumának hosszára esküszöm, ami azt hiszem, 27 perc, de fél óránál biztos nem több. Kompakt, nem túl hosszú, nem túl rövid, ha több számod van, majd kiadod a következőn vagy single-ként!
Terjesztésben pedig, ahogy Sonya mondta, nyilván a internetes terjesztés átvette az uralmat, de hogyha lesz fizikális megjelenés, akkor az bakeliten lesz. Igazából sajnos egyik jelenlegi formátum sem ideális, a CD-ket szerintem már egyáltalán nem lehet komolyan venni, a bakelit meg bár egyre népszerűbb, de igazából elég kevés embernek van lejátszója.
Van közös számod Kristóf Norberttel és Karányival is. Kik lennének azok az előadók (akár hazai, akár külföldi), akikkel szívesen dolgoznál együtt a jövőben?
Sonya: Szeretnék a jövőben kizárólag a zenekaromra fókuszálni, ettől függetlenül nyitott vagyok bármilyen közös produkcióra, amennyire az időm engedi.
Az utolsó kérdés részben az előzőhöz kapcsolódik. Kik azok az előadók vagy produkciók (lehet mostani vagy régebbi is), amelyek inspirálják a S O N Y A hangzását? Vagy olyanok, akik nem érhetők tetten a hangzásban, de mégis valamiért fontosak a számodra/számotokra?
Sonya: Nincs kimondott olyan előadó, aki inspirálna minket szerintem. Természetes, hogy hat ránk az a zene, amit hallgatunk. Ez egy elég széles paletta, rám például ugyanúgy hat Chris Brown, mint Dimebag Darrell szólói, Johann Strauss vagy az utcán kacsgaringozó Family Frost kocsi dallama.
Más, amit hallgatok és rendkívül kiterjedt, ami hat is rám.
Interjú: Bicsérdi Ádám
