Egy nő érzelmeinek kibontakozása a virágmetaforán és a tánc kibontásán keresztül

Avatar photo
2016.07.7., 11:46

Egy egzotikus balerina, szőke szépségek, vintage helyszín, VHS-hangulat. Ezek szerepelnek Stahl Barbara legelső videoklipjében, mely a Flower című dalához forgott. Barbara tavasszal jelentette meg 9 című bemutatkozó nagylemezét, a kézi kamerával rögzített videó pedig egyfajta imidzsfilmként készült ehhez a fülbemászó dalhoz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Stahl Barbara itthon szinte egyedüli énekesnőként képviseli az elektronikával kevert r&b műfajt (korábbi interjúnkat itt olvashatjátok vele). A művésznő tavasszal jelentette meg 9 című debütáló albumát a MamaZone kiadó gondozásában, melyet High Love, azaz Lotfi Árzsáng producerelt.

A klip a korong harmadik dalához, a Flowerhez készült, melyben – az egész lemezre jellemzően – a lo-fi „koszos” hangzás keveredik a lágy, érzelmes énektémákkal és elegáns zongorajátékkal. Ez a párhuzam a klipben is megjelenik: a káprázatos helyszínt, a Writer’s Villát egy érzéki balerina két hideg szépséggel táncolja körbe, a videót pedig egy régi kézi kamerával rögzítették, ami az egésznek ad egy különleges, VHS-re emlékeztető hangulatot.

„Az első videoklipemet egy imidzsklipnek szántuk, amiben a történetmesélés helyett inkább az esztétikára koncentráltunk.  A Flower egy finom, lányos, szépelgő dal, teli szerelemmel és vágyakkal, igyekeztünk a képi világot is átitatni ezzel a hangulattal. A dalban egy nő érzelmeinek kibontakozását énekelem meg a virág metaforáján keresztül. Ez a motívum a klipben a szereplők és a tánc fokozatos kibontása, „kinyílása” által elevenedik meg” – meséli a klip koncepciójáról Barbara, aki főszereplőként van jelen a videóban a három modell társaságában.

stahlbarbara_flower2

A fiatal ciprusi balerina, Victoria Chanel a táncos jelenetek főszereplője, ő alkotta meg a teljes koreográfiát, a vele kontrasztban lévő modellek pedig támogatják szenvedélyes mozdulatait.

A klip rendezője Szelei Dóra, a 9 art workjét is jegyző Hencz Péter pedig operatőrként vett részt a forgatáson, míg a vágásért ketten feleltek. „Mindkettőjük nagyszerű művész, egyedi látásmóddal és ízlésvilággal, és kettejük közös munkájából egy nagyon különleges dolog született”- teszi hozzá Barbara. Élőben legközelebb július 20-án a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, 22-én pedig a Campus Fesztiválon lesznek hallhatóak Barbara dalai.

13516679_1741412566141598_242971320881585411_n

Stahl Barbara-interjú a phenom'enon magazinon:
"Mostanra már a verseken kívül elég sok minden írásra tud késztetni" - Stahl Barbara-interjú

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás