Egy makulátlan elme örök ragyogása avagy a törölt fájlok visszaállítása
A szelektálás lényege, hogy eldöntsük mi fontos és mi nem. Mire van szükségünk és mi az amire már biztosan nincs. Mégis megnyugtató tény, hogy a lomtárból még visszahozhatjuk a kidobott dolgokat, ahogy Michel Gondry 2004-es kultfilmjét is utolérte az újrahasznosítás. A film tévés változatát a Chuck egyik írója készítheti.
Eljátszottál már a gondolattal, hogy életed egy apró kis részletét egész egyszerűen kitörlöd az életedből?
Vagy egy sokkal nagyobbat, mondjuk egy egész korszakot. Esetleg csak egyetlen döntést. Egy illatot, egy képet, bármit amire nem akarsz emlékezni. És arra képes lennél-e, hogy egy nagy szerelmet végleg megsemmisíts az elmédben? Mert túl szép, mert fáj, mert vége, vagy mert pontosan attól félsz, hogy bármikor vége lehet.
Egyszerűbb lenne az életünk, ha mindez technikailag kivitelezhető lenne? Gondoljunk csak bele, mennyi mentális fájdalomtól kímélhetnénk meg magunkat. Adva lenne a lehetőség, hogy soha többet ne érezzünk hiányt valami iránt, ami már sosem lehet a miénk, hogy ne vágyjunk vissza valahova a múltunkba. Nem lenne fájdalom, gyász, félelem.
Valóban jól hangzik és egy mélyebb időszakunkban kifejezetten csábító lehet. De hosszútávon vajon mennyire kifizetődő az egyszerűbb út?
A 2004-ben készült amerikai dráma az Egy makulátlan elme örök ragyogása címmel hasonló kérdéseket feszeget. A magas intelligenciával rendelkező, félénk, kimért gondolkodású Joel Barish (Jim Carrey) igaz szerelme a szabadfelfogású, ösztöneire hagyatkozó, szókimondó Clementine Kruczynskival (Kate Winslet). Eseménydús kapcsolatukban kiteljesedni látszik a feltétel nélküli, őszinte szeretet. Az egyik gyengesége egyben a másik erőssége. Kifejező képességükben, vagy viselkedésükben más szinten vannak, de ragaszkodnak egymáshoz, boldogok. Egy eljárás során azonban Clementine hirtelen fellángolásból kitörölteti memóriájából mindezt, ennek veszteségére pedig már csak akkor döbben rá, mikor Joel emlékeiben újra egymásra találnak. Az idő szorítja őket, hiszen csalódottságában Joel is a beavatkozás mellett döntött. És igazából ez az a folyamat, melyen keresztül elénk tárul kapcsolatuk minden egyes mozzanata. Itt értjük meg a velük történt jó és rossz dolgok miértjét. A film nagy része tehát Joel emlékképeiben játszódik. Kivitelezés szempontjából ez rendkívül tág teret enged az alkotói fantáziának, amit a rendező, Michel Gondry természetesen bátran ki is használt.
A film elgondolkoztat és rádöbbent arra, hogy az értékek nem csak a szép dolgokban születnek.
Hogyan is tudhatnánk mi számít annak, ha csak az élet egyik oldalát tapasztalhatnánk meg? Inhomogén elemek masszájából áll össze egy ember jelleme, a jellem pedig az a dolog, ami emberré tesz minket. Életünk pedig legyen bármilyen, de egy biztos. A megtörtént, minket ért történések miatt vagyunk egyediek. Csak és kizárólag ezek tehetnek majd egyszer bizonyossá bennünket arra, hogy valóban éltünk. Minden jóval és rosszal együtt, de éltünk. És akkor talán majd rádöbbenünk arra, hogy máshogy nem is lett volna értelme.
A film egyik producere, Steve Golin most tévésorozatot készíthet a Universal stúdió tévés cégénél. Állítólag közel állnak ahhoz, hogy írót is szerződtessenek a projekthez, Zev Borow-t, aki korábban a Chuckon és a Foreverön dolgozott. A film forgatókönyvírója, Charlie Kaufman és rendezője, Michel Gondry nem vesznek részt a sorozat készítésében, ami egyfelől érthető, másrészt sajnálatos, mert nélkülük szinte biztos, hogy csalódást fog kelteni a tévés változat. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása a legújabb a tévéadaptáció előtt álló filmek sorában. Most mutatták be a Feltámad a vadnyugat alapján készült, HBO-s Westworld első részeit, és már készül Az elveszett fiúk, A tégla és az Engedj be! sorozatváltozata is.
A film nagy népszerűségnek örvendett: Kaufman, Gondry és Bismuth 2005-ben megkapták az Oscar-díjat a legjobb forgatókönyvért, zenéje pedig a Grammy-díjat is bezsebelte. A két főszereplőt Golden Globe-díjjal jutalmazták alakításukért.
