Egyszerűen hagyjuk azzá válni az ötletet, amivé lennie kell – The Rills-interjú

Már hónapokkal az új dalok hivatalos megjelenése előtt rengeteg részletet és belsős történetet megosztotok a számokról, főként TikTok-on. Emiatt olyan érzése támad az embernek, mintha egy intimebb paraszociális kapcsolatot alakítanátok ki a hallgatóitokkal. Mennyire tartjátók ideálisnak ezt a platformot az új zenék beharangozására?

Mitch Spencer: Inkább saját értelmezés kérdése az, hogy ideális-e vagy sem. Számunkra mindenképpen kézenfekvő. Ha ez bármit is jelent nekünk, akkor elsősorban azt, hogy élőben már többen fogják énekelni a dalainkat. Ez valóban megerősíti a kapcsolatunkat a közönséggel, igyekszünk erre nagy hangsúlyt fektetni.

A koncertek után mindig próbálunk velük személyesen találkozni, de online közösséget is építünk. Igazából pontosan így jutottunk el odáig, ahol most tartunk. Nagyon fontos nyitottnak lenni az ilyen interakciókra. 

Callum Warner-Webb: Tényleg a közösségi média miatt jutottunk el erre a szintre, és tartozunk a hallgatóknak azzal, hogy ugyanígy folytatjuk tovább.

Mason Cassar: Még akkor is, ha már milliomosok vagyunk.

Persze, főleg most, hogy megkaptatok egy elég komoly díjat a Sentric Music-tól.

M.S.: Ez egy egészen lenyűgöző dolog számunkra.

Nem származunk olyan helyről, ahol kifejezetten könnyű betörni a zeneiparba. Nincsenek kapcsolataink a szakmában, pénz meg aztán végképp nincs mögöttünk. Hatalmas biztatás az, hogy most egy ilyen dologban részesülhetünk.

Ez egyértelműen azt jelzi számunkra, hogy végre jó irányba haladunk. Arra inspirál minket, hogy folytassuk azt, amit csinálunk.

Fiatal feltörekvő bandaként mi a legnagyobb nehézség, amivel eddig szembe kellett néznetek a szakmában? Mi a legeffektívebb módja annak, hogy a rajongók támogassanak benneteket?

M.C.: Először is egy maszkos formációként kellett volna elindulnunk és akkor napi több koncertet tudnánk játszani anélkül, hogy bárki bármit sejtene. Csinálhattuk volna ugyanazt, mint MF Doom.

M.S.: Közvetlen az egyik fellépésünk előtt lemondta a bulit az előzenekar, és akkor nagyon jó lett volna mondjuk, ha van nálunk valami álca. Át kellett volna menni az út túloldalán lévő jelmezboltba és fellépni a saját magunk előzenekaraként.

C.W.W.: Persze egyértelműen az a legjobb módja egy banda támogatásának, ha mindig veszel jegyet és merch-öt, már ha meg tudod engedni magadnak.

A koncert után azért eléggé szívmelengető volt látni azt, hogy tényleg minden egyes arccal lefolytattok egy őszinte beszélgetést a merch pultnál.

M.S.: A nap végén mi magunk is csak rajongói vagyunk a zenének. Tényleg nem olyan régen volt az, amikor ott álltunk a kedvenc bandáink közönségében, de sohasem volt esélyünk beszélgetni velük. Amikor meg volt, akkor eléggé ridegek voltak. Mi semmiképpen sem szeretnénk ilyenek lenni.

A debütáló kislemezetek Do It Differently címmel jelent meg 2022 tavaszán. A címadó dal egyértelműen a legfülbemászóbb, egyszerűen napokig nem tudtam kiverni a fejemből azután, hogy élőben hallottam. Ezen a lemezen megkaptunk mindent, amire csak szükségünk lehetett: egy politikai állásfoglalást, történetet egy kisvárosi karakterről, illetve szívbemarkoló gyerekkori emlékeket. Személyesen melyiket tartjátok a kedvenc számotoknak az albumról?

M.C.: Én eléggé bírom a This Is Hell-t. Jó kis szám, mondjuk főleg azért, mert talán ezt hallottam a legkevesebbszer.

M.S.: Nekem kicsit érdekes a kapcsolatom azzal a számmal. Biztosan nem volt a kedvencem, amikor először összehoztuk. Elég nagyvonalú dal, és jelenleg úgy érzem, hogy egy kicsit bonyolult trióként átadni az élményt. Számomra a Never Around az első számú favorit.

A hamarosan megjelenő kislemezetekbe is kaptam egy betekintést. Olyan érzésem támadt, mintha a Do It Differently természetes folytatása lenne, egyfajta második rész.

M.S.: Tényleg az, több szempontból is. Még sohasem gondoltam rá így, de valószínűleg készítettünk egy folytatást az előző kislemeznek, még ha nem is szándékosan. Az összes számot eljátsszuk róla ma este. Azok a dalok teljesen más mentális helyről jöttek. Még soha sem volt annyira introspektív a hangunk, mint az új kislemezen.

M.C.: A Do It Differently leginkább karaktereken alapszik, a következő pedig jóval személyesebb.

Mondjuk a Never Around (a lemez zárószáma – a szerk.) már elég személyesnek érződött, mintha elővetítette volna a következő anyag hangvételét.

M.S.: Elég drámaian megváltozott az az alkotói folyamat, ahogy a dalokat írom.

Már elengedtem azt, hogy egy előre meghatározott ötlettel fogjak bele az írásba, ez pedig olyan dalokat eredményez, mint a Never Around. Ez már nem egy ötlet erőltetéséről szól, hanem arról, hogy egyszerűen hagyjuk azzá válni azt az ötletet, amivé lennie kell. Lehet, hogy ez egy kicsit absztraktul hangzik, de igaz.

Állt bármilyen konkrétabb hatás a szemléletváltás mögött?

M.S.: Egy jó pár dolog. Új inspirációk és egy kis újkeletű érettség is. Fontos szerepet játszott az országos és európai szintű turnézás, illetve az, hogy olyan zenészeket csodálhattam meg, akikről korábban még nem is feltétlenül hallottam. Általánosságában kicsit jobban ráéreztem arra, hogy miként fordulnak magukba az emberek ahhoz, hogy megírják a legőszintébb számokat.

A The Rills identitása szoros kapcsolatban áll az indie nosztalgiával és az ehhez fűződő szubkultúrával. Nem a legegyszerűbb dolog egy modern csavart belecsempészni valami olyasmibe, aminek két évtized elteltével is megvan a maga relevanciája. Hogyan oldjátok meg azt, hogy teljes értékű tagjai legyetek ennek a közönségnek, de mégse legyen befáradt hangulatú a zenétek?

M.S.: Nem agyalunk ezen túl sokat, csak azt játsszuk, amit szeretünk. Ennél igazából nincs is fontosabb. Nyilván nem kell újrafogalmaznunk a műfajt, de elég más irányból közelítjük meg a témát.

Amikor a korai kétezres években virágkorát élte az indie, akkor ők egészen más inspirációkkal dolgoztak, mint mi most. Pont az egyik nap beszéltünk arról, hogy kinek milyen bűnös élvezetei vannak. Ez most lehet, hogy egy kicsit viccesen hangzik, hiszen nagyon indie és punk a hangzásunk, de én például nagyon szeretem Kylie Minogue-ot, mert az én gyerekkoromban az volt a popzene. Ezek az elemek különböztetnek meg minket egymástól. Valahogy mindig ott lesz egy apró tudatalatti részlet, ami a zenében reflektálódik.

Elméleti kérdés: ha választhatnátok egyetlen dalt, aminek a szerzői jogai mágikusan átruházódhatnának rátok, melyik lenne az?

(Mitch elkezdi énekelni a There She Goes-t a The La’s-tól.)

C.W.W.: Vagy Robbie Williams-től a Dickhead.

M.C.: Nekem valószínűleg a Rollin’ lenne a Limp Bizkit-től.

Mi a top 3 pont a 2023-as bakancslistátok élén?

M.S.: Jelenleg nem gonolkodok nagyon előre, csak próbálom kiélvezni a pillanatot. Bár azt hiszem, hogy az egyik ilyen dolog biztosan a Glastonbury Fesztivál lenne. Az talán az egyetlen nagyobb dolog, amit nagyon szeretnénk, de még nem sikerült összehozni. Az is jó lenne, ha valami olyan Európán kívüli helyszínen játszhatnánk, mint mondjuk az USA, Ausztrália, Japán, vagy Brazília. Valahol ezen a világon kívül.

M.C.: Mi leszünk az első banda, ami a Holdon játszik. Ezt a terv 2023-ra.

Months prior to the actual release dates you often share casual snippets of your songs on social media, TikTok especially. I feel like there’s a certain kind of intimacy to getting to hear these unreleased songs directly from your homes. Do you think it’s a good way to hype up new music?

Mitch Spencer: Whether it’s good or bad, it’s open to interpretation. For us it definitely makes sense. If anything, it just means that more people are gonna sing them at our shows. It also strengthens the bond between us and our audience, that’s something we’re trying to cultivate. We always meet them after the shows and we’re building an online community. That’s how we got to the point where we are now. It’s really important to be open to fan interactions.

Callum Warner-Webb: I think we’ve got to this level because of socials and we owe it to the listeners to carry on.

Mason Cassar: Even if we are millionaires.

Right, especially now that you just received an award from Sentric Music.

M.S.: That’s quite an amazing thing for us.

We don’t come from a place where it’s easy to break through in the music industry. We didn’t start out with contacts, we don’t have anybody in the industry who can help us and there’s certainly no money behind us. To get something like that, it’s a massive boost.

It’s kind of a good sign that we’re going in the right direction. It motivates you to keep going.

As a young band, what are the most restraining forces in the music industry and what’s the best way to support artists from the music enthusiast’s point of view?

M.C.: First of all, we should’ve started doing a mask gimmick because then we could play multiple shows in one day and no one would know. Just like MF Doom used to do.

M.S.: To be honest, at one of the shows we played recently, the support band pulled out and we really wished we’d got a bag load of covers. We could’ve gone across the road to the costume shop, just dressed up and supported ourselves.

C.W.W.: But obviously, I would say the best way to support a band – if you can afford it – is to always make sure you buy merch and tickets.

It was so heartwarming to see you after the show, genuinely caring about your audience and having a conversation with everyone by the merch table.

M.S.:

At the end of the day we are just fans of music as well and it wasn’t that long ago that we were in the audience watching our favourite bands and we never got to meet them. Or when we did, they were quite cold. So yeah, we don’t wanna be like that.

Your debut EP Do It Differently came out in the spring of 2022. The title song is definitely the catchiest, that riff was stuck in my ears for days after seeing you live. On that album we got everything we could possibly wish for: a character driven small town story, a political statement and heartbreaking childhood memories. Which one’s your personal favourite song from the EP?

M.C.: I quite like This Is Hell. Pretty rockin’. It’s the one that I listen to the least, so it’s the most tolerable.

M.S.: It’s funny with This Is Hell, because it definitely wasn’t my top choice when we first did it. It’s just the biggest sing we’ve ever done. At the moment it’s a little bit difficult to get it across as a three-piece. I think Never Around is still my favourite.

I also got a preview of your new EP, which seems like a natural progression from Do It Differently, kind of like a second part.

M.S.: It is in a lot of ways. I haven’t thought about it like that, but unintentionally we might have created a part two to Do It Differently. We are playing the whole EP tonight. Those sets of songs come from a very different place. The forthcoming stuff is the most introspective it’s ever been.

M.C.: A lot of Do It Differently is based on characters, and this one’s a lot more personal.

Never Around already seemed pretty personal to me. Like it’s setting the tone for the next material.

M.S.: The way I’ve been writing songs has changed quite dramatically.

I don’t go in with a specific idea to start with anymore and it creates songs like Never Around. This is why I think the new stuff is a lot more introspective, because it’s less about forcing an idea and more about letting that idea grow into what it’s meant to be. It might sound a bit abstract, but it’s true.

Was there any particular reason or influence behind this shift in your writing method?

M.S.: Quite a lot of things. Different influences and maturing a bit. Touring around the country and being exposed to loads of great music and admiring different artists I haven’t necessarily even bothered with before. Just in general getting a bit more intuitive about how people are going into themselves and pulling out an honest song.

The Rills’ existence is kind of tied to a nostalgic indie sound and community. Sometimes it’s quite difficult to give something a modern twist, something that’s been around for two decades and still has its own relevance. What’s the best way to properly participate in an indie revival but still keep it fresh?

M.S.: Don’t think about it too much, just play what you love. That’s the main thing. We don’t have to reinvent it, but we all come from a different place.

When indie was happening in the early 2000s they all had their own influences. We didn’t grow up with the same type of music. We were talking the other day about these hot guilty pleasures that we have. This might sound a bit silly because we’re all indie and punky, but for example I really like Kylie Minogue because that was the pop music when I was a kid. These elements are the things that differentiate us. Somehow there will be some kind of subconscious elements reflecting there.

Hypothetical question: if your name could magically appear in the writing credits of any song ever written, which one song would you pick?

(Mitch starts singing There She Goes by The La’s.)

C.W.W.: Or Robbie WIlliams’s Dickhead.

M.C.: For me, probably Rollin’ by Limp Bizkit.

What are the top 3 things on your bucket list for 2023?

M.S.: I’m not thinking too much ahead at the minute, just being in the moment, but I guess one of them absolutely has to be Glastonbury. I’d love to do that. That feels like one thing we’ve not managed to do yet. Also, I’d love to do gigs somewhere outside of Europe, like the USA, Australia, Japan, Brazil, or somewhere out of the world.

M.C.: First band to play on the moon, that’s what we’re gonna do this year.

Fotók: Sophie Jouvenaar

Címkék: indie rock, poszt-punk, The Rills, sentric music, glastonbury fesztivál, falling apart, indie, do it differently, the libertines, arctic monkeys, tiktok